Szerző: Koi Tamás

2011. március 31. 11:40

Nyugodtabban vásárolhatunk az uniós webáruházakból

Jelentős engedményeket adna a fogyasztóknak, ezzel együtt komoly terhet jelentene a kereskedőknek az az új uniós fogyasztóvédelmi jogszabály, melyet múlt héten tárgyalt az Európai Parlament. A törvénytől a nemzetközi online vásárlás fellendülését várja az EU - a kereskedők tiltakoznak.

Az online vásárlók jogainak kiterjesztését kezdeményezi az Európai Unió egy új törvénytervezettel, melyet egy hete fogadott el az Európai Parlament belső piacokért és fogyasztóvédelemért felelős bizottsága. Az európai törvényhozás szándéka szerint az új törvény életbe lépése után nőhet a fogyasztói bizalom a tagországok fogyasztói felé irányuló online vásárlási tranzakciók iránt, a kereskedői oldal azonban hamar nemtetszését fejezte ki, mondván az új törvény irreális terheket róna az eladókra, mely bizonyos esetekben az árak emelkedésében jelenhet meg.

Új határidők

Az új törvénytervezet - mely a kereskedés csaknem minden aspektusát befolyásolja - különösen az olyan esetekben terjeszti ki a fogyasztói jogokat, ahol a vásárlási folyamat során a vevő nem kerül közvetlen kapcsolatba az áruval. A jogi szakzsargonban távollevők közt kötött szerződésnek minősülő tranzakciókra eddig is szigorúbb szabályozás vonatkozott Európa-szerte, az új törvény azonban igyekszik még jobban védeni a fogyasztót, kiemelve az informálódás jogát, valamint kiterjesztve az elállási határidőt, és maximális szállítási határidőt szabva meg a kereskedő részére.

Az EU-s jogharmonizáció részeként az uniós tagállamokban a távollevők közt kötött szerződések - tipikusan ilyen az online vásárlás - esetén a vásárló hét munkanapon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, vagyis meggondolhatja magát és visszaküldheti az árut a kereskedőnek, akinek ezután 30 nap áll a rendelkezésére a termék árának visszafizetésére. Az új törvénytervezet az elállási határidőt 14 napban állapítja meg, ráadásul a vásárló részére nem 30, hanem szintén 14 napon belül kellene visszajuttatni a vételárat. A jelenleg hatályos törvények értelmében az áru visszaküldésekor felmerülő költségeket a vásárlónak kell megfizetnie, ám az új törvény ezen a gyakorlaton is változtatna: Az Európai Parlament szándékai szerint a 40 eurót meghaladó értékű fogyasztási cikkek esetén a visszáru postaköltségét is a kereskedőnek kell majd állnia.

A törvényhozás szerint az európai fogyasztóknak túl sokszor kell szembenézniük kézbesítési problémákkal, vagy a vártnál jóval hosszabb szállítási idővel, így a törvénytervezet ezen a ponton is szigorításokat vezetne be. Ezek alapján a kereskedőnek kötelessége lenne a megrendelés leadásától számított 30 napon belül szállítania az árut, ha ez a határidő letelik, a vásárló jogkövetkezmények nélkül felmondhatná a szerződést. További szigorítás, hogy a tervezet értelmében az áru sérülése és elvesztése esetén minden felelősség az eladót terhelné, valamint az EU-ban működő kereskedőnek minden tagállamba kötelessége lenne szállítania.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az új törvénytervezet a fentieken túl a korrekt tájékoztatásra is nagyobb hangsúlyt fektet, így a kereskedőnek megfelelően kell informálnia a vásárlót az eladó cég adatairól, valamint az áru paramétereiről, illetve a fizetendő ellenértékről. A tervezetnek ezen a téren az az egyik legfőbb célkitűzése, hogy a vásárlás során keletkező esetleges járulékos költségek (tranzakciós díjak, illetékek stb.) minden teljesen transzparenssé váljanak a  vásárló számára.

Katasztrófa

Bár a törvény módosítása évek óta napirenden van, a mostani plenáris tárgyalást követően kereskedők ismét élénk tiltakozásukat fejezték az elállási folyamatot szigorúbban szabályozó rendelkezéssel kapcsolatban. Az egyik legnagyobb, e-kereskedőket tömörítő nemzetközi szervezet, az Interactive Media in Retail Group (IMRG) ma arra figyelmeztetett, hogy az EU által tervezett szigorítás éves szinten 10 milliárd eurót von el a cégektől. Andrew McClelland, az IMRG vezetője a kereskedőkre nézve egyenesen katasztrofális következményekről beszélt, ha az új törvény hatályba lép, és átültetik a tagországok jogrendjébe.

Erre egyébként szakértők szerint akár még idén is sor kerülhet, igaz, előbb az Európai Parlamentnek meg kell még egyeznie néhány vitás kérdésben a Miniszterek Tanácsával, ettől függetlenül az évek óta húzódó törvényhozási folyamat lassan a finishez érhet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.

bigscreen

10

Nagyot álmodik képernyőből a Yettel

2024. április 17. 09:58

A cég 5G-s hálózata tulajdonképpen a legjobb az országban, a piaci számokban azonban ez egyelőre kevéssé látszik.