Szerző: Dojcsák Dániel

2011. december 7. 14:00

Rég volt ilyen kevés spam a neten

Valószínűleg a közösségi hálózatok és más új platformok csábítják el a kéretlen hirdetésekkel a világhálót szennyező bűnözőket. A csökkenő email spamnek akár örülni is lehetne, de sajnos ez nem feltétlenül a hatóságok és a biztonsági cégek sikere, egyszerűen más vadászmezőkre találtak a spammerek.

A levélforgalomnak még mindig 70,5 százaléka spam, ami továbbra is egy nagy szám, de jelentősen kisebb, mint néhány évvel ezelőtt, amikor egy valódi üzenetre több mint 9 kéretlen reklám jutott. A statisztikákat szokás szerint a Symantec tette közzé, múlt hónapban egy adott napon megvizsgált 8 milliárd e-mail adatait elemezte a MessageLabs Intelligence Report.

A biztonsági óvintézkedések korábban talán még növelték is a spamüzenetek számát, ugyanis az egyre jobb szűrők miatt egyre nagyobb tempóban kellett ontani a leveleket ahhoz, hogy a várt eredmény (vásárlás, kattintás, fertőzés) megtörténjen, de idén a Microsoft, az amerikai hatóságok, illetve több IT-biztonsági vállalat együttes erőfeszítésének eredményeképp sikerült lekapcsolni a világ legnagyobb spamküldő botnetjét. A márciusban kiiktatott Rustock 30 milliárd e-mailt küldött  naponta, amivel a legnagyobb levélszemét-generátor volt a világon.

Már nem építik újra a lefülelt óriás e-mail spam botneteket

Akkoriban azt lehetett hinni, hogy a felszámolt bothálózat helyét azonnal átveszik más rendszerek, ami részben meg is történt, de teljesen azóta sem töltötte be ezt az űrt semmi. Ráadásul idén még további botneteket is nyakon csíptek, például a Corefloodot és a Kelihost, de a Waledac és Bredolab hálózatok tavalyi kiiktatása is érezhető hatású volt - egy óriási spamkoordinátor céget, a  Spamitet is felelősségre vonták még tavaly.

A felszámolt botnetek bizonyára jó ideig működtek volna még és ontották volna a levélszemetet, de a rajtaütések után 2011-ben már kevéssé valószínűbb, hogy valaki újraépíti őket. A fókusz ugyanis időközben átkerült a közösségi és információs hálózatokra - a Facebook és a Twitter kiváló terepnek bizonyul a spammerek számára, sokkal kisebb volumenben is elég dolgozni, a felhasználók is óvatlanabbak, a rendszerek maguk is nehezebben szelektálják a kéretlen üzeneteket tartalmat, így sokkal nagyobb a konverzió.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az URL-rövidítők elterjedése pedig igazi Kánaánt jelentenek a spammereknek, ugyanis a felhasználók számára nem idegenek a rövid címek, ezekből azonban nem derül ki még az sem, ha valami káros tartalomra mutatnak. Twitteren egyébként is gyors információkat várnak a felhasználók, kevésbé érzik magukat veszélybe, könnyen lehet klikkmágneseket gyártani.

A trendek nem változnak

Jelenleg egyébként a Grum nevű spam botnet a világ legnagyobb rendszere, ami 470 ezer fertőzött számítógépen keresztül dolgozik és a spam forgalom 25 százalékáért felel. Mivel a zombigépek jelentős része az USA-ban van, ezért a spamek forrásának 28 százaléka az Egyesült Államok, a második a rangsorban India 9 százalékkal, amit Oroszország (5,7%) és Brazília (4,3%) követ. A tematikát tekintve továbbra a legnépszerűbb a gyógyszer, az órák, ékszerek, kéretlen hírlevelek és a pornó. A teljes, részletes Symantec jelentés egyébként a cég weboldalán megtalálható, szabadon hozzáférhető.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról