Szerző: HIRDETÉS

2011. október 17. 09:09

Otthon is van értelme a távoli rendszerfelügyeletnek

A nemrég megújult Windows Intune szolgáltatással bárhonnan felügyelhetők a családi PC-k. Érdemes egy próbát tenni vele.

Idilli vasárnap délutánnak ígérkezett. Nóri már ebéd után elment a barátnőivel kávézni és vásárolni, enyém volt a lakás. A söröket jó előre behűtöttem, elégedetten nyitottam ki a frizsider ajtaját, szélesen mosolygott rám a bontatlan hatos csomag. Kivettem az egyik dobozt, másik kezemmel felkaptam a csokis kekszet és a mogyorós zacskót a pultról és kényelmesen besétáltam a nappaliba. Tudtam hogy nincs értelme a kapkodásnak, még csak a reklám megy, van legalább 10 perc a rajtig, a sportadón pedig csak a verseny vége után kezdődik a United-Liverpool meccs. Minden tökéletesnek látszott.

Negyed óra sem telt még el a versenyből, az RTL kommentátorai még egyszer se emelték fel a hangjukat, amikor megcsörrent a mobilom. Dühösen tápászkodtam fel a kanapéról és a dolgozóasztalhoz mentem, ahol a dokkolóban volt a mobil. Apám hívott. Kicsit megijedtem, hiszen tudtam róla hogy ilyenkor a vasárnapi sziesztáját szokta tölteni, én se hívom őket este 6-7 előtt.

Hosszasan beszélt, felidézni már nem tudnám mit, de a lényege az volt, hogy a nemrég vett notebookjával, amin a vállalkozásának az összes adata és dokumentuma van, valami nem oké, nem tudja rendesen használni, pedig most nagyon kéne, mert le kellene adnia egy céges tenderanyagot nem csoda hogy ideges, több millió forint múlik rajta. Tudtam, hogy a telefonos hibaelhárítással teljesen felesleges lenne kísérleteznem, apa azt sem tudja mi a különbség a jobbklikk és a Jobbik között. Mit volt mit tenni, összekaptam magam és kocsiba ültem, autópályán csak egy óta Fehérvár, a United-meccs második félidejére talán már itthon is leszek, gondoltam.

Apáék teljes pánikban voltak, gyorsan megnyugtattam őket hogy nem lesz baj, bár a hiányos esetleírás miatt ezt én is inkább csak reméltem mint tudtam. A géphez ülve feltűnt, milyen lassan bootol, aztán amikor gyorsan átfutottam a rendszerbeállításokat láttam, hogy több hónapja nem települtek a szoftverfrissítések és a vírusirtó adatbázisa is elavult volt, a tűzfal pedig kikapcsolva. Nem kellett hozzá Einsteinnek lennem hogy kitaláljam, öcsi volt az biztos a haverjai mondták neki hogy tiltsa le a frissítéseket és kapcsolja ki a tűzfalat mert Battlefield alatt kisebb lesz a ping, több lesz a frag, ő meg persze megtette. Tele volt a gép fertőzésekkel, a böngésző indításakor valami malware egy tucat reklámablakot nyitott meg.

A mindig nálam levő biztonsági pendrive-ról újrabootoltam a PC-t, lefuttattam egy teljes vírusellenőrzést volt pár találat! -, majd a sikeres irtás után visszakapcsoltam a frissítéseket és a tűzfalat, aztán a gépre telepített vírusirtót is update-eltem és megint futtattam egy teljes rendszervizsgálatot hogy biztos legyek benne, minden oké. Egy óráig se tartott az egész. Öcsinek megint a lelkére kötöttem, ne babráljon a beállításokkal, apával pedig megígértettem, jobban odafigyel, mit csinál öcsi a géppel, de belül tudtam, hasztalan az egész.

Ismerős a sztori? Esetleg veled is megtörtént már?

A Windows Intune segítségével a világ bármely pontjáról figyelemmel kísérheted egy vagy több Windows 7-et futtató PC egészségi állapotát, hardver- és szoftverleltárt készíthetsz róluk, távolról is beállíthatod az automatikus frissítésekre vonatkozó házirendeket vagy a biztonsági szabályokat (tűzfal, vírusvédelem), sőt távsegítséget is nyújthatsz. A nemrég rajtolt új verzió már nem csak a Microsoft szoftvereihez érkező javításokat kezeli, hanem a más szállítók termékeihez kiadott frissítéseket is lehet vele telepíteni. Számos különféle feladatot távolról is el lehet végezni a gépeken, ezek közé tartozik a víruskeresés, a vírusirtó adatbázisának frissítése, valamint a PC újraindítása.

Ha megtörtént a legrosszabb, akkor sincs ok a pánikra: az Windows Intune-hoz opcionálisan elérhető a Diagnostics and Recovery Toolset (DaRT), amely több mint két tucat segédeszközt tartalmaz a windowsos gépek hibaelhárításához, például registry-szerkesztőt, crash-dump elemzőt, lehetőséget a törölt fájlok visszaállítására, elfelejtett helyi jelszavak resetelésére, illetve a merevlemez kezelésére (formázás, particionálás, törlés), a hálózati beállítások megtekintésére és módosítására, vagy egyes Windows-frissítések különálló telepítésére, illetve eltávolítására.

Mivel az Intune egy cloudban futó szolgáltatás, csak egy internetre csatlakozó PC-re és egy böngészőre van szükséged a használatához. A Windows Intune havidíjas konstrukcióban vehető igénybe, egy gépre havi 11 eurót kell fizetni és ameddig az előfizetés él, a PC jogosulttá válik a Windows 7 Enterprise operációs rendszer futtatására is. A szolgáltatás ki is próbálható, a 30 napos tesztverzió a hivatalos termékoldalon érhető el.

Intune cikksorozatunk 2 hét múlva megjelenő második részében mélyebb betekintést adunk a szoftverbe, illetve a technológiába, majd azt lezárandó, egy Intune-kvízt indítunk itt, a HWSW hasábjain. A kvízben számos nyeremény mellett egy Windows Phone 7 Mango-alapú okostelefon is gazdára talál.

[A Microsoft megbízásából készített anyag]

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról