Mellékleteink: Unix / Linux | Gamekapocs
Keres

Lemondtak a RIM vezetői

Bodnár Ádám, 2012. január 23. 08:48

Bejelentette a távozását a Research In Motion éléről Mike Lazaridis és Jim Balsillie, akik nem kevesebb mint 20 évig vezették a vállalatot. Az új elnök-vezérigazgató Thorsten Heins, aki eddig operatív igazgatóként dolgozott.

hirdetés

Nem bírta a befektetők nyomását a RIM-et 1984-ben szüleitől kölcsönkapott pénzből megalapító Mike Lazaridis és a hozzá 1992-ben csatlakozó Jim Balsillie, és lemondtak elnök-vezérigazgatói tisztségükről. Az iPhone-nal és az androidos mobilokkal szemben teljesen versenyképtelen készülékeket csatába küldő, folyamatosan piacot vesztő Research In Motion részvényesei már jó ideje elégedetlenek voltak a cég stratégiájával és új irányt, a vezetők távozását és a vállalat eladását kérték. A RIM papírjai egy év alatt elvesztették értékük több mint 70 százalékát, a nagy mobilgyártók közül a kanadaiak teljesítettek a legrosszabbul a tőzsdén, az árfolyam még a Nokiáénál is nagyobbat esett.

A RIM részvényárfolyama az elmúlt évben

Csak vezetőt váltottak, stratégiát nem

Jim Balsillie ugyanakkor a Wall Street Journalnak kategorikusan tagadta, hogy távozásuk a részvényesek nyomására adott válasz lenne, elmondása szerint a katasztrofális eladási adatokat produkáló BlackBerry-tablet, a PlayBook megújítása és az új, BlackBerry 10 platformot futtató okostelefonok fejlesztése is megfelelő ütemben zajlik, így most jó volt az idő a vezetőségcserére. A RIM közleménye szerint nem várható stratégiai irányváltás, a cég továbbra is a Balsillie és Lazaridis által kijelölt úton halad tovább.

Ahogy azt a HWSW korábban már megírta, a RIM problémái nem 2011-ben kezdődtek, csak tavaly váltak igazán súlyossá, miután mindenki számára egyértelműen kiderült, hogy a BlackBerryk elavult szoftverplatformja teljesen versenyképtelen a modern mobilos operációs rendszerekkel szemben, a QNX-re épülő új verzió, a BlackBerry 10 pedig csak 2012 második felében fog megjelenni. Hiába nőttek lendületesen az okostelefon-eladások 2011-ben, a RIM készülékértékesítési darabszámai már csökkenésbe mentek át és a cég szerint az új generációs modellek megjelenéséig a tendencia folytatódni fog.

A mobilgyártó részvényei a vezetőváltás hírére még tovább csökkentek, ami arra enged következtetni, a részvényesek ennél nagyobb változást vártak. Igaz ami igaz, az elnök-vezérigazgató lecserélése önmagában nem oldja meg a RIM gondjait, ha a vállalat továbbra is a Balsillie és Lazaridis által fémjelzett úton halad tovább és nem tudja újra feltalálni magát, hamarosan az okostelefon-piac perifériájára szorulhat.

Az új szoftver hozhat megváltást

Korábbi pletykák szerint a RIM-mel több mobilgyártó is folytatott felvásárlási tárgyalásokat, mivel a cég piaci értéke nem éri el a könyv szerinti értéket sem, azonban eddig megállapodás nem született. A WSJ-nek nyilatkozó bennfentes forrás szerint jelenleg nincs napirenden a RIM eladása. Az új vezető ugyanakkor megerősítette, amennyiben a BlackBerry 10 platform sikeres lesz, a vállalat nyitott a licencelési megállapodásokra, vagyis a szoftverét elérhetővé tenné más mobilgyártók számára is. Új gyártók bevonásával a RIM ki tudná terjeszteni a BlackBerry ökoszisztémát, vonzóbbá tehetné a platformot a fejlesztők számára és növelni tudná szoftverárbevételét.

A vállalat új vezetője 2007-ben érkezett a RIM-hez a Siemenstől, ahol a kommunikációs divízió műszaki vezetőjeként dolgozott. Jim Balsillie és Mike Lazaridis nemrégiben lemondtak az igazgatótanács elnöki pozíciójáról, a tegnapi bejelentés szerint az igazgatóság új elnöke Barbara Stymiest lesz. Lazaridis az igazgatótanács alelnökeként, Balsillie pedig az igazgatótanács tagjaként továbbra is részt vesz a vállalat stratégiai döntésének meghozásában, illetve továbbra is az ő kezükben van a RIM részvényeinek jelentős része, összesen mintegy 10 százaléka.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Egy kis türelmet kérünk, töltjük a kommenteket...

Új komment írásához be kell jelentkezned!

A Fórumos azonosítódat is használhatod.

Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.

Tipp #1: több formázási lehetőséged van, ha a Fórumban szólsz hozzá a témához!
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.