Szerző: Bodnár Ádám

2011. november 24. 09:08

Falba ütközött a HTC

A HTC a negyedik negyedévben csak kevesebb készüléket fog eladni mint a harmadikban, bevétele a tavalyi szinten stagnál majd. A bejelentés nyomán a vállalat papírjai beroskadtak.

Váratlanul rossz híreket közölt a HTC, amely windowos okostelefonokkal alapozta meg, majd androidos készülékekkel öregbítette hírnevét. A tajvani vállalat tájékoztatása szerint a negyedik negyedévben nyoma sem lesz a korábban várt 20-30 százalékos bevételnövekedésnek, inkább stagnálás várható. "A gloáblis makrogazdasági visszaesés és a piaci verseny miatt a 2011 negyedik negyedévére vonatkozó előrejelzésünk már nem érvényes" - áll a cég közleményében.

A HTC néhány hete még arra számított, negyedik negyedéves bevétele 4,1 milliárd dollár fölé nőni, a legfrissebb prognózis szerint azonban a tavalyi 3,4 milliárd dolláros szint körül reked. A hír bejelentés után a HTC részvényei 6,9 százalékot vesztettek értékükből, a cég papírjainak árfolyama az április csúcs óta 57 százalékkal esett. A vállalat október végén már közölte, a negyedik negyedéves készülékeladásokat 12-13 millió darab közé várja a harmadik negyedéves 13,2 millió darab után. 2010 eleje ót a HTC minden negyedévben növelni tudta telefoneladásait a megelőző negyedévhez képest, most először fordul elő, hogy a volumen csökken.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Elemzők szerint az okostelefon-piac továbbra is növekedni fog, a HTC borús előrejelzése annak a következménye, hogy a cég nem dobott piacra új csúcskategóriás okostelefont, amivel eredményesen vehetné fel a harcot az iPhone 4S vagy a Samsung Galaxy Nexus ellen. A cég így minden bizonnyal el fogja veszteni az amerikai piacon megszerzett első helyet, amelyre a harmadik negyedévben tett szert - az őszi hónapokban a HTC értékesítette a legtöbb okostelefont az Egyesült Államokban, a Canalys szerint a cég piaci részesedése 24 százalék volt. Az erősödő konkurencia és a differenciáló képesség hiánya miatt a vállalat valószínűleg világszerte vissza fog csúszni a piacon.

A HTC-re a héten rájár a rúd, a vállalat által a nyáron 300 millió dollárért felvásárolt S3 Graphics az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságnál (ITC) elvesztette az Apple ellen indított eljárást, amelyben szabadalombitorlással vádolta a riválist és kérte a Macek, az iPhone és az iPad amerikai forgalmazásának megtiltását. Az ITC szerint azonban az Apple nem használta az S3 szellemi tulajdonát. A HTC ennek fényében felül fogja vizsgálni a tranzakciót - feltehetően a vételár egy részét értékcsökkenésként le kell majd írni, mivel az akvizíció nem hozta a várt eredményt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról