Szerző: Koi Tamás

2012. július 12. 11:02

Áramot spórolhatnak a fogyasztók az okos mérőkkel

Az EDF DÉMÁSZ áramszolgáltató bejelentette, hogy elindította azt az okos mérőket tesztelő kísérleti projektjét, mely a technológia 2020-ra tervezett országos bevezetését készíti elő. A rendszer segítségével a fogyasztók valós időben követhetik lakásuk áramfogyasztását akár egy internetre kötött PC-vel, akár okostelefonnal.

Az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. bejelentette, hogy mintegy háromezer fogyasztó bevonásával elindította kísérleti jellegű okos mérési programját. A pilot projekt részeként olyan mérőórákat szerelnek fel a kiválasztott ügyfeleknél, melyek folyamatos adatkapcsolatban állnak a vezérlőközponttal, az aktuális vagy részfogyasztás így bármikor lekérdezhető, nem csak az áramszolgáltató, hanem a fogyasztó által is. A projekteknek köszönhetően az idő előrehaladtával csökkenhet vagy racionalizálódhat a lakosság áramfogyasztása, a technológiai beszállítóknak, így többek közt a telekommunikációs cégeknek emellett kitűnő üzleti lehetőséget is jelent a gépek közti kommunikáció.

A most indult pilot projektben az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó informatikai-technológiai partnere az Inter-Computer-Informatika Zrt., melynek alvállalkozója az IBM. A telekommunikációs partner - mely az összeköttetést biztosítja a mérőórák és a központ közt - kiléte egyelőre nem ismert. Az áramszolgáltató által elindított pilot egyszerre lesz hatásvizsgálat és technológiai próba. A 2013 végéig tartó tesztelés célja, hogy kiderüljön, miként változtatja meg az energiafelhasználási szokásokat, ha az ügyfél maga is nyomon követheti fogyasztását.

A projekt részeként az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. szolgáltatási területén kiválasztott háztartásokban és vállalkozásoknál a fogyasztók internetes felületen, akár okostelefonon is, ellenőrizhetik energiafelhasználásukat. A szolgáltató eközben kiszállás nélkül, a központban vagy más távoli pontokon is leolvashatja az okos fogyasztásmérőt. Így csökkenhetnek a költségek, és a hibabejelentések ellenőrzése is egyszerűbbé válhat.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az országos tapasztalatok feldolgozását 2013 decemberéig készítik el az országos okos mérés pilotban résztvevő magyarországi villamosenergia-elosztók, az eredményekről 2014 tavaszára készül jelentés a Magyar Energia Hivatal számára. Az okos mérés teljes körű, országos bevezetéséről, az uniós szabályozással összhangban, a törvényhozás rendelkezik majd.

A gépek közti, vagy szakszóval M2M kommunikáció az évtized egyik legnagyobb húzóága lehet a telekommunikációs, azon belül is elsősorban a mobilkommunikációs szektor számára. A Telenor Magyarország egy nemrég tartott sajtótájékoztatón közölte, 2020-ra csak Magyarországon mintegy 40 millió, egymással mobilhálózaton összekapcsolt eszközzel számol. Az M2M kommunikáció iránt nem csak a Telenor elkötelezett, az energiapiaci szolgáltatásokat kínáló Magyar Telekom már a 2010-es piaci belépéskor is kiemelte, az M2M rendszerek az energiaszolgáltatásoknál és energiafelhasználásnál kulcsszerephez juthatnak az otthonvezérlés és távoli leolvasás révén. A Vodafone-nak is vannak különböző M2M projektjei, így a piros szolgáltató több jelentős partnerrel is szerződött flottakövetésre.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.