Szerző: Koi Tamás

2012. február 13. 10:04

Kapaszkodik Európában az Acer

Új marketingstratégiával próbálja megfordítani szerencséjét az egykor rendkívül ambiciózus terveket dédelgető Acer. A vállalat az előző évtizedben gyakorlatilag a semmiből küzdte fel magát a notebook- és PC-piac élbolyába, a lendület azonban 2010-ben csökkent, ma pedig már a profitért kénytelen küzdeni a cég.

A vállalat a termékstratégia korábban vázolt átalakítása mellett most a marketingstratégia megváltoztatásával próbálja megfordítani szerencséjét Európában, vagyis azon a piacon, ahol a cég többségében olcsó, ugyanakkor egységes, pozitív imázzsal ellátott termékeivel korábban első jelentős sikereit könyvelhette el. A PC-gyártó bejelentette, megduplázza marketingbüdzséjét a kontinensen, melynek részeként megállapodást kötött a Mother nevű londoni reklámügynökséggel. Az ügynökség olyan márkák számára készített korábban átütő kampányokat, mint a Coca Cola, a Boots vagy az Ikea.

"A korábbi kommunikációnk idejétmúlttá vált, az új kampány modernebb, különlegesebb lesz" - vetítette elő a terveket Oliver Ahrens, az Acer EMEA-részlegének elnöke. Ahrens ezzel együtt közölte, a cég eltökélt szándéka, hogy az európai részleg az elmúlt két negyedévben termelt veszteségből ismét profitba forduljon még az idén. A vállalat ennek érdekében már tavaly lépéseket kezdeményezett, ez azonban eddig elsősorban létszámleépítésben nyilvánult meg,

Az Acer problémáit alapvetően a PC-piac átalakulása, a válság, valamint a piac változásaira adott lassú válasz adta: A fogyasztói PC-vásárlások növekedése a válságot követően megállt, ahogy felszökött a munkanélküliség, elapadtak a hitelforrások, megnőtt az üzemanyag ára és egyes országokban (pl. Magyarországon is) az árfolyam-ingadozás miatt a törlesztési terhek is az egekbe szöktek. Eközben az Acer által kínált olcsó notebookok és főleg a netbookok lába alól kirántották a talajt az iPad és más gyártók tabletjei - a Gartner szerint 2011 első negyedévében az európai netbook-piac 50 százalékkal zsugorodott.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A lakossági PC-eladások drámai csökkenése az Acert lehetetlen helyzetbe hozta: mivel a hajós szállítással két hónapot is igénybe vehet az Ázsiában készült termékek eljuttatása a piacokra, a vállalat csak lassan képes reagálni a piaci változásokra. A rossz helyzetfelismerés és a hosszú "lead time" együttesen hatalmas felhalmozott készletekhez vezetett 2010 végén és 2011 elején, a raktárakban hegyekben álltak az eladatlan Acer PC-k.

Az Acer bár piacra dobta saját tabletjeit Iconia márkanéven, ezzel nem tudott a netbookokhoz hasonló áttörést elérni a tabletpiacon, ezzel párhuzamosan a stratégiaváltás részeként a drágább termékeket tartalmazó ultrabook-szegmens felé is nyitott. A gyártó hamarosan piacra dobja S5 típusnevű ultrabookját, mely legalább ezer dolláros fogyasztói árával lényegesen magasabbra teszi a lécet, mint az Acer eddigi megoldásai.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról