Szerző: Gálffy Csaba

2012. szeptember 24. 14:06

Októberben érkezik a Samsung új SSD-je

Bemutatta az első TLC-alapú sorozatgyártású SSD-t a Samsung. A saját vezérlő mögé ültetett, cellánként három bitet tároló NAND-lapkák a konzumer modellben mutatkoznak be, a nagyobb teljesítményt és hosszabb élettartamot igénylő modellek továbbra is MLC-t használnak.

Bemutatta új SSD-családját a Samsung. A 830-as családot leváltó 840-es széria két változatban, "sima" és Pro kivitelben lesz kapható. A két modellt alapvetően eltérő közegbe szánja a gyártó, míg az első tipikusan konzumer termék lesz, magas kapacitással és alacsony árral, utóbbi nagyobb teljesítményt és hosszabb élettartamot ígér.

Konzumer és professzionális - tényleg

A 840 és a 840 Pro között számos jelentős eltérés lesz. A Pro változatot a Samsung olyan környezetbe szánja, ahol a meghajtónak mind írásban, mind olvasásban jól kell teljesítenie, ráadásul a folyamatos használat miatt az élettartam is elsőrendű szempont. Ennek megfelelően a Pro hagyományos, 2 bites MLC NAND lapkákat kap a "sima" változat újdonságnak számító 3 bites celláival szemben. Ez egyrészt jóval gyorsabb írást tesz lehetővé, másrészt a meghajtó élettartama is magasabb lehet. A két változat firmware-e is eltérő lesz, míg a "sima" 840 szoftverét elsősorban olvasásra optimalizálja a gyártó, a Pro kiegyensúlyozottabb írás-olvasás teljesítményre törekszik.

Cellánként három bitet tároló NAND lapkákat már mutattak be gyártók, szériában gyártott SSD-be azonban egyelőre csak a Samsung merte beletenni az új technológiát. A TLC néven is ismert rendszerben egy-egy NAND cella három bitet tartalmaz, vagyis további 50 százalékos kapacitássűrűség-növekedés ér el a két bitet tároló MLC chipekkel szemben. A TLC hátránya, hogy a cella írása, törlése és kiolvasása lassabb az MLC-nél, miközben az élettartama is jelentősen megrövidül. A Samsung szerint azonban az új, 21 nanométeren készülő TLC-ik élettartama nagyjából azonos a versenytársak MLC-alapú SSD-ivel, írási-olvasási sebessége pedig mintegy fele azokénak. Ez utóbbi probléma viszont párhuzamosítással jórészt eltüntethető - erre utal a Samsung specifikációs táblázata is.

Itt az első TLC

Az SLC NAND egy bitet tárol cellánként, vagyis kiolvasáskor két feszültségérték egyikét adja vissza. Az MLC ezzel szemben két bitet tárol és értelemszerűen négy feszültségértékkel rendelkezik. Mivel a tolerancia is természetesen kisebb, illetve íráskor többször kell teszt-visszaolvasást végezni, az MLC élettartama rövidebb, sebessége pedig alacsonyabb mint az SLC-é. A helyzetet tovább bonyolítja a TLC, amely már három bitet tárol, tehát összesen nyolc kimeneti értéke van, ami tovább rontja a hibatűrést és lassítja az írás, olvasás és törlés műveletét. Amiért mégis érdemes használni, az a költségcsökkentés: azonos szilíciumterületen a kapacitás kétszeres illetve háromszoros lehet az SLC helyett MLC-t, illetve TLC-t használva, miközben az élettartam továbbra is elegendő konzumer használatra, a sebesség pedig párhuzamosítással és a vezérlő fejlesztésével javítható.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A gyártó szerint a legnagyobb kapacitású kiszerelésben, telített vezérlő mellett az SSD-k olvasási sebessége eléri a SATA 3.0 gyakorlati maximumát (540 MBps), írási sebességben 330 MBps-t ("sima") illetve 520 MBps-t (Pro). Igen meggyőző az írási-olvasási műveletekre adott specifikáció, az olcsóbb modell 98 illetve 70 ezer véletlenszerű IO-műveletre képes másodpercenként, a nagy testvére ezt 100/78 ezer műveletre növeli. A vezérlőt nem mindegyik modell képes majd maximálisan kihasználni, az összes csatornát az SSD 840 fél terabájtos, illetve az SSD 840 Pro 256 és 512 gigabájtos változata használja.

Az új meghajtók október folyamán kerülnek a boltok polcaira, az SSD 840 elérhető lesz 120, 250 és 500 gigabájtos verzióban, az SSD Pro pedig 64, 128, 256 és 512 gigabájtos kapacitással. Az SSD 840 lefele kerekítése nem véletlen, a fennmaradó kapacitást a meghajtó az élettartam meghosszabbítására használja fel. A árak az SSD 840 esetében 110-450 dollár között, az SSD 840 Pro esetében pedig 100-600 dollár között alakulnak majd. A gyártó 3 illetve 5 éves garanciát vállal a termékekre.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról