Szerző: Bizó Dániel

2010. október 15. 13:35

A magyar PC-k fertőzöttebbek az átlagnál

Az informatikai világ fertőzöttségi szintje csökkenőben volt az elmúlt hónapokban, mutat rá a Microsoft biztonsági jelentése. Átlagosan nagyjából minden századik online számítógépen talált fertőzést a vállalat, de az országok közt sokszoros eltérések vannak.

A Microsoft mintegy 600 millió számítógépről gyűjtött adatokat a legfrissebb biztonsági jelentéséhez. A Security Intelligence Report szerint az év elején megnövekedett fertőzöttségi szint a második negyedévre mérséklődött. Míg az év első három hónapjában ezer számítógépből majdnem 11-en talált fertőzést a Microsoft, addig a második negyedévre 9,6-re szorult vissza, ami éves összevetésben is hasonló fejlődést mutat.

Ez azt jelenti, hogy nagyjából a számítógépek 1 százalékán találtak fertőzést a cég szoftverei - kérdéses persze, hogy ehhez hogyan arányulnak a még fel nem fedezett kódok. A globális átlag azonban nagy szórással rendelkezik. Magyarország a Microsoft adatbázisa alapján átlagon felüli módon fertőzött, bár a tendencia itt is kedvező az elmúlt hónapokban, a gépek több mint másfél százalékán talált a vállalat vírust, férget vagy más rosszindulatú programot, ami több tízezer számítógépet jelenthet itthon.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Összehasonlításképpen a szomszédban, Ausztriában ennek ötöde a fertőzöttségi szint, de még Csehországban, Szlovákiában és Romániában is sokkal jobb a helyzet, fele-harmada. A legfertőzöttebb országok közé tartozik Spanyolország, Tajvan és Törökország, ahol 3,3-3,7 százalék körüli a fertőzöttség már, míg lengyel barátaink is azok közé tartoznak, akik kevésbé ügyelnek gépeik tisztaságára, 2,2 százalékos az arány.

A legtöbb fertőzött számítógéppel rendelkező ország toronymagas az Egyesült Államok, a Microsoft itt 9,6 millió számítógépről töröltek kártevőket a cég biztonsági szoftverei, mint a havi frissítéssel érkező eltávolító eszköz. A második Brazília lett, megelőzve Kínát, de nem sokkal maradt le Franciaország, Spanyolország és az Egyesült Királyság sem. A legelterjedtebb kártevők személyes adatokat igyekeznek ellopni, tipikusan bejelentkezési adatokat, vagy további utasításra várva botnetbe szervezik a fertőzött PC-t. A fertőzési gócpontok más földrajzi eloszlást mutatnak az áldozatokhoz képest, felülreprezentált Kanada, Hollandia és Izrael is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról