Szerző: Koi Tamás

2012. november 12. 16:11

Január 30-án jönnek az új generációs BlackBerryk

Január 30-án lesz a kanadai Research in Motion nagy napja: a BlackBerryket gyártó vállalat ekkor indítja útjára új mobilplatformját, a BlackBerry 10-et, illetve ekkor jelenti be az első olyan készülékeket, melyek az új operációs rendszerrel érkeznek. A tét óriási, ezen áll vagy bukik minden a cégnél.

A korábbi terveknek megfelelően, a jövő év elején útnak indítja BlackBerry 10 nevű okostelefon-platformját a BlackBerry okostelefonokat gyártó kanadai Research in Motion (RIM). Az Android mindent elsöprő sikere óta mélyrepülésben lévő cég ettől a korábbihoz képest gyökeresen megújított rendszertől várja az áttörést, illetve szerencséjének megfordulását a piacon. A RIM egyelőre a mérleg nyelvét kívánja képezni az iOS és az Android közt, de a legfelsőbb cégvezetés részéről korábban elhangzottak már olyan ambiciózus tervek is, melyek szerint a társaság arra pályázik, hogy visszanyerje korábbi piaci pozícióját.

Harc a harmadik helyért

Rövid távon ugyanakkor sokkal életszerűbb, hogy a teljesen átdolgozott, mikrokernelre épülő QNX-alapú BlackBerry 10-nek a Microsoft Windows Phone platformjával kell megküzdenie, tekintve, hogy alapvetően mindkét rendszernek ugyanazokat a nehézségeket kell legyűrnie ahhoz, hogy megvesse a lábát a piacon, és lassú növekedésbe kezdhessen. Ez leginkább a fiatal ökoszisztémák egyik legnagyobb hátrányát, a szűkös alkalmazás-választékot jelenti, mely ellen a Microsoft és a RIM is igyekszik tenni a maga módján.

A két cég azonban több tekintetben is más helyzetben van, hiszen míg a Microsoftnak nem egyedül, hanem több gyártópartnerrel (pl. Nokia, HTC, Samsung) karöltve kell megküzdenie a vevőkért, addig a RIM egyedül indul harcba. A Microsoft oldalára billenti a mérleget, hogy a Windows Phone, illetve különösen annak legújabb, 8-as változata jól illik a robusztus, több százmillió felhasználóval rendelkező Windows ökoszisztémába, míg a RIM továbbra is a legbiztosabb lábakon álló vállalati mobilmenedzsment-rendszert tudhatja magáénak, ami üzleti és kormányzati körökben versenyelőnyt jelenthet a cégnek.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az újszülött platformok, így a BlackBerry 10 sikere mégsem itt, hanem a fogyasztói szegmensben dőlhet el, hiába ugyanis a teljesen újszerű és átgondolt kezelőfelület (ilyennel a Windows Phone is rendelkezik), a kulcsfontosságú alkalmazások hiányában nehéz helyzetbe kerülhetnek a feltörekvő piaci szereplők.

A RIM ezt láthatóan megértette, a cég az elmúlt egy-másfél évben igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy minél több fejlesztőt csábítson arra, hogy alkalmazást gyártsanak a platformhoz. A társaság az elmúlt időszakban tucatnyi programozói konferenciát tartott a világ minden pontján, illetve az alkalmazások fejlesztéséhez, portolásához és teszteléséhez is minden segítséget igyekezett megadni a partnereknek. A vállalat több tízezer PlayBook tabletet (a RIM tabletje éppúgy QNX-alapú operációs rendszer, mint a BlackBerry 10, éppen ezért gyakorlatilag teljes átjárhatóságot biztosít) és több ezer BlackBerry 10 fejlesztői prototípus-telefont osztott ki ezeken a rendezvényeken.

Barátkozás a fejlesztőkkel

A cég emellett olyan támogatói programokat indított, melyek a BlackBerry platformra továbbra is jellemző, a versenytársaknál bizonyos tekintetben kedvezőbb monetizálási lehetőségekre hívják fel a figyelmet. Így egyes minőségi kritériumokért cserébe például vállalta, hogy minden fizetős alkalmazás fejlesztőjének adott időn belül legalább 10 ezer dollár bevétele származik majd az app értékesítése után. Amennyiben ez a vállalás nem teljesül, a RIM állja a befolyt összeg és a felajánlott bevétel különbözetét.

A sikerhez az appok mellett ugyanakkor elengedhetetlenek a versenyképes tulajdonságokkal és versenyképes áron piacra kerülő terminálok is. A kanadai gyártó az új platform január 30-i rajtjával egy időben két új okostelefont jelent majd be. Bár erről nem szól a sajtóközlemény, a cégvezetők eddigi nyilatkozatai alapján a társaság egy érintőkijelzős, illetve a tradícióihoz igazodva egy QWERTY-billentyűzetes BlackBerryt dob piacra, ám hogy pontosan mikor, és hogy ezek a készülékek milyen árszinten és milyen tudással kerülnek a boltokba, azt a januári rendezvényig titok övezi.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról