Szerző: Dojcsák Dániel

2011. október 7. 11:25

Újra warez-razzia: Bukott a CiNEDUB

A mai nap nem csak szeles és hideg időt hozott, de az idei első nagyobb volumenű warez razziát is. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye szerint a nyomozók kiiktattak több nagy, magyar kalózszerverközpontot, a működtetők ellen nyomozás indult és a bűnözői csoport két irányítója pedig máris előzetes letartóztatásban van.

A közlemény szerint egy egész kalóz szerverparkot sikerült felszámolni, aminek a működtetésében komoly szerepet játszott a CiNEDUB nevű csoport. Róluk leginkább azt érdemes tudni, hogy hazánkban az első számú csapat volt, akik moziban rögzített képet és hangot tettek közzé a fájlcserélő-hálózatokon, úgy, hogy már-már professzionális rendszerük volt magára a rögzítésre is.

Általában az új, moziba éppen bekerült sikerfilmek iránt nagy az érdeklődés “mozis” formátumban, sokan nem ragaszkodnak a jó minőséghez, hanem minél hamarabb látni szeretnének egy adott alkotást. Gyakori eset az is, hogy a filmből már elérhető jó képminőséggel, akár HD verzió is, de a magyar szinkron még csak a mozikban hallható, ilyenkor az első osztályú képre teszik rá a kalózok a moziban felvett hangot, többek közt ezen a területen is fontos szereplő volt a CiNEDUB. Az ASVA.info oldal 2009-es írása szerint a mozis, azaz "CAM" verziók soha nem fognak kihalni, s a cikk megszületése óta eltelt idő igazolja is ezt az állítást: mindig lesz kereslet a friss, de gyatra minőségű tartalomra is.

10 szerver, 10 gyanúsított

A több helyszínes rajtaütés során a hatóságok szerint sikerült felszámolni a csoport szerverei közül mindet. A hálózat 10 szerverből állt, ezek közül három olyan több millió forintba kerülő szerver volt, amik összesen 70 terabyte tárhely kapacitással rendelkeztek. A razzia célkeresztjébe nem csak az előállító, úgynevezett “releaser” csapatok kerültek, hanem szokás szerint torrent oldalak és emelt díjas SMS-sel használható warez weboldalak is. Az egyik érintett oldalról előzetes banki utalás vagy SMS küldése után a felhasználók egy 5000 darabos filmes katalógushoz férhettek hozzá, továbbá válogathattak 6000 játékprogram, 500 felhasználói alkalmazás és néhány ezer zeneszám közül is.

A nyomozás jelenlegi információi szerint a CiNEDUB elkövetői csoport kilenc főből áll, akik kapcsolatba hozhatóak további kisebb csoportokkal, akikkel együtt tartották fent a warez-ökoszisztémát. A támogató külsősök feladata főként az volt a láncban, hogy a nemzetközi warez szcénában megjelenő friss tartalmakat azonnal szállítsák a hazai szerverekre is. A hatóságok dolgát a nyomozásban megnehezítheti, hogy a szerverek kivétel nélkül speciális védelmi rendszerekkel működtek, azaz a tárolt adatokhoz nem lesz egyszerű hozzáférni.

A razzia sok felhasználóban negatív attitűdöt kelthet, akár a hatóságokkal vagy a jogtulajdonosokkal szemben, de ahogyan a NAV is írja közleményében, többek közt a a mozis “RIP”-eket készítő, a filmeket a premier előtt vagy közvetlenül utána a weben elérhetővé tevő CINEDUB miatt tették az amerikai kiadók feketelistára Magyarországot.

Feketelistán Magyarország

A warezhelyzet általában nem különbözik a világ különböző helyein, a kiadók viszont nagyon érzékenyek arra, ha az éppen aktuális kasszasikerek helyzetét ingatják meg a kalózok azzal, hogy a moziból kilopott tartalmat elérhetővé teszik. Sok esetben ugyan bebizonyosodott, hogy hiába kerül fel valami a fájlcserélőkre, az érdemben nem befolyásolja a mozis nézettséget vagy az eladásokat, de a gyakorlatban ez csak a legnagyobb címekre igaz. Az Üvegtigris 3-at valószínűleg még többen nézték meg a moziban, amiatt, hogy óriási hírverést keltett a premier előtti warez megjelenés.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A nyomozásban érintett gyanúsítottak a filmek feltöltésével az adóhatóság szerint az Intercom Zrt-nek 130, a Budapest Film Kft-nek 52 millió forintos kárt okoztak, továbbá 29 egyéb társaságnak 2-50 millió forint közti, 612 forgalmazónak pedig 2 millió forint alatti vagyoni kárt okoztak. A nyomozók szerint a csoport tagjai 10-15 millió forintos bevételhez jutottak, de a számlák vizsgálata alapján biztos, hogy a most reflektorfénybe került tevékenységük mellett több más ügyben is érintettek lehetnek, ugyanis 2006 óta több mint 100 millió forint érkezett a publikusan is ismerhető számlaszámra. A csoport két vezetője előzetes letartóztatásban van, a többiek szabad lábon védekezhetnek, illetve a hatóságok egy millió forint értékű vagyont is zároltak.

A nagyobb torrent trackerek még mennek

Amennyiben az ügyben további részletekre derül fény, a cikket frissítjük. Tudomásunk szerint a hazai legnagyobb torrent oldalak zavartalanul üzemelnek, de a korábbi tapasztalatokból kiindulva könnyen előfordulhat, hogy több oldal egy időre biztonsági okokból szünetel majd, illetve a még Magyarországon, illetve az EU-ban működő szerverek tulajdonosai ilyen esetek után hoznak általában döntést arról, hogy költöznek “biztonságosabb” helyre.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról