Szerző: Bodnár Ádám

2012. október 15. 10:25

Nyilvános a Windows 8 változatok ára

Az egyik legnagyobb amerikai online áruház, a Newegg.com pénteken megkezdte a Windows 8 előrendelések regisztrálását. Persze ehhez nyilvánosságra kellett hoznia az árakat is.

A Windows 8 kiskereskedelmi ára nem változik érdemben a Windows 7-éhez képest, ez lehet a legtőbb tanulsága a Newegg.com előrendelési akciójának, amelynek keretében az egyik legnagyobb amerikai, számítástechnikai termékeket forgalmazó online áruház közzétette az operációs rendszer különféle verzióinak árát.

Ahogy arról már korábban írtunk, a Windows 8-ból nem lesz "teljes dobozos" változat, csak OEM és upgrade. Előbbi fontos tulajdonsága, hogy a géphez kötődik, utóbbit pedig nyilván azoknak ajánlja a cég, akik korábbi Windows operációs rendszerről szeretnének frissíteni. Arról is beszámoltunk már, hogy az operációs rendszerből csak két verzió lesz megvásárolható kiskereskedelmi forgalomban, a "sima" Windows 8, amely az otthoni verzió, illetve az elsősorban vállalati környezetben elvárt extra képességekkel kiegészített Windows 8 Pro. Emellett létezik még egy Enterprise verzió, de azt csak  mennyiségi licenc keretében értékesíti a Microsoft, boltokban nem lesz kapható. Csak ebben lesz benne a DirectAccess és BranchCache, a Windows To Go és az AppLocker.

Az amerikai boltok által nyilvánosságra hozott árlista szerint a Windows 8 otthoni verziója 99 dollárba kerül, a Windows 8 Próért már 139 dollárt kell fizetni. A kettő közötti legfontosabb különbség, hogy csak az utóbbi támogatja az olyan képességeket mint a Bitlocker, a VHD-ről bootolás, a tartományba léptetés, a csoportházirendből kezelés, a fájlrendszerszintű titkosítás és a Remote Desktop. 69 dollárba kerül a Windows 8 Pro Pack, amellyel egy már feltelepített Windows 8-at lehet a vállalati képességekkel továbbfejleszteni. A Windows 8 "helyben" lehetőséget ad a továbblépésre, csak a Pro Pack dobozában megtalálható termékkulcsot kell beírni az "Add features to Windows 8" menüben, ezt követően az operációs rendszer elvégzi a további teendőket - legfeljebb egy újraindításra lesz szükség.

Frissítés, kedvezménnyel

Szintén 69 dollárt kér a Microsoft a Windows 8 upgrade licencért, amely egy korábbi Windowsról jogosít fel az áttérésre. Az otthoni Windows 8-ra a Windows 7 Starter, Home Basic és Home Premium változatokról lehet áttérni a fájlok, adatok, alkalmazások és beállítások megtartásával, a Windows 8 Próra pedig a Windows 7 Professional és Ultimate frissíthető zökkenőmentesen. A Windows Vista esetében csak SP1 telepítése után lehet a felhasználói adatok és beállítások megtartása mellett Windows 8-ra frissíteni, de az alkalmazásokat ekkor is újra kell telepíteni, SP1 nélküli verziónál pedig csak a felhasználói adatok (fájlok) maradnak meg, vagyis ez a gyakorlatban egy újratelepítést jelent. Ugyanez a helyzet Windows XP-vel is, upgrade csak SP3 esetén lehetséges, de itt is csak a felhasználói adatok maradnak meg.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Akik most terveznek PC-t vásárolni, jó ha tudják, hogy a Windows 7-tel eladott gépekhez kedvezményesen kaphatják meg a Windows 8-at. Ha valaki január 31-ig jogtiszta Windows 7 Home Basic, Home Premium, Professional vagy Ultimate operációs rendszerrel előtelepített számítógépet vesz, 15 euróért kapja meg a lehetőséget a Windows 8 Pro frissítés megvásárlására, ehhez csak regisztrálnia kell a Windows Upgrade Offer program weboldalán, adatai és a vásárolt PC adatainak megadásával, a Microsoft pedig a Windows 8 megjelenésének napjától kezdve elérhetővé teszi számára az új operációs rendszert.

Az új Windows október 26-i érkezésével együtt egy másik promóciót is indít a Microsoft: azok a felhasználók, akik bármilyen korábbi jogtiszta Windows operációs rendszerrel rendelkeznek, kedvezménnyel térhetnek át Windows 8-ra. Nekik a Windows 8 Pro upgrade licenc csak 30 euróba, vagyis mintegy 9 ezer forintba kerül, ha online vásárolják meg, ekkor bankkártyával vagy PayPallal fizethetnek érte. Ha valaki ragaszkodik a dobozhoz és a telepítőlemezhez, 60 euróért, vagyis nagyjából 18 ezer forintért kapja meg ugyanezt a csomagot. Ez az akció is 2013. január 31-ig tart, mondta el lapunknak Tóth András, a Microsoft üzletágvezetője.

A magyarországi árakat feltehetően az október 26-i rajton hozza majd nyilvánosságra a Microsoft.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról