Szerző: Bodnár Ádám

2010. szeptember 20. 11:54

A VMware és az Attachmate szétcincálja a Novellt

A Wall Street Journal belsős forrásai szerint a VMware vásárolná meg a Novelltől a SUSE Linuxot, míg a patinás szoftvercég maradékára az Attachmate pályázik.

A Wall Street Journal értesülései alapján végre finisbe ért a Novell eladása és hamarosan megszülethet a megállapodás, amelynek keretében a SUSE Linux és a kapcsolódó tevékenységek a VMware kezébe kerülhetnek, a Novell fennmaradó részeire pedig az Attachmate pályázik.

A VMware-nek a SUSE kell

A Novell 2003-ban 210 millió dollárért vásárolta fel a német SuSE-t, hogy az elavult NetWare helyett egy potens operációs rendszert tudjon házon belül, amelyre jövőjét építheti. A Novell kezében a SUSE a második legnépszerűbb vállalati Linux-disztribúcióvá vált, azonban piaci részesedésben messze le van maradva az első számú Red Hattel szemben, amely kétszer akkora jelenléttel bír. A SUSE Linux körül az egyik legfontosabb eseményt 2006 hozta el, amikor a Novell kölcsönös szabadalmi "megnemtámadási" szerződést kötött a Microsofttal, a redmondiak pedig az egyezség keretében vállalták, hogy ügyfeleiknek a SUSE-t fogják ajánlani, amennyiben Linuxot használnának. A nyílt forrású szoftverek hívei által mélységesen elítélt megállapodás révén a Microsoft lett a SUSE Linux legnagyobb viszonteladója.

A WSJ úgy tudja, a VMware komolyan érdeklődik a SUSE üzletág iránt, a felek jelenleg az árról tárgyalnak. Az x86-os virtualizációs szoftverével a piacra robbanó VMware ma már egy vállalati infrastruktúra minden elemét kínálja, saját operációs rendszerrel azonban nem rendelkezik. A VMware-t a virtualizációs megoldások piacán a Microsoft és a Red Hat támadja legfőképp, amelyek saját operációs rendszerük népszerűségét kihasználva hatolnak be a VMware felségterületére és ma már komplett virtualizációs infrastruktúrával és kapcsolódó felügyeleti portfólióval rendelkeznek - az ellentámadáshoz a VMware számára jól jöhet egy saját Linux-disztribúció.

A VMware egy ideje szorosra fűzte a kapcsolatot a virtualizációs platformok területén minden igyekezete ellenére háttérbe szoruló, ugyanakkor több infrastruktúra-felügyeleti megoldást is kínáló Novell-lel, amelynek célja nyilvánvalóan az, hogy közösen induljanak harcba a Red Hattel és a Microsofttal szemben. A nyáron megkötött megállapodás keretén belül a VMware a vSphere virtualizációs megoldásához SUSE Linux Enterprise Server (SLES) licenceket is kínál. A konstrukcióban a vSphere-vásárlók korlátlan mennyiségű SLES VM-et hozhatnak létre, valamint a megvásárolt vSphere-licencek számával megegyező mennyiségű frissítési előfizetést is kapnak, amellyel hozzájuthatnak az ezekhez rendelt VM-ek a kritikus biztonsági frissítésekhez és szervizcsomagokhoz is.

A NetWare után

Az 1983-ban alapított és a NetWare hálózati operációs rendszerrel ismertté vált vállalat sikerei a '90-es évekkel együtt a múlté lettek. A cég a 2000-es évek eleje óta dolgozik azon, hogy diverzifikálni tudjon, így többek közt felvásárolta a SUSE-t, majd számos biztonsági és rendszerfelügyeleti terméket, mindezzel azonban nem tudta ellensúlyozni korábbi magpiacának zsugorodását, ahogy a NetWare végleg elvesztette jelentőségét. A Novell a legutóbbi pénzügyi évében 862 millió dolláros bevétel mellett 212 millió dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, a számos felvásárlás ellenére forgalma évek óta olvad, az elmúlt 10 év során pedig érdemleges nyereséget mindössze 2005-ben tudott kimutatni, mikor a Microsoft közel félmilliárd dolláros jogi kártérítése húzta fel a mutatókat.

A Golden Gate Capital és Francisco Partners magántőkés társaságok kezében levő Attachmate kimondottan régi szoftverek támogatására szakosodott, és valószínűleg leginkább a NetWare, illetve a NetWare-felhasználók érdeklik. A Novellt híressé tevő hálózati operációs rendszert idén vonták ki végleg a forgalomból, március óta csak kiterjesztett támogatás érhető el hozzá, ami 2012-ben véget ér. A NetWare-ügyfeleknek a Novell már 2005 óta kínálja a Linux-alapú Open Enterprise Servert, lényegében nulla sikerrel - a legutóbbi negyedévben az OES értékesítéséből alig több mint 5 millió dollár folyt be.

A Novell jövője március óta áll ingatag lábakon, amikor az amerikai Elliott Associates váratlanul egy 2 milliárd dolláros készpénzes felvásárlási ajánlattal állt elő. A szoftvercég vezetése elutasította a szerinte túl alacsony árat, ugyanakkor jelezte, hogy az igazgatótanács felhatalmazást adott más stratégiai alternatívák kidolgozására, amelyek között megtalálható a cég eladása is. A WSJ májusban úgy értesült, mintegy 20 különféle kérő jelentkezett a Novellért - úgy tűnik, a tárgyalások finisbe érkeztek és a vállalat már csak két vevővel, a VMware-rel és az Attachmate-tel folytat megbeszéléseket.

A jelenleg elérhető információk alapján a HWSW tippje az, hogy a VMware kezébe kerül a SUSE Linux platform, a fennmaradó rész pedig az Attachmate égisze alatt, továbbra is Novell néven működik majd tovább, valószínűleg megtartva a kiterjedt azonosságkezelési, biztonsági és felügyeleti portfólió elemeit. Az amerikai üzleti lap szerint az egyeztetéseket lassítja, hogy két cég jelent meg a színen, amelyek a Novell különféle részeit akarják megszerezni és összetett kérdés, hogyan osszák fel a Novell értékesítési szervezetét és a cég szabadalmait, szellemi tulajdonát. Az ezekkel kapcsolatos egyeztetések még hetekig eltarthatnak - persze az is előfordulhat, hogy végül nem lesz megállapodás.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról