Szerző: Gálffy Csaba

2011. november 21. 11:16

Visszaüt a szabadalomháború az Apple-re?

Akár már februárban kitilthatja a mannheimi bíróság az Apple iCloud szolgáltatását Németországból a Motorola panasza alapján. Az Apple cserébe kétmilliárd eurós óvadék letételét követeli.

A mannheimi bíróság egyelőre nem fogadja el az Apple védekezését és a Motorola álláspontja felé hajlik - jelentette blogjában Florian Müller a meghallgatás helyszínéről. A panaszos szerint az Apple iCloud szolgáltatása megsérti egy, Európában illetve Amerikában is bejegyzett, személyi hívók működésével kapcsolatos szabadalmát, ezért tiltó határozat meghozatalát kérte a németországi bíróságtól. Amennyiben az igazságszolgáltatás igazat ad a felperesnek, az Apple arra kényszerül, hogy az iCloud szolgáltatást átírja, amennyiben pedig ez nem sikerül, el kell azt távolítania Németországban forgalomba hozott termékeiről.

Ideiglenes intézkedés

A Motorola egy ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtott be a bíróságra, amely a "valódi" szabadalomjogi per lezárultáig tiltaná meg a bitorló szolgáltatás működését Németországban. A februári döntés így a várhatóan évekig húzódó per tartama alatt marad érvényben, ellentétes ítélet esetén pedig az ártatlanul kitiltott gyártó kártérítésre jogosult.

Az 1996-ban benyújtott és 1997-ben publikált szabadalom tárgya több személyi hívó ("pager") szinkronizációs mechanizmusára vonatkozik. A korábbi, Samsung által benyújtott keresetekről eltérően ez a szabadalom nem része a különböző telekommunikációs szabványoknak illetve a változatos rádiós keresztlicenceknek, így az Apple minden jel szerint védtelen a Motorola támadásával szemben.

Az Apple a meghallgatáson többféle védekezéssel is megpróbálkozott, egyrészt az idézett szabadalom érvényességét vitatta, másrészt a szabadalom szövegezését találta túl tágnak. A harmadik védekezés szerint az áprilisban benyújtott panasz még a MobileMe szolgáltatásra vonatkozik, ma azonban ezt az Apple már nem kínálja, így a teljes eljárás értelmetlen. A bíróság a védekezéseket rendre elutasította: egyrészt a cupertinói cég jogi képviselőinek nem sikerült bebizonyítaniuk, hogy a szabadalom érvénytelen, másrészt az ügyben eljáró bíró elfogadta a Motorola tág szövegértelmezését. Müller szerint a harmadik kifogás valószínűleg érvényes lett volna az amerikai bíróságokon, a németek azonban folytonosnak látták a MobileMe és az iCloud közötti váltást, így azt csupán átnevezésként értékelték - műszaki szempontból helyesen.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az eljárás következő határideje december 16, eddig az időpontig kell az Apple-nek benyújtania írásban védekezését - ami a mostani kudarc alapján eltérő stratégiára épülhet. A bíróság ezt követően februárban hoz ítéletet az ügyben - ami jelen állás szerint elmarasztaló lesz az Apple-lel szemben, ez azonban a benyújtott védekezés fényében változhat.

Az Apple mindenesetre egy 2 milliárd eurós óvadék letételét követeli a Motorolától, az összeg az Apple veszteségeit fedezné, ha a későbbi perben mégis neki adna igazat a bíróság. A Motorola szerint azonban az ez összeg rendkívül magas, figyelembe véve, hogy a panasz csak a németországi piacra vonatkozik - az Apple szerint azonban a kieső eladásokból származó kár nagyságrendje megfelel a kért óvadékénak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról