Szerző: Gálffy Csaba

2012. február 22. 12:50

A világ leggyorsabbja lett a Qualcomm mobillapkája

A Qualcomm végre elérhetővé tette első Krait magot használó mobilprocesszorát, az MSM8960 lapkát. A tesztek szerint az új magok rendkívül gyorsak lettek, a kétmagos felépítésű lapka köröket ver a versenytársakra.

Végre élőben is bemutatkozott a sajtó számára a Qualcomm S4 processzorcsalád. A korábban áttörésként beharangozott, Krait kódnevű magokat tartalmazó lapkák konkrét teljesítményéről eddig semmilyen információ nem látott napvilágot. A gyártó azonban végre megtörte a hallgatást és a Mobile World Congress előtt kiadott néhány referenciakészüléket a szerencsés amerikai lapoknak.

Műszaki alapok

Tesztplatform

A lapka teszteléséhez a Qualcomm saját márkájú, bolti forgalomban nem kapható fejlesztői telefonját bocsátotta a sajtó képviselőinek rendelkezésére. Az Android 4.0.3-at futtató készülék 1 gigabájt LPDDR2 memóriával és 1024x600 pixel felbontású kijelzővel rendelkezik. A fejlesztői készülékek a normálisnál lényegesen nagyobb akkuval és letiltott rádiós egységgel rendelkeznek, így az adatátviteli sebességekről, illetve a konkrét fogyasztási adatokról nincsenek továbbra sem információk.

A Qualcomm MSM8960 chip két Krait-magot tartalmaz, ezek 1,5 GHz-es frekvencián működnek, mellettük pedig az új Adreno 225 elnevezésű GPU teljesít szolgálatot. A processzor teljesen out-of-order architektúrát kapott, a feldolgozó futószalag 11 fokozatú. A kétmagos processzorok 1 megabájt másodszintű gyorsítótáron osztoznak.

Új információ, hogy az S4 memóriainterfészét is alaposan átdolgozta a Qualcomm, így ezek a processzorok támogatják a kétcsatornás PoP kialakítást. A PoP (package-on-package) "emeletes" elrendezést jelent, amelyben a memóriát a processzor fölé csomagolják. Eddig azonban ilyen kialakításban csak egycsatornás memóriát készítettek, a második csatornára csatlakozó memória különálló lapkaként került az alaplapra. Az S4 esetében a teljes rendszermemória integrálható, így egyetlen tokozásban szállítható - ez kisebb elfoglalt helyet jelent, vagyis ennyivel nagyobb lehet például az adott okostelefonba épített akku.

Teljesítmény

A rendkívül veszedelmes kígyófajról elnevezett Krait processzormagok legfontosabb erényének a teljesítmény ígérkezett. Ahogy akkor beszámoltunk, a Qualcomm korábban már publikálta a processzorok műszaki paramétereit, ennek megfelelően számítani lehetett rá, hogy a Krait több lesz mint a szokásos éves frissítés. A várakozások valóra válni látszanak, a tesztpéldány MSM8960 meglepően kényelmes különbséggel vette át a vezetést az okostelefonos processzorok körében, maga mögé utasítva minden riválist.

A teljesítménykülönbség minden teszt alatt megdöbbentő, az Anandtech mérései szerint a szintetikus tesztek alatt az MSM8960 könnyedén hozza minden más processzor teljesítményének többszörösét. A valós életben vett teljesítményt jobban mutató, azonban emiatt a processzoron kívül egyéb részelemekre is érzékeny SunSpider JavaScript benchmark 1530 ezredmásodperc körüli eredményt ért el - összehasonlításképp az azonos szoftvert használó Galaxy Nexus esetében 2100 ms-ot mértünk. Az amerikai PCWorld tesztje szerint a négymagos Tegra 3 (ASUS Transformer Prime) megelőzi a kétmagos Qualcomm processzort a korlátlanul párhuzamosítható szintetikus tesztekben, mint az Antutu.

(forrás: Anandtech)

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az Anandtech tesztje szerint az Adreno 225 GPU is jól vizsgázott, könnyedén hozza az eddig abszolút csúcstartónak számító iPhone 4S teljesítményét. A GPU nem teljesen új fejlesztés, csupán az Adreno 220 új gyártástechnológiára, 28 nanométerre készült átirata, sok apró finomítással és 266 helyett 400 MHz-es maximális órajellel. Az S4-es processzorok mellé tervezett 300-as sorozatú Adrenók nem készültek el időben, így a Qualcomm úgy döntött, hogy a már kipróbált és széles körben használt 200-as sorozat módosított változatát kapja meg az MSM8960. Az S4 család többi, később piacra kerülő tagja már az új generációs GPU-t kapja majd, amely feltételezhetően még ennél is nagyobb teljesítményű lesz.

A felhasználók számára valószínűleg mindennél értékesebb lesz azonban az integrált rádiós egység, amely a piacon először támogatja az LTE szabványt is. Ez már Magyarországon is releváns információnak számít, miután hazánkban is elindult az első LTE kereskedelmi szolgáltatás, az ilyen modemmel felszerelt telefonok így nálunk is keresettek lehetnek. Az integrált modem nagy előnye, hogy a processzorral megegyező gyártástechnológián készül, ami alacsonyabb fogyasztást eredményez, az egységek fizikai közelsége miatt pedig az összekötő busz fogyasztása is jelentősen csökken. További előny, hogy a rádiós modem profitálhat a modern processzorok fejlett energiagazdálkodási funkcióiból, így dinamikusabban képes adaptálni teljesítményét az igényekhez.

Egyelőre csak két maggal

A Qualcomm korábban részleteiben is bemutatta a Krait-alapú processzorok tervezett kínálatát, a gyártó akkor elmondta, hogy okostelefonokba egyelőre kizárólag egy- és kétmagos processzorokat tervez, a további magok ugyanis csupán marginális gyorsulást hoznak, cserébe a processzort drágábbá teszik és megnövelik a fogyasztását. Ettől függetlenül készülnek négymagos Krait-alapú lapkák, ezeket azonban elsősorban tabletekbe, illetve noteszgépekbe szánja a Qualcomm. Ennek megfelelően ezek a lapkák nem is rendelkeznek integrált rádiós egységgel, így a gyártók szabad kezet kapnak abban, hogy milyen adatátviteli technológiákat támogatnak eszközeikkel.

A Qualcomm egyelőre messze vezet a lapkagyártók között, mind teljesítményben, mind a fejlesztés sebességében. A Snapdragon S4-re épülő okostelefonok már jövő héten, a barcelonai Mobile World Congressen bemutatkoznak és várhatóan tavasz-nyár folyamán piacra is kerülnek, míg a Samsung csak az év közepére ígéri az első szállításokat, termékbe tehát legkorábban is csak őszre kerülhet a Cortex-A15 alapú Exynos. A Texas Instruments konkurens fejlesztése az OMAP 5 sorozat lesz, amely az előzetes terméktervek szerint őszre készül el, a lapkára épülő eszközök pedig a tél folyamán kerülhetnek a piacra. Az NVIDIA helyzete a legérdekesebb, a zöld gyártó már a nyáron bemutatta és hónapok óta eszközben is szállítja a Tegra 3 processzort, abban azonban korábbi generációs, Cortex-A9 magok dolgoznak, igaz, négyen. A Tegra 3 jelenleg képes megverni az S4 kétmagos változatát kiválóan skálázódó feladatok alatt, mindennapi alkalmazások alatt azonban a két gyorsabb mag jobb felhasználói élményt nyújt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról