Szerző: Dojcsák Dániel

2010. szeptember 27. 12:26

Pornóproducerek perelték be a torrentezőket

Már nem csak a hollywoodi filmstúdiók akadékoskodnak a fájlmegosztással kapcsolatban, pár héttel ezelőtt pornóproducerek álltak össze, s indítottak pert az illegális letöltéseket lehetővé tevő szolgáltatók ellen.

Az amerikai zenei és filmes kiadók már kezdenek kifulladni a szerzői jogi perekben, s már túl vannak azon, hogy MP3-mat letöltő gyerekeket és nyugdíjasokat tartóztattak le a rendőrök feljelentéseik nyomán. A pereskedés és az erőszak helyett inkább egyre több legális platformmal állapodnak meg, s próbálják meg az erőszak helyett a racionális meggyőzés módszerét.

A pornóipar általában úttörő az új technológiák használatában, de az egyébként az illegalitás határait folyamatosan súroló iparág lemaradt, s csak most, 2010 végén jutottunk el oda, hogy a videómegosztó és a fájlcserélő rendszereket célba vették a bevételeiket féltő producerek. Látva, hogy mennyire voltak hatásosak a nagy és befolyásos kiadók felhasználókat vegzáló kampányai, a pornóproducerek beépítettek a peranyagba egy egyedi csavart is.

Szemérmes kalózok

A szerzői jogok megsértése és a kalózkodás vádja mellett kijátszották a prűd amerikai társadalomban nagyon is működő morális, erkölcsi kártyát is. A célba vett felhasználók esetében kifejezetten olyan embereket kerestek, akik transzszexuális és "éppen legális" 18-éves lányokról készült videókat töltöttek le. Mivel a bírósági per nyilvános, ezért a vádlottak filmnézési szokásai is nyilvánosságra lesznek hozva, ami több mint kellemetlen lesz  mindenkinek, akit érint az ügy.

A pornóproducerek célja, hogy a felhasználók belássák, a Bittorrenten keresztüli ingyenes beszerzés nem éri meg azt a rizikót, hogy esetleg a szexuális fantáziáik nyilvánosságra kerüljenek. A módszer nem túl korrekt, sőt, elsőre hatékonynak sem lehet mondani. A legtöbb felhasználóhoz valószínűleg el sem fog jutni a per híre, illetve a néhány koncepciós áldozat nem biztos, hogy elég elrettentő példát szolgáltat. A pert összefogó Pink Visual nevű pornóvideós cég azonban bízik a sikerben. A vállalat eredetileg online weboldalakon való terjesztéssel indult, majd később fejlődtek fel a DVD-forgalmazásra, illetve a szállodaláncoknak és tévétársaságoknak adott fizetős szolgáltatásra is.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A néhány hete kezdődött per a felhasználókon túl a YouTube mintájára működő pornó videómegosztókat is célkeresztbe helyezte. A dühödt producereket az zavarja leginkább, hogy a fél-legális szexvideó-megosztók mindenhonnan összelopkodják a tartalmakat, engedély nélkül teszik közzé azokat, s csak külön értesítés után hajlandóak azokat eltávolítani. A közösségi feltöltésnek álcázott ipari tartalomszórás viszont elegendő választékot kínál még így is a kíváncsi felhasználóknak, akik sok és sokféle pornót kaphatnak ingyen, ráadásul egyszerűen a böngészőben. Aki ennél jobb minőséget vagy extra funkciókat akar, azok pedig nyilván itt fognak előfizetni a HD-változatra vagy a letölthető verzióra, de ebből az összegből a készítők egy fillért sem látnak.

Mindig vannak vesztesek

A sors iróniája, hogy a pert indító producerek nagy része karrierjét úgy alapozta meg, hogy filmjeit a weben keresztül, fizetős oldalakon terítette, felülkerekedve ezzel a hagyományos disztribúciós csatornákon. Most viszont a technológia eljutott arra a szintre, amikor a webes értékesítés is elavultnak számít, s a felhasználók már nem csak gagyi minőségű tartalomhoz juthatnak hozzá. A per kimenetelét nehéz megbecsülni, még az is kérdéses, hogy mennyire veszi ezt komolyan az amerikai bíróság.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról