Szerző: Koi Tamás

2013. március 6. 14:30

Harmincmillióba került a raliverseny a Vodafone-nak

Harmincmilliós bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal egy megtévesztő reklám miatt a Vodafone Magyarországra. Az emlékezetes szpot egy raliversenyt ábrázolt, ahol a versenytárs szolgáltatóknak is fricskát mutatott a szolgáltató.

Harmincmillió forintnyi bírságot kell fizetnie a Vodafone Magyarországnak a fogyasztókat megtévesztő reklámozás miatt - áll a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ma nyilvánosságra hozott határozatában. A szervezet szerint a cég egy évvel ezelőtt jogsértő módon reklámozta mobilnet-szolgáltatását: a tévéreklám egy raliversenyt ábrázolt, ahol a magyarországi mobilszolgáltatókat, illetve szolgáltatásokat különböző színű versenyautókkal ábrázoltak a készítők, ezzel kapcsolatban a Fővárosi Bíróságon is eljárás indult a szolgáltató ellen.

A GVH által kiadott közlemény szerint a versenyhivatalnak a reklámokban közölt állításokkal kapcsolatban volt elsődlegesen kifogása. A tavaly februártól áprilisig futó kampányban többek közt olyan megállapítások kaptak helyet, miszerint a Vodafone mobilnet-szolgáltatása országszerte, illetve mindenhol elérhető, holott a vizsgálat során feltárt információk alapján bebizonyosodott, hogy ez az állítás nem igaz. A Vodafone álláspontja szerint azért találta a GVH megtévesztőnek reklámfilmjét, mert a hatóság a reklámban szereplő mobilinternet lefedettségre vonatkozó „országszerte” szóhasználatot az „országban mindenhol”-ként értelmezte.

00:31
 

Vodafone Rally

Még több videó

Az ominózus Vodafone tévészpot

A Vodafone a reklámkampány részét képező televíziós kampányban a saját mobilinternet-hálózatának lefedettségére vonatkozó pozitív üzenettel szemben a versenytársak hálózati elérhetőségére vonatkozóan kritikus állítást fogalmazott meg, illetve az út szélén veszteglő versenyautókkal szimbolizálta a Telenor és a T-Mobile hálózatát. A reklámban megjelenő fő üzenet így az volt, hogy a Vodafone mobilinternet hálózata országszerte mindenhol elérhető, míg a két versenytárs hálózata nem. A GVH megállapította, hogy a vizsgált reklám alkalmas a fogyasztók megtévesztésére.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A hivatal a jogsértés miatt 30 millió forintos büntetést szabott ki a szolgáltatóra, melynek kapcsán súlyosbító körülmény volt, hogy a kampány hosszú időszakot ölelt át, illetve az intenzitásnak köszönhetően a fogyasztók széles körét érte el. Emellett a GVH szerint szintén súlyosbította a büntetést, hogy a Vodafone korábban többször el lett már marasztalva jogsértő reklámozás miatt.

Úgy tudjuk, hogy az ominózus reklám miatt a Vodafone ellen egy versenytárs beadványára a Fővárosi Bíróság is eljárást indított, jó hírnév megsértése jogcímen. A bírósági eljárás is lezárult azóta, a testület a felperes javára döntött, a Vodafone-nak ezért múlt héten bocsánatkérő üzenetet tartalmazó hirdetést kellett közzé tennie.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról