Szerző: Dojcsák Dániel

2010. szeptember 29. 11:49

A tévéplatformot már bukja az Apple

Az IDC kutatási részlege az okostelefonok világát kihagyva is megvizsgálta a különböző internetre csatlakoztatott eszközök területét. A jelentés megállapítása szerint hosszú távon a fejlesztőknek az Androidra éri meg koncentrálni.

Az IDC Appcelerator Q4 mobil fejlesztői kutatási jelentés szerint a megkérdezett fejlesztők ma már inkább favorizálják az Androidot az iOS-sel szemben, legalábbis amikor TV-kről, beágyazott eszközökről és hordozható gépekről beszélünk. A világ minden pontjáról összeválogatott 2400 válaszadó fejlesztő egyre inkább készül arra, hogy több platformra is dolgozzon egyidejűleg, kihasználva a könnyebbséget, amit a mobil API-k jelentenek manapság.

Ki gondolta volna?

A "mobil web 2.0 SDK-k háborújában" egyre komolyabb összecsapások várhatóak a közösségi szolgáltatások, a hirdetés, kereskedelem és a média területén is. Ezek határozzák meg már ma is a mobil alkalmazás horizontját, de a fejlesztők attitűdjeiből már most látszik, hogy erős átrendeződésre lehet számítani rövid időn belül. Egy júniusban készült hasonló kutatás még egyértelműen azt mutatta, hogy az iPhone/iPad a két preferált platform, de már akkor is megjegyezték a fejlesztők, hogy hosszú távon az Androidban bíznak igazán. A döntés persze nem érzelmi alapú, hanem nagyon is komoly stratégiai különbségek fedezhetőek fel a minőségre törekvő, a bevételeket centralizáló, zárt Apple-formátum és a nyíltságot hirdető, szerteágazóbb, szabadabb Android között.

A fejlesztők 72 százaléka már most állítja, hogy az Android a leginkább alkalmas arra, hogy kiszolgáljon sok különböző modellből álló palettát a csatlakoztatott eszközökből. Ugyanezt az iOS-ről mindössze 25 százalék állítja. Habár jelenleg még iOS-ből lehet bevételt realizálni, de a fejlesztő cégek 59 százaléka 1-2 év múlva már biztosan inkább Androidra dolgozik majd, míg az iOS csak 35 százalékot győzött meg. Ez azonban nincs kőbe vésve, s az Apple még többet veszíthet, hiszen a júniusi és a mostani felmérés között 10 százalékpontnyit tágult ez a rés a két platform között.

Most még az iPhone az ász

Pedig az iOS továbbra is dominálja a piacot szinte minden tekintetben, például a piaci és a bevételi lehetőségek tekintetében, eszközök számában. A fejlesztők 91 százaléka jelenleg "nagyon érdekelt" abban, hogy ide dolgozzon, de az Android sincs lemaradva, hiszen a megkérdezettek 82 százaléka a Google operációs rendszerével is szimpatizál.

A TV-s verziók esetében viszont már az Android áll jobban, s a válaszadók 44 százaléka mondta, hogy érdekli a Google TV, míg az Apple TV csak 40 százaléknyi alkalmazáskészítőt mozgat meg. A következő években viszont az IDC szerint az alkalmazások feje tetejére állítják a tévés világot, és újra alkotják a felhasználók fogalmait a médiafogyasztásról. A televíziónak egyébként is szüksége volt az új és hatékonyabb módszerekre, amivel élményeket közvetíthet: a társadalom ingerküszöbe megemelkedett, s a PC-k, hordozható gépek, okostelefonok világában a TV nézői és hirdetői szemmel is elavultnak látszik.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A nagy képernyő mellett a másik nagy sikervárományos a tablet PC terület. A fejlesztők 62 százaléka szeretne Android alá tabletre optimalizált szoftverekkel megjelenni, de az iPad is felkeltette 58 százaléknyi válaszadónak az érdeklődését. Ez az eredmény pedig nagyon jó hír azon gyártóknak, akik androidos tabletet készülnek piacra dobni. A fejlesztők lelkesedést az is erősíti, hogy a Google versenytempóban fejleszti tovább az Androidot, s még idén év végén megérkezhet a 3.0, ami még elsősorban okostelefonokra lesz célozva, majd 2011 első felében a 3.1 is napvilágoz láthat, ami viszont kifejezetten a tabletek operációs rendszere lesz majd.

A többiek felejtősek

A többi platform viszont kevéssé mozgatja meg a fejlesztőket, többek közt ez lehet a veszte a HP által megvásárolt webOS-nek, illetve a Blackberry Playbook-nak is. Pedig a Blackberry és a webOS is elégedett felhasználókat tud maga mögött, csak egyelőre nem túl sokat. A webOS teljesen marginális szereplő, míg a Blackberry okostelefonban az USA-ban vezető szereplő, a tablet piacon viszont nem tűnik komolynak az igény egy újabb, izolált platformra.

Az Androidot maximum a fragmentáció, azaz a szétdaraboltság sújthatja. Kellemetlen, hogy jelenleg az okostelefon piacon még mindig háromféle verzió is jelentős résszel rendelkezik. Az 1.6 lassan kifut majd, de a 2.1 és a 2.2 is elegendő különbséget tartalmaz ahhoz, hogy ne lehessen bátran a csúcsra fejleszteni. Ebből a szempontból az iOS a király, ott ugyanis az Apple kényesen ügyel arra, hogy se szoftver, se hardver szempontjából ne legyen semmilyen kavarodás. Az Andrdoid viszont a szoftveres problémák mellett a hardvert tekintve is eléggé zilált terület. Legalább 5-6 elterjedt képernyőfelbontás van, melyeknek gyakran még a képaránya is különböző, emellett széles paletta van a használt processzorokból is, így a legerősebb 1 GHz-es Snapdragonra nehezen lehet célozni, amíg sok eszközben ennek a teljesítménynek a töredéke van csak meg.

 

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról