Szerző: Koi Tamás

2011. november 30. 10:46

Gyorsteszt: Sky 3D élő közvetítés

A 3D-s tévés korszak hajnalán a tartalomszolgáltató ipar elsősorban rögzített tartalmak sugárzását, vagy árusítását preferálja, van azonban egy brit műholdas tévétársaság, mely nem kevés pénzt fektet sportesemények élő közvetítésébe. Megnéztük, vajon megéri-e mindez a BSkyB-nek.

Őszintén szólva nem vagyok egy elvakult focirajongó, a Premier League-gel kapcsolatos ismereteimet pedig kiválóan jellemzi, hogy múlt vasárnapig azt hittem, hogy a Manchester United és a Manchester City egy és ugyanaz a csapat. Ettől függetlenül szívesen végignéztem az utóbbi csapat összecsapását a Liverpool gárdájával Londonban, na nem mintha focitörténelmi eseménynek lehettem volna tanúja, de mégis olyan futballközvetítést láthattam, amit itthon jó darabig biztos nem fogok: három dimenziósat.

Szkájcsennel, felejcsennel

Aki a kilencvenes években műholdas tévét nézett Magyarországon, bizonyára emlékszik a Sky-ra, az akkor Európa keleti részén elérhető választék egyik legerősebb tartalmi portfólióval rendelkező csatornájára, illetve csatornacsaládjára. A Sky csatornákat akkor is és ma is a British Sky Broadcasting Group, vagyis a BSkyB sugározza, éppúgy az SES-Astra műholdjain keresztül mint két évtizede.

A tévétársaság - mely a Premier League meccsek kizárólagos közvetítési jogát birtokolja Nagy-Britanniában - tavaly áprilisban indította útjára egyik legújabb kereskedelmi tévécsatornáját, a Sky 3D-t, mely Európa első olyan 3D-s tartalmat sugárzó adója, ahol a rögzített adások és műsorok mellett élő 3D-s közvetítést is nézhetnek a tévézők. Egy ilyen 3D-s közvetítést volt alkalmunk megtekinteni múlt vasárnap a King's Arms nevű londoni pubban, mely egyike annak a több száz brit vendéglátóhelynek, amelyek a megfelelő licencekkel rendelkeznek ahhoz, hogy a vendégek számára biztosítsák az önfeledt szórakozás új, XXI. századi formáját.

A fentebb említett licencdíj egyébként nem kevés: a pub tulajdonosa a meccs előtti felvezető alatt elmondta nekünk, hogy a kocsma évente 27 ezer angol fontot, vagyis napi árfolyamon számolva több mint 9 millió forintot fizet a tévétársaságnak, mely rendszeres ellenőrzésekkel igyekszik lecsapni a kalóz pubokra - hiszen a szolgáltatást ma már bárki megrendelheti, és tulajdonképpen bárhová telepítheti. A tulaj szerint az összeg egyébként nem vészes, és megérte belefogni a projektbe, különösen eleinte voltak olyan napok, amikor már inkább az okozott problémát, hogy túl sokan akartak egyszerre a pubban 3D-s közvetítést nézni.

A pubban tehát értelemszerűen elsősorban a 3D-s sportközvetítések aratnak nagy sikert, a focimeccsek mellett az angol nemzeti darts-bajnokság és a boxmérkőzések ideje alatt is tele van a helyiség a jellegzetes szemüveget viselő vendégekkel. A 3D-s sportközvetítések műszaki hátterének biztosításában először az LG látta meg a lehetőséget, ezért a legtöbb kocsmában a koreai gyártó 3D-s tévéit helyezték el, a King's Armsban a meccset egyszerre egy 3D-s és két 2D-s kijelzőn lehet nyomon követni.

Először azt hittem, hogy a kétfajta megjelenítőtechnikával ugyanazt az élőképet adják, csak az egyik adásnak mélysége is van, de hamar kiderült, hogy a meccset valójában két teljesen külön stáb közvetíti, így bizonyos pillanatokban különböző kameraszögekből látható ugyanaz az akció. Mint megtudtuk, korábban adódtak problémák a két adásfolyam szinkronizációjával, így a 3D-s kép a 2D-s adáshoz képest már másodperccel le volt maradva, de ma már ezt a problémát nem tapasztalni, a két rendszer teljes szinkronban van egymással.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A műszaki háttér tehát alapvetően rendkívül fejlett láncot alkot a képfeldolgozástól a műholdas sugárzáson át a tévékészülékig, illetve a dekóderig, a végeredményt elnézve azonban folyton az járt a fejemben, hogy egy közönséges HD-s közvetítéshez képest a 3D hozzátesz-e bármit is az élményhez. Tény, hogy a grafikákat és feliratokat tartalmazó réteg nagyon szépen elválik az élőképtől, a nagytotáloknál azonban alig van különbség 2D és 3D közt. Az igazi térélmény csak néhány kameraszögben jelentkezik látványosan, a rendezők viszont mintha különösen vigyáznának arra, hogy 3D-s kamera ne nagyon kerüljön a kapu környékére - érthető, nem lenne szerencsés, ha a több százmilliós értéket képviselő technikát  egyszerűen szétrúgnák.

Kell még tartalom

Ettől függetlenül van a 3D-s élő közvetítésben lehetőség, és az újabb, népszerű sportágak bekapcsolásával (például Formula 1) tovább hódíthat a technológia a kocsmákban, ami előbb-utóbb oda vezet majd, hogy egyre többen haza is akarják majd vinni a 3D-s tévéket. Nem mellékes szempont az sem, hogy jövőre olimpiát rendez London, más kérdés, hogy a közvetítések jogát a BBC birtokolja, így jelenleg még nem tudni biztosan, hogy lesz-e 3D-s élő közvetítés a sporteseményekről (rögzíteni ugyanakkor biztosan fognak versenyeket 3D-ben).

Ami a vasárnapi meccset illeti, az első félidőben két gól született, az elsőt a Liverpool rúgta, majd pár perccel később egyenlített a Manchester City. Volt még egy kiállítás, néhány nagyobb helyzet, de a helyiek szerint legfeljebb közepes színvonalú meccset láthattunk. De legalább 3D-ben láttuk, ami jó móka volt, még akkor is, ha utána egész este sajgott a szemem.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról