Szerző: Bodnár Ádám

2011. január 13. 09:59

Alig nőtt a PC-piac 2010 végén

A vártnál kisebb ütemben nőttek a PC-eladások 2010 negyedik negyedévében. Az IDC és a Gartner szerint 2011-ben ugyanazok a trendek maradnak érvényben mint eddig, a lakosság PC helyett inkább tabletre, okostelefonra költ, a vállalatok viszont vásárolni fognak.

A tabletek, okostelefonok elszívják a vevőket

Gyenge növekedést produkált a negyedik negyedévben a globális PC-piac, derül ki a Gartner és az IDC által nyilvánosságra hozott adatokból. A megtorpanás okai ugyanazok, amelyek egész 2010-et jellemezték, a gazdasági bizonytalanság közepette a fogyasztók visszafogták vásárlásaikat, valamint megjelentek olyan új termékek, amelyek nagyobb érdeklődést tudtak kiváltani, például az okostelefonok, az iPadhez hasonló tabletek és egyéb konzumelektronikai eszközök.

A viszonylag gyenge negyedik negyedéves növekedési adatok annak is köszönhetők,hogy 2009 végén a Windows 7 megjelenése miatt sokan cserélték le PC-jüket egy újabbra, ezek a fogyasztók pedig idén bizonyára nem akartak új gépet vásárolni. Jó hírt jelent ugyanakkor, hogy a vállalatok egyértelműen megkezdték elavult PC-parkjuk frissítését, mindkét piacelemző cég kiemeli, hogy az üzleti szegmensben erős növekedés volt tapasztalható. A Gartner adatai szerint 93,4 millió PC fogyott a negyedik negyedévben, ami a vártnál kisebb, 3,1 százalékos növekedés 2009 azonos időszakához képest. A más módszerrel dolgozó IDC 92 millió gép eladását becsli, ami 2,7 százalékos bővülés éves összehasonlításban - de még mindig rekord.

A Gartner számai szerint a Magyarországot is tartalmazó EMEA régióban 32 millió PC fogyott a negyedik negyedévben, ami 6,2 százalékos növekedésnek felel meg. Az elemzőcég kiemeli, hogy Nyugat-Európában gyenge volt a kereslet, ami a gazdasági környezet mellett a fogyasztók számára érdekesebb elektronikai eszközök népszerűségével magyarázható, például a tabletekkel, a konzolokkal és az e-olvasókéval. Európában tovább nehezítette a PC-gyártók helyzetét a dollár-euró árfolyam kedvezőtlen alaulása, amely lehetetlenné tette az árak csökkentését - egyes piacokon még növekedtek is a PC-árak.

Élen a HP, előzött a Dell, jön fel a Lenovo

A gyártók globális rangsorát a HP vezette, a vállalat az üzleti szektorban tapasztalt erősödéssel ellensúlyozni tudta a lakossági PC-eladásainak gyengülését. Nem járt ilyen jól az Acer, amely elsősorban a fogyasztói szegmensben erős, a gyenege lakossági kereslet miatt PC-eladásai 15 százalékkal estek össze az IDC szerint. Az Acert érzékenyen érintette a netbookok iránti kereslet látványos megcsappanása is. Az IDC szerint az Acer elvesztette a piac második helyét a vállalati szektorban erős Dell-lel szemben, amely 4 százalékkal tudta növelni eladásait az év végén.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A világ negyedik legnagyobb PC-szállítója a Lenovo volt, amely éves összehasonlításban 21 százalékkal tudta növelni eladásait. Ez egyfelől a vállalati gépek iránti erős keresletnek köszönhető, másrészt pedig annak, hogy a vállalat sikeresen tudta felépíteni lakossági tevékenységét. Az IDC szerint a negyedik negyedévben a Lenovo PC-eladásai megközelítették az Acerét is. A gyártói rangsor ötödik helyét a Toshiba szerezte meg, átlag feletti növekedéssel.

2011: ez megy, csak durvábban

Összességében azért jó év volt 2010 a PC-piacon, 2009-hez képest 13,6 százalékkal nőttek az eladások az IDC szerint, ami főleg az első fél év erős bővülésének volt köszönhető. Az elemzőcég szerint tavaly 346,2 millió PC fogyott világszerte, a Gartner szerint pedig 350 millió gép talált gazdára. Az elemzőcégek szerint 2011-ben is folytatódni fognak azok a tendenciák, amelyek 2010 második felét meghatározták, vagyis a bizonytalan környezet közepette a lakosság vonakodva vesz majd új gépeket, ráadásul az elkölthető jövedelemért ugyanúgy versenyben lesznek a tabletek, e-olvasók, okostelefonok, okostévék és más eszközök - a vállalati piac ugyanakkor erősnek ígérkezik. Az IDC szerint legfeljebb 10 százalékkal nő 2011-ben a PC-piac,

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról