Szerző: Dojcsák Dániel

2013. június 4. 14:16

Dolgozói ötödét szélnek ereszti a Zynga

A webalapú játék kétségtelenül az elmúlt évek egyik nagy sikertörténete, de ez nem jelenti azt, hogy korlátlan aranybányaként viselkedne a piac. A Zynga túlértékelte saját potenciálját, illetve a képességét arra, hogy függetlenül is megálljon a weben és a mobilos világban.

A Zynga egészen addig szárnyalt, amíg a Facebookon az első számú divatjátékokat szállította, s amíg a Facebook közönsége és maga a platformtulajdonos is támogatta ezeket. A farmok, akváriumok ideje azonban lejárt, a közösségi hálózaton létrejövő tartalom már anélkül is beszippantja a milliárdos közönségét, hogy addiktív játékokkal kellene őket csábítani. A Zynga úttörő volt a közösségi játékok terjesztésében, de nem volt elég erős ahhoz, hogy az eredményeket a Facebooktól függetlenül is megőrizze.

A dolgozók ötödét szélnek eresztik

A cég hivatalosan bejelentette, hogy a dolgozók 18 százalékának felmond, egyszerre kell távoznia 520 munkásnak és ezzel együtt több iroda, több fejlesztőstúdió is megy a kukába. A leépítések azonnal elkezdődnek, de a folyamat augusztusig húzódik majd. A cég közleménye szerint a jövőben még inkább a mobilos projektekre fókuszál, bár a leépítések a mobilos projekteket is érintik.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A hírek szerint az egyik búcsúzó részleg a korábban 180 millió dollárért felvásárolt OMGPOP, a Draw Something fejlesztője. A Draw Something futótűzként terjedt anno az okostelefon-felhasználók körében, de már akkor érezni lehetett, hogy ez csak egy fellángolás. Amikor a Zynga megvette az OMGPOP-ot már akkor tömegével hagyták el a játékosok a rajzolgatós játékot és a hype végén nem maradt meg egy aktív keménymag, ami eltartotta volna a projektet. A második rész szintén nem hozott érdemi eredményeket, a Draw Something veszteséges üzem lett.

Sőt, a Farmville franchise-t leszámítva a Zynga minden egyes játéka alulteljesít a hivatalos beszámolók szerint is, aminek köszönhetően a második negyedéves eredmények a vártnál jóval gyengébbek lesznek. Az AllThingsDigital tudomása szerint az OMGPOP bezárása mellett búcsúznak a Zynga Los Angelesben, Dallasban és New Yorkban lévő irodái is. Itt készültek például az Empires & Allies, a Castleville, illetve az említett Draw Something játékok. A tőzsdén jegyzett Zynga részvényesei szomorúan vették tudomásul a kudarcot, az árfolyam azonnal további 12 százalékot esett. A jelenlegi 2,99 dolláros részvényenkénti árfolyam fényévekre van a 2011 decemberi induláskor elért 15 dolláros értéktől.

Nem lesz könnyű felállni

A Zynga közel 3000 alkalmazottjával megpróbált függetlenedni a Facebooktól és ráugrani a hirtelen nagyra növő mobilos játékpiacra, de ugyanazok a modellek, amik működtek a Facebookon, nem váltak be az okostelefonos piactéren. A Facebook eszközei a vírusszerű terjesztésre a mobilos környezetben visszatetszőek voltak és kevésbé hatékonyak is, miközben más kiadók, mint például a ZeptoLabs, Rovio, Gameloft vagy az EA komoly bástyákat építettek fel, de akár magukat a platformszolgáltatókat (Apple, Google, Amazon) is érdemes megemlíteni, mint a Zynga fő ellenlábasai. A Zynga által képviselt gagyi stílust pedig a teljesen független kis fejlesztőcégek is képesek voltak létrehozni, ezernyi olyan játék van, amik a Zynga stílusait másolják sikeresen.

Várhatóan a leépítések nem állnak meg itt, a Zynga kénytelen lesz összezsugorodni a lehető legkisebbre és újragondolni a mobilos játékpiacon betöltött szerepét. Amennyiben sikerül valamelyik területen érdekes újítást hozni, akkor még találkozhatunk velük, egyébként viszont nem sok esélye van a két szék közé esett fejlesztőnek arra, hogy a mostanra üzletileg és termékfejlesztésben is sikeres konkurenciáját érdemben befogja.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról