Szerző: Bodnár Ádám

2011. április 21. 09:23

Az Apple lett a világ második legnagyobb IT-vállalata

Főleg az iPhone-eladások növekedésének köszönheti brutális második negyedéves eredményeit az Apple. iPadből kevesebb fogyott mint várták, de nem a kereslet, hanem a kínálat szűkös. A cég bevétele már túlszárnyalja az IBM-ét, így a világ második legnagyobbb informatikai vállalata.

Nyilvánosságra hozta a március 25-én véget ért második pénzügyi negyedévének eredményeit az Apple. A vállalat továbbra is megállíthatatlanul menetel, az iPod zenelejátszókon kívül minden más termékéből jóval többet adott el mint egy évvel korábban és forgalom alapján a világ második legnagyobb informatikai vállalatává vált, már csak a HP előzi meg.

Nem kevesebb mint 24,7 milliárd dolláros bevételt könyvelt el az Apple, ami 83 százalékos, abszolút értékben pedig 11 milliárd dolláros éves növekedésnek felel meg - a forgalom némileg felülmúlta még az IBM-ét is, de még messze van a HP legutóbbi negyedévben mutatott, 32 milliárd feletti teljesítményétől. Ehhez éves szinten 95 százalékkal növekedő, összesen 5,99 milliárd dolláros nettó profit társult - az Apple mutatói még az optimista elemzői várakozásokat is túl tudták szárnyalni, a bejelentést követően a vállalat papírjainak értéke több mint 3 százalékkal drágult.

iPhone, iPhone, iPhone

Steve Jobs cége az iPodokat leszámítva minden termékvonalon nagyot tudott nőni. A prímet természetesen az iPhone vitte, amelyet az év elején kezdett forgalmazni a második legnagyobb amerikai mobilszolgáltató, a Verizon Wireless. Ennek is köszönhető, hogy három hónap alatt 18,65 millió iPhone fogyott, több mint kétszer annyi mint egy évvel korábban és a vállalat bevételének felét már az iPhone és a tartozékainak eladása adja. Az Apple továbbra is felülmúlja az okostelefon-piac átlagos növekedési ütemét és növeli piaci részesedését, amely már 20 százalék körül lehet.

Az Apple másik legforróbb terméke az iPad, amelyből 4,7 millió fogyott a negyedév alatt - éves szinten a növekedést nem lehet összehasonlítani, hiszen a terméket 2010 áprilisában kezdték árusítani. A vállalat tájékoztatása szerint már 59 országban kapható az iPad és gyakorlatilag minden legyártott példányt azonnal eladnak, a növekedést nem a kereslet, hanem a kínálat korlátozza (a Wall Street-i elemzők 6,2 millió iPad eladásával számoltak). Az Apple összesen 2,8 milliárd bevételt könyvelt el az iPadek és tartozékok értékesítéséből.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Jól teljesítettek a Mac PC-k is, amelyekből 3,76 millió fogyott, 28 százalékkal több mint egy évvel korábban. Az IDC és a Gartner szerint az első naptári negyedévben a PC-piac némileg csökkent, vagyis az Apple növelte befolyását, bár világszinten még mindig nincs a legnagyobb gyártók között, részesedése nem éri el az 5 százalékot sem. A vállalat szerint a Mac-eladásokat főleg az új MacBook Air és az új MacBook Pro modellek húzták.

Már nem kell az iPod

Az Apple parádéját az iPod mutatói rontották el némiképp, a negyedév során 9 millió zenelejátszót értékesített a cég, ami 17 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban. Peter Oppenheimer pénzügyi vezető a negyedéves eredmények kapcsán rendezett elemzői konferenciahíváson elmondta, bár kevesebb iPod fogyott mint amire a vállalat számított, az eladott készülékek több mint felét az iPod touch modellek tették ki. Az iPod touch, iPhone és iPad modelleket összesítve az Apple már közel 190 millió iOS-t futtató eszközt szállított le világszerte.

A jelenleg is zajló harmadik negyedévre 46 százalékos bevételnövekedést és 43 százlékos profitnövekedést vár az Apple éves szinten.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról