Szerző: Gálffy Csaba

2012. október 24. 09:57

Megelőző csapást mért a tabletpiacra az Apple

Lefölözné a kisebb méretű tabletek piacát is az Apple, árháború helyett a prémium szegmenset célozta meg az almás cég. Frissült a nagy iPad is, és végre elérhető a 13-as MacBook Pro retinás változata, igaz, aranyáron.

Nem hozott bombameglepetést az Apple tegnap esti termékbemutatója, megszületett az iPad mini, frissült a nagy iPad és végre bemutatkozott a 13 hüvelykes, "retinás" MacBook Pro. Nem mellesleg az asztali modellek is frissültek, az iMac sorozat vékonyított kialakítást és új CPU-GPU párost, a Mac mini pedig új hardveres alapokat kapott.

Új iPadek

A hardveres specifikációk előtt kezdjük a termék árával, ezen a piacon ugyanis ez helyezi el a terméket, ez mutatja meg leginkább az Apple terveit. Az új iPad mini 330 dolláros belépő áron érhető el (16 gigabájtos háttértár, WiFi), de a csúcsmodell, mobil adatkapcsolattal és 64 gigabájttal már pontosan kétszer ennyibe, 660 dollárba kerül. Összehasonlításképp, az Amazon Kindle Fire HD mindössze 200 dollárba, a ASUS Google Nexus 7 pedig 250 dollárba kerül. Az Apple tehát bevett szokásától most sem tért el, nem robbantott ki árversenyt, de bejelentkezett a szegmens vastagabb pénztárcájú felhasználóiért.

Az iPad mini hardveres alapjai meglehetősen középszerűek. A tablet kifejezetten alacsony felbontású, 1024x768-as kijelzőt kapott, amely 7,9 hüvelyken 162 ppi pixelsűrűségnek felel meg, ez persze a felhasználók jelentős részének nem probléma, erre utal az iPad 2 máig tartó folyamatos piaci sikere. A panel mögött az Apple tavalyi A5 rendszerlapkáját találhatjuk, a kétmagos, Cortex-A9-es magokat használó darab hajtja például az iPhone 4S-t és az iPad 2-t is, várhatóan a tabletben is kielégítő teljesítményt nyújt majd. Az iPad mini fizikai méretei megfelelnek a kategóriának, a Nexus 7-tel megegyező magasságú (200 mm vs 199 mm), azonban szélesebb (135 mm vs 120 mm) de vékonyabb (7,2 mm vs 10,5 mm). Az Apple szemmel láthatóan mindent elkövetett, hogy az iPad mini egy kézben fogva is használható legyen, így a káva szélességben csak minimálisan ad hozzá - ettől függetlenül valószínűleg széles annyira, hogy átlagos kézzel már ne lehessen átfogni.

A bemutató során az Apple hardverért felelős alelnöke, Phil Schiller a Nexus 7-hez hasonlította az iPad minit és felsorakoztatta a saját termék mellett szóló érveket. Így megjelent, hogy az iPad mini 4:3-as kijelzője sokkal alkalmasabb internetezésre, mint a Nexus 7 16:9-es képaránya, mivel a kijelző területe és szélessége is jóval nagyobb. Schiller nem felejtette el megemlíteni azt sem, hogy az iPad nyomán igen széles, több, mint 270 ezer alkalmazást tartalmazó tabletes ökoszisztéma jött létre, míg az androidos tabletekre továbbra is ritkák a specializált alkalmazások. Szerintünk mindkét érv helytálló, Shiller azonban megfeledkezett a Nexus 7 kijelzőjének nagyobb felbontásáról, és a sokkal gyorsabb processzorról, bár ez az alkalmazásokra éhes androidos közösséget nem vigasztalja majd.

Az alcímben nem véletlenül szerepel többes szám, az Apple ugyanis néhány tőmondatban lerántotta a leplet a nagy iPad negyedik generációjáról is. Az új modell külsőre hajszálra megegyezik az előddel, megkapta azonban az Apple saját fejlesztésű A6 processzorának magasabb grafikus teljesítménnyel rendelkező A6X változatát. A processzor mellett újdonság, hogy megjelent a Lightning dokkoló is, ezzel szinte az összes mobil Apple-termék átállt az új csatlakozóra, csak az iPad 2 esetében maradt a hagyományos megoldás, és a meglévő kiegészítőkkel való visszafelé kompatibilitás.

A tabletek november 2-től lesznek elérhetőek az Apple első körös országaiban, köztük Magyarországon is, az LTE-kompatibilis modellekre azonban november közepéig várni kell majd. Jó hír, hogy mind az iPad 4G, mind az iPad mini támogatja majd a nemzetközi, így a magyarországi LTE-hálózatokat is.

Még egy retinás MacBook Pro és új asztali gépek

Az Apple egyre gyengébb titoktartásának betudhatóan idő előtt szivárgott ki az is, hogy a nagy felbontású kijelzők hulláma eléri a 13-as MacBook Prót, így a termék bejelentése nem számított igazán meglepetésnek. Az új modell követi a 15" retinás MacBook Pro nyomdokait, vagyis a nagy felbontású kijelző mellé vékonyított, könnyített ház is jár, immár optikai meghajtó nélkül. Érdemes megjegyezni, hogy az 1,62 kilogrammos tömegbe és 19 milliméteres vastagságba az Apple-nek sikerült teljes értékű kétmagos mobilprocesszort (Intel Core i5-3210M és i7-3520M) pakolni, a 17 wattos processzorokat használó ultrabookokkal szemben 35 wattos hőkerettel rendelkező lapkák jóval nagyobb maximális teljesítménnyel rendelkeznek.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A kijelző 13,3 hüvelykes átmérőjű, LED-háttérvilágítású IPS-panel, natív felbontása 2560x1600 pixel, vagyis pixelsűrűsége 227 ppi, hajszállal magasabb, mint a 15,4-es nagy testvér 220 ppi-s értéke. Az operációs rendszer azonban nem a natív felbontást használja a megjelenítéshez, hanem lefelé skáláz 1650, 1440 és 1024 pixeles szélességre, köszönhetően a felbontásfüggetlen megjelenítésnek. A felhasználó tehát szükség szerint választhat a rendelkezésre álló nagyobb virtuális terület és a jobb olvashatóság között. Az Apple fejlett megközelítéséről érdemes az Anandtech cikkét elolvasni, pontosan ez az a technológia, amelyre windowsos oldalon szüksége lenne például egy ASUS Zenbook Prime-nak a sikerhez.

Bár az asztali gépek eladásai az elmúlt években stagnáló illetve olvadó tendenciát mutattak, az Apple végül csak rászánta magát az iMac és Mac mini sorozat felújítására is. A tavaszi frissítéskor ugyanis mindkét modell kimaradt az Intel Ivy Bridge áldásából, ezt most mindkét termékvonal megkapta. Az iMac esetében újdonság, hogy a készülékház jóval vékonyabb lett, bár ez egy asztali számítógép esetében elsősorban esztétikai, a vásárláskor érdekes tényező, a használhatóságot semmiben nem érinti. Technológiai újdonság azonban, hogy extraként az iMac sorozathoz már elérhető az úgynevezett Fusion Drive, amely egy szoftveresen összekapcsolt SSD-merevlemez kombinációt takar. A már évek óta elérhető SSD-mint-gyorsítótár megoldástól az Apple némileg eltért, az SSD és a HDD között nincs duplikáció, hanem az operációs rendszer algoritmusa átmozgatja a sűrűn használat alkalmazásokat a gyorsabb tárolóra.

A 13-as retinás MacBook Pro két változatban lesz kapható, a belépő modell ára 1700 dollár, ez Magyarországon ez várhatóan mintegy 560 ezer forintos árat jelent.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról