Szerző: Koi Tamás

2012. január 10. 16:04

Lehengerlő okostelefon-felhozatal a CES-en

A Las Vegas-i Consumer Electronics Show kitűnő alkalom arra, hogy a mobilpiac nagyágyúi új készülékekkel kápráztassák el a nagyérdeműt. A felhozatal érezhetően Amerikára fókuszál, a cégek nem akarják ellőn a barcelonai MWC előtt a puskaport, de olyan szereplők is ott állnak a sorban, akik eddig nem, vagy nem ebben a formában voltak jelen a piacon.

A Consumer Electronics Show (CES) tegnap kezdődött Las Vegasban, idén is hangsúlyos szerephez jutnak a mobilkészülékeket gyártó cégek. A legtöbb gyártó a kiállításra időzítette a helyi, valamint nemzetközi piacra szánt újdonságainak a bejelentését, ezek közül most a Nokia, a Huawei, a Sony és a HTC megoldásait soroljuk fel röviden.

Fényes Nokia

Az egykor szebb napokat megért finn telefongyártó óriás, a Nokia az idei CES-en lebbentette fel a fátylat a tavaly októberben bemutatott Lumia okostelefon-család legújabb tagjáról, a csúcskategóirába pozicionált Lumia 900-ról. Az új csúcsmodell az októberben debütált - nálunk is hamarosan a boltokba kerülő - Lumia 800-hoz képest fizikai méretét tekintve kissé megnőtt, míg teljesítménye, illetve a szoftverháttér maradt a régi.


Nokia Lumia 900

A Lumia 900 elődje rendkívül letisztult, egyedi formavilágát örökölte, a Nokia ugyanakkor a 3,9 hüvelykes képátlójú kijelzőt egy 4,3 hüvelykesre cserélte, azonos felbontás (480x800 pixel) mellett. A készülék 512 megabájt memóriával és 16 gigabájt beépített háttértárral rendelkezik, e tekintetben sem tér el a Lumia 800-tól, illetve ugyanaz a szoftverkörnyezet is, vagyis mindkét készülék a Windows Phone operációs rendszer 7.5-ös verzióját futtatja.

Az új Nokia nagyágyú igazi különlegessége a rádiós egységet is vezérlő rendszerprocesszor, a Qualcomm APQ8055 típusú Snapdragon áramköre, mely éppúgy 1,4 GHz-es órajelen ketyeg és egy processzormagot tartalmaz, mint a Lumia 800-ban található MSM8255 jelzésű chip, ugyanakkor az új lapka révén a telefon HSPA+ és LTE hálózatokra is csatlakozhat. A Lumia 900 ennek megfelelően először az amerikai AT&T hálózatában jelenik meg a kínálat exkluzív tagjaként, ezt követően kerülhet forgalomba a többi szolgáltatónál, illetve régióban.

Xperiák, elképesztő kijelzővel

A CES-en debütált az Ericssontól búcsút intett Sony két androidos okostelefonja, az Xperia Ion és az S is, előbbi a Nokia újdonságához hasonlóan szintén AT&T exkluzív lesz, utóbbi a nemzetközi piacokon kapható példány. A két mobil jóformán csak a méretében különbözik egymástól, a Ion 4,6, az S 4,3 hüvelykes kijelzővel rendelkezik.


Sony Xperia S

A két mobil kijelzője egyébként az egyik legjobb jelenleg a mobil iparágban, a panelek felbontása egységesen 720x1280 pixel, ami az Xperia S-nél döbbenetesen éles, 342 ppi-s képet eredményez. A két mobil esetében nem csak a kijelző, hanem a képrögzítő áramkör felbontása is figyelemre méltó: az új csúcskategóriás Sony készülékek egyaránt 12 megapixeles kamerát kaptak, mellyel a nagy felontású fényképek mellett természetesen HD-videó (1080p felbontásban) is készíthető.

A Sony újdonságaiba ugyanaz a processzor, a Qualcomm MSM8260 típusjelzésű, 1,5 GHz-es órajelen ketyegő kétmagos processzor kerül, 16 vagy 32 gigabájt háttértárral és 1 gigabájt rendszermemóriával megtámogatva. A márciusban érkező mobilok az Android 2.3-as verzióját futtatják, az Ice Cream Sandwich frissítés a gyártó ígérete szerint nem sokkal a piaci premier után elérhetővé válik.

A világ legvékonyabb okostelefonjai

A CES-re igazi meglepetéssel érkezett a korábban elsősorban a szolgáltatók saját márkás készülékeinek gyártójaként ismert Huawei is. A kínai gyártó tegnap bemutatta felső kategóriás okostelefon-családjának legújabb tagjait, az Ascend P1 és P1 S típusokat. Utóbbi vastagsága a katalógusadatok szerint mindössze 6,68 milliméter, az Ascend P1 S ezzel a világ legvékonyabb okostelefonja.


Huawei Ascend P1

A két újdonság egyaránt 4,3 hüvelykes, 540x960 pixeles felbontású Super AMOLED kijelzővel rendelkezik, a rendszerprocesszor pedig mindkét modell esetében Texas Instruments gyártmány - az OMAP 4460-as lapkakészlet egy 1,5 GHz-es kétmagos ARM Cortex A9-es processzorból és egy PowerVR SGX540-es grafikus gyorsítóból áll. Mindkét újdonság 4 gigabájt háttértárral és 1 gigabájt rendszermemóriával rendelkezik.

A kínai gyártó a második negyedévben hozza forgalomba több régióban is - így köztük Európában - az Ascend P1 és P1 S modelleket. A készülékek gyárilag az Android operációs rendszer legújabb, 4.0-s verziójával érkeznek majd.


HTC Titan II

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az új készülékek közül az utolsóként bemutatott HTC Titan II a Nokia Lumia 900 egyik legütőképesebb versenytársa lehet. A 4,7 hüvelykes képátlójú, 480x800 pixeles felbontású kijelzővel érkező windowsos okostelefonba szintén egymagos, 1,5 GHz-es órajelen ketyegő processzor kerül, az újdonság pedig éppúgy LTE-kompatibilis lesz, mint a Lumia 900, ráadásul kezdetben ezt a típust is csak az AT&T-nél lehet beszerezni. A Titan II legfigyelemreméltóbb újdonsága kétségtelenül a 16 megapixeles kamera, mellyel mobiltelefonos léptékben hatalmas, 4640x3480 pixeles felbontású fotók készíthetők. A rendszer limitációja miatt ugyanakkor "csak" 720p felbontású videofelvételeket lehet forgatni a telefonnal.

Hardver helyett szoftverfrissítés

Végül pedig érdemes röviden szót ejteni a BlackBerryket gyártó, az utóbbi időben nehéz helyzetbe került Research in Motion felhozataláról, mely idén sem a hardverre, sokkal inkább a szoftverre koncentrált. Így a kanadai gyártó a CES-en jelentette be a BlackBerry OS legújabb, 7.1-es verzióját, mellyel egyebek mellett az új BlackBerryknél is megjelenhetett a WLAN hotspot üzemmód, jobban kiaknázhatók az NFC-képes készülékekben rejlő lehetőségek, valamint két korábban piacra került olcsóbb modellben (BlackBerry 9360 és 9380) aktiválva lett az FM-rádió.

Az új BlackBerry OS mellett a RIM demózta a lassan egy éve piacon lévő PlayBook tablet 2.0-s rendszerfrissítését is, mely végre-valahára natív üzenetkezelő rendszerrel látja el a hányattatott sorsú tabletet. A BlackBerry OS 7.1 a szolgáltatók jóváhagyásától függően január közepétől fokozatosan válik elérhetővé az OS7-es készülékek tulajdonosai számára, a PlayBook rendszerfrissítést a tervek szerint februárban teszi közzé a RIM.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról