Szerző: Bizó Dániel

2010. július 19. 09:49

Vége a Google telefonnak, tarol a Motorola

Beszünteti okostelefonjának forgalmazását az Egyesült Államokban a Google, közölte a cég pénteken, ami előrevetíti a telefon európai értékesítésének végét is. Ezzel párhuzamosan a Motorola Droid X induló készleteit azonnal szétkapkodták a vevők, hiány van.

A Google a Nexus One blogján közölte, hogy a vállalat megkapta az okostelefon legutolsó szállítmányát, amelyet az Egyesült Államok piacára szántak, így a készletek kimerülését követően a vállalat befejezni a termék közvetlen értékesítését. Az amerikai mobilszolgáltatók, kétségtelenül a Google terveinek ismeretében, már korábban visszakoztak a Nexus One forgalmazásától, így az többé egyáltalán nem lesz hozzáférhető az USA piacán. Ennek elkerülhetetlen következménye lesz a Nexus One globális forgalmazásának megszűnése is, vagyis az európai értékesítésért felelős Vodafone-nál is valószínűleg végéhez közeledik az okostelefon életciklusa. Támogatás természetesen továbbra is jár hozzá, így folyik az Android 2.2 mobilhálózati (over-the-air) terjesztése a készülékekre.

Ezzel a Google visszavonulót fúj a saját telefonok piacáról, a Nexus One bevégezte dolgát, az Android platform a leggyorsabban növekvő okostelefonos platform. A vállalat már korábban közölte, hogy nem tervez újabb modelleket piacra dobni. A keresőóriásnak sosem áll szándékában erőteljes pozíciókra szert tenni a telefonpiacon, a Nexus One, amelynek hardverét a tajvani HTC tervezte és gyártotta, egy Android referenciakészülék szerepét töltötte be, amelynek feladata a partnerek ösztökélése, valamint a felhasználói tapasztalatok begyűjtése volt. Igaz, ami igaz, a szokatlan kísérlet nem is aratott kereskedelmi sikert, a Nexus One sosem fogyott igazán jól, és mára már túlhaladták más gyártók Android-modelljei. A Google által korábban közzétett számok alapján ma már átlagosan több mint 160 ezer Android telefont aktiválnak - naponta.

Az eladások vezetését és a platform tömegesen sikeressé tételéért immár elsősorban a feltámadóban lévő Motorola, és a hullámot szintén sikeresen meglovagló HTC vezetik. A Motorola legújabb, csúcskategóriás Android modellje múlt hét csütörtöktől kapható az Egyesült Államokban, exkluzívan a Verizontól, amely június 23-a óta fogadott el előrendeléseket. A szolgáltató nem közölte egyelőre, mennyi Droid X fogyott, ugyanakkor korábbi fogadkozásai ellenére a Droid X online értékesítésre allokált készlete szinte azonnal elfogyott, ahogyan az ország sok más területén is, így az előrendeléseket legkorábban e héten tudja majd kielégíteni. Az elemzők csak durva becslésekkel rendelkeznek jelenleg, az induló készlet vélhetően százezer darab feletti volt, és a siker mércéje egymillió egy hónap alatt.

Erre minden esély meg is van. Az operátor, az amerikai média, valamint a netezők beszámolói szerint számos helyen sorban álltak a vevők az értékesítés megkezdése előtt, ami jól jelzi a Motorola, és általában az Android telefonok által felépített érdeklődést. A Verizon nem mulasztotta el kihasználni az iPhone 4 körüli antennabotrány által ajándékozott ziccert, és offenzív reklámkampányba kezdett a Droid X bevezetésének előkészítésére. Egész oldalas hirdetés vásárolt többek közt a több millió embert elérő New York Times-ban, amely kihangsúlyozza, a Droid X olyan antennarendszerrel rendelkezik, amely "lehetővé teszi, hogy úgy tartsd telefont, ahogyan csak tetszik".

A Droid X 4,3 hüvelykes, 854x480 pixeles felbontású kapacitív kijelzővel, 720p videorögzítési képességgel rendelkezik, amit az 1 gigahertzes Texas Instruments OMAP ARM processzor és a 24 gigabájt tárhely támogat meg. A multimédiás képességeket erősítendő a Droid X HDMI-kimenettel is rendelkezik, vagyis a rögzített és készülékre másolt, valamint a Verizon által biztosított on-demand videókat televízión is megjeleníthetjük. A Droid X képes Wi-Fi hotspotként is üzemelni, így több készülék számára is megoszthatja a 3G mobilhálózatot. Egyelőre Android 2.1 platformot futtat a Motorola legújabb üdvöskéje, azonban még a nyár folyamán megkapja az Android 2.2 rendszert, kódnéven a Froyót. A Froyo a felhasználók szempontjából elsősorban érezhetően gyorsabb alkalmazásokat, böngészést hoz, a webes tartalmak teljesebb elérését pedig a Flash konténer támogatásának megjelenése garantálja majd, miután az Adobe elkészült a Flash Player 10.1 mobil változataival. Az újdonságokról részletesebb leírást a HWSW egy korábbi cikkében lehet olvasni.

Nem csak a Droid X-ből van hiány, a Verizon a HTC Droid Incredible esetén sem tud lépést tartani a kereslettel, és augusztus 9-e előtt nem tudja teljesíteni a függőben lévő megrendeléseket. Az operátor szerint a Samsung Electronics nem képes megfelelő mennyiségben biztosítani mobil AMOLED-paneleket a gyártónak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról