Szerző: Dojcsák Dániel

2010. július 19. 09:30

Készpénz nélkül mulathatnak a fesztiválozók

Zamárdiban idén meglepő látvány fogadhatta a pultban várakozókat esetenként. Az előttük álló kikérte a rendelését, odatartott egy kártyát, majd elsuhant. Vajon ingyen ivott? Valami VIP-arc? Nem, dehogy, csak készpénz helyett egy sokkal okosabb megoldással fizetett.

A készpénz immár 2600 éve velünk van, eredetileg érmék formájában létezett, majd a bankjegyeket is bevezették. Pedig ma már nem menő, sokkal kényelmesebb, biztonságosabb, gyorsabb módszere is van a fizetésnek. Sok esetben mégsem tudunk lemondani a készpénzről, s még több esetben nem is hagyja a környezetünk, hogy lemondjunk róla. Az idei Balaton Sound fesztiválra kiérkezve viszont egy nagyon szimpatikus megoldásba futhattak a látogatók, amivel az italozás, étkezés ellenértékének kiegyenlítése merőben új megvilágításba került.

Kis összeg, kis probléma

Készpénz helyett egy dedikált RFID-alapú kártyával költhettünk a fesztivál területén, igaz egyelőre csak tesztjelleggel, körülbelül 100 kasszánál. Egy ilyen rendezvényen általában sokszor kis összeget költünk el, amit a klasszikus elektronikus fizetési módszerekkel nehézkes lenne megoldani, a készpénz pedig szintén nem a legjobb megoldás, igaz eddig nem volt alternatívája. Kinek ne lett volna gondja azzal, hogy feltartja a sort, mert már 2 perce számolgatja az aprókat, vagy épp azzal, hogy valahol nehezen tudnak felváltani egy nagy címletet, rosszul adtak vissza, esetleg nem tudja hirtelen megítélni, hogy mennyit költött eddig és mennyi van még hátra.


Balaton Sound Kártya Jamiroquai szignójával

A Metapay nevű megoldás idén meglepetésként robbant be a prémiumfesztiválnak is tartott Balaton Soundra, s az első komoly tesztüzem után elmondható, hogy a fesztivál szervezői, a kereskedők és a vevők is túlnyomó részt pozitív tapasztalatokkal szummázták a tesztet.

A pénzed a szerveren van

A Metapay fizetési megoldás három egységből épül fel. A tranzakciók, egyenlegek, kedvezmények, jogosultságok kezelése a helyszínen található konténerbe dugott informatikai háttérrendszerben folyik, ezt a felhasználó nem látja. A második egységet a terminálok, feltöltő-állomások és automaták hálózata jelenti. A Balaton Sound területén a VIP-szekcióban kizárólag ezzel az eszközzel lehetett fizetni, itt a kereskedők és a látogatók is rá voltak kényszerítve a használatára, a kinti részen pedig minden kereskedő maga dönthette el, hogy kipróbálja-e a megoldást és felszerel-e a kassza mellé egy kártyaolvasót és egy terminált. A harmadik rész pedig természetesen a vásárlóknál lévő kártya. Ez jelen esetben egy Balaton Sound egyedi dizájnnal rendelkező sztenderd méretű műanyagkártya volt, amiben egy erős titkosítást használó RFID chip rejtőzött.

A kártya nem tárol adatokat, mindössze az azonosítást végezzük ezzel. Egy fizetési tranzakció esetén az olvasóhoz érintve a kártyát, "megmondja", hogy melyik azonosító tartozik hozzá, a szerverről pedig megérkezik az adat, hogy milyen keret tartozik a kártyához, a kereskedő bepötyögi a fizetendő összeget, a szerveren tárolódik a tranzakció, majd a kijelzőn a végösszeg után megjelenik a fennmaradó egyenleg. Nem kell vacakolni az apróval, a visszajáróval, s az egész fizetés mindössze 4-5 másodpercet vesz igénybe.

Egy fesztiválon a készpénzzel csak a baj van. Egyrészt a kereskedők mindegyikének pultonként akár több kasszát is fenn kell tartani, saját maguk kell végezzék az elszámolást, a dolgozók akár önhibájukon kívül is rosszul adhatnak vissza, hiányt képezhetnek, vagy akár szándékosan is lophatnak. A vendégeknek is kényelmetlen, mert az aprópénz nehéz, a papírpénz elázik, elszakad. Ha elhagyjuk a heti betevőnkre szánt pénzt, akkor vége van a bulinak, ráadásul a kígyózó sorokért legtöbbször a sörcsapoló sebessége mellett a fizetés is felelős. A kártya viszont vízálló, nehéz eltépni, ha mégis elveszik vagy tönkremegy, akkor letiltható és pótolható.

Ez a XXI. század, de a módszer már ősi

Nyugat-Európában már hosszú évek óta kiváltották a fesztiválokon és a hasonló rendezvényeken a készpénzt utalványokkal. A bejáratnál mindenki vehetett  kuponokat, az árak pedig egységekben vannak meghatározva, s ha kérünk bármit, akkor csak le kell tépni a megfelelő számú kupont és fizettünk is. Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója szerint ez a rendszer szükségszerű a nagy létszámú fesztiválokon, de ennél ő eggyel előrébb akart lépni.

Ekkor jött a képbe a Metacom tulajdonosai által alapított Metapay nevű hazai cég. A Metacom egy inkubátorcég, melyet magyar telekommunikációs szakemberek és magyar üzletemberek alapítottak. A Metapay gondolata pedig már akkor felvetődött, amikor a mobiltelefonok elkezdtek kicsit többet tudni, mint a telefonálás és sms-küldés.

Minden kezdet elég nehéz

A Sziget Kft-vel a Metapay hosszú előkészítés után 2010-re igyekeztek tető alá hozni egy jól működő megoldást, amit éles környezetben is lehet tesztelni. A harc nem volt könnyű, ugyanis a kereskedők eleinte bizalmatlanok voltak, s nem láttak fantáziát abban, hogy a pénztárgépek mellé egy drága terminál kerüljön a pultjukba, amit meg kell tanulni használni. A bankok gyakran keresik meg a kereskedőket a POS-terminál ajánlataikkal, s erről a legtöbb kereskedőnek rossz emlékei vannak: a kártyás fizetés belépési és a tranzakciós díjai is magasak. A Sziget Kft. ugyanakkor örömmel látna egy olyan fizetési rendszert, ami átlátható, igazságosabb a kereskedőkkel is, nem ad lehetőséget a trükközésre, számla nélküli forgalomra.

A Balaton Soundon végrehajtott komoly pilot látszólag meggyőzte a résztvevő kereskedőket. Leginkább azokon a helyeken volt érezhető a csodálkozás, ahol nem volt kötelező a Metapay használata, például a Borudvar, vagy a Party Aréna területén. A korai ellenkezés a fesztivál közepére átcsapott lelkesedésbe, sőt az is előfordult, hogy valamelyik kereskedő azért igényelt  terminált az utolsó napra, mert látta, a szomszéd kimérést direkt a kártyás fizetés lehetősége miatt választják.

Digitális utalvány, szokj hozzá!

A Metapay kártya egyébként jogilag nem egy fizetőeszköz, s a Metapay nem nyújt pénzügyi szolgáltatást, valójában ez egy elektronikus utalvány. A definíció értelmében ezt egy meghatározott időintervallumban, meghatározott kereskedelmi egységekben, meghatározott termékekre lehet “beváltani”. A feltöltés egyelőre csak készpénz irányból indulhatott, tehát a feltöltési pontokon adtuk oda egyben a készpénzt, ahol beállították az egyenleget. A Sziget Fesztiválon már lesznek automaták is, amiket szintén készpénzzel kell etetni, de a jövőben elképzelhető, hogy az egyenlegünket átutalással vagy bankkártyával is fel lehet majd tölteni.

Előfordulhat, hogy a 2011-es Balaton Soundon már ez lesz az univerzális fizetési módszer, s a fesztivál területén belül csak ezzel lehet majd fizetni. A legjobb megoldás persze az lenne, ha a belépésre jogosító karszalag önmaga tartalmazná az RFID chipet, s erre a technológiai lehetőség meg is van. A karszalagra már mindenki megtanult vigyázni, igaz ezzel elveszne a lehetőség, hogy valakinek “pénzt” adjunk, hogy hozzon nekünk egy italt. A felhasználók közti pénzáttöltés lehetősége is meglenne technológiailag, de ez szabályozási kérdés inkább.

Tuti?

A felhasználókban elsőre leginkább a biztonság kérdése merül fel, s félnek hogy visszaélésekre ad lehetőséget a kártya. Nos, ettől nem kell félni. A Balaton Soundon használt chip még túl is volt biztosítva, messze nem éri meg nekiállni feltörni a titkosítást pár ezer forintért. Lemásolni a kártyát szintén nem lenne könnyű, de sok értelme sincs, ugyanis a rajta lévő egyenleg csak a fesztivál területén, s annak végéig érvényes. Természetesen távozás előtt lehetőség van visszaváltani az utalványt, s a fel nem használt összeget készpénzre váltani.

Az elhagyott kártyával sincs gond, ugyanis az elhagyott pénztárcával ellentétben ezt pillanatok alatt le lehet tiltani. Minden kártyát SMS-ben, call-centeren keresztül és online is lehet regisztrálni, s innentől bizonyítani tudjuk, hogy a miénk, s a letiltás akár sms-en keresztül is mehet. A teszt alatt épp velem fordult elő, hogy a kártyám elromlott, s nem tudtam fizetni vele, mert a terminál érvénytelennek minősítette. Visszasétálva a legközelebbi feltöltőpontra, 1 perc alatt kaptam egy újat, a régi egyenlegemmel együtt.

A VIP-szekció látogatóinak muszáj volt ezzel a kártyával fizetniük, viszont a bejáratnál bárki igényelhetett. Nem tették meg túl sokan, viszont a vállalkozó kedvűekről nem lehet elmondani, hogy homogén társaság lett volna. A fesztiválon szinte minden sztereotípia megjelent a Metapay konténernél, végighallgatták a bemutatót, kérdeztek, majd töltöttek. Elsőre mindenki kis összeget töltött, általában 2-5 ezer forintot, ami a bizalmatlanságra utal. Ekkora rizikót a legtöbben bevállaltak úgy is, ha egyáltalán nem tudnák használni. A harmadik napon viszont már többször láttam magam is 10-20 ezres feltöltéseket, sőt olyat is, hogy egy egész társaság egy közös kártyára dobta össze a pénzt, és együtt fizették az esti fogyasztásukat.

A használat során a VIP-szekcióban ugyan előfordult, hogy valaki egyáltalán nem volt nyitott a kártyás megoldásra, s pökhendi módon egy tízezrest bedobott a pultba, mert ő másképp nem fizet. Tény, hogy az egységes kinézetű kártya nem olyan menő, mint egy guriga bankjegy, de az ilyen típusokat leszámítva mindenki pozitívan állt hozzá a rendezvény végén. A Metapay-hez érkeztek visszajelzések, a megkérdezett felhasználók 72 százaléka szerint könnyű volt megbarátkozni a készpénzmentes fizetéssel, 60 százalék szerint ez kényelmesebb is. A szkeptikusok jelentős része is azért nem szimpatizált egyelőre a rendszerrel, mert kevésnek gondolták az elfogadóhelyek számát, a megkérdezettek 59 százaléka ezen a területen javított volna. Mivel ez egy pilot projekt volt, ezért érthető, hogy nem volt még mindenhol kártyaelfogadás, de akár már jövőre megérkezhet az a helyzet, hogy csak a Metapay megoldással lehet a fesztivál területén fizetni.

Így könnyebben szórjuk a pénzt, de csak annyit, amennyit akarunk

Felmerült a kérdés, hogy a virtuális pénzt nem szórjuk-e könnyebben. Erre a válasz az, hogy igen. Igaz, hogy minden tranzakciónál látjuk a kifizetett összeget és a fennmaradó egyenleget is, ami olyan, mintha minden fröccs után megszámolnánk mennyi pénz van még a tárcánkban, viszont kevésbé érezzük fájdalmasnak, mint amikor fogynak az ötezresek. Azonban ha ha buli előtt átgondoljuk, hogy mennyit szeretnénk költeni, akkor azt az összeget tesszük fel, s ezzel a kevésbé tudatos fesztiválozók is könnyen határt szabhatnak a mulatozásnak pénzügyi oldalról. Mínuszba menni ugyanis természetesen nem lehet. A jelenlegi kártya egyetlen hibája, hogy az egyenleget nem látjuk bármikor, ehhez vagy egy feltöltőpontra kell menni, vagy egy elfogadóhelyhez (vásárlás nélkül is lehet egyenleget kérdezni). Továbbá SMS-ben, a call-centeren keresztül és online is le lehetne kérdezni az egyenleget. Az online felületet használva, egy arra alkalmas okostelefonnal tehát bármikor díjtalanul láthatjuk, mennyi költhető keretünk van még a kártyán.

Gyakran visszatérő téma volt a borravaló is. A pénztárgépbe ütött összegen felül gyakran szívesen adnánk többet, de a jelenleg kevéssé integrált terminál erre nem kínál kézenfekvő megoldást. A kereskedő attól fél, hogy így nem adnak majd borravalót, a pultos attól, hogy nem ő kapja meg, a felhasználó meg attól, hogy nem fog tudni adni. A Metapay összegyűjtötte a tapasztalatokat a Soundon, s a következő alkalommal már a terminál kezelőfelülete támogatni fogja ezt a funkciót is. Zamárdiban maradt az a lehetőség, mint a taxikban kártyás fizetéskor, hogy a számlálón szereplő összegre mi mondunk rá egy nagyobbat, s a számlára és a kártyás fizetésre már ez kerül.

A Sziget Fesztiválon egy következő, de már jóval nagyobb volumenű pilot lesz. A Metapay bizakodó, biztosak benne, hogy a Soundról átjövő kereskedők igényelni fogják a terminált, s arra is számítanak, hogy az első éles bevetés után megnő az érdeklődés. Főleg azért, mert a Balaton Soundon is jól látszott, hogy a külföldi vendégek már azonnal tudták miről van szó, akarták és használták is. Nyugat-Európában a módszer már jól ismert, másrészt a kártyával megoldódnak a kommunikációs problémák, illetve a pénznem nem ismeretéből fakadó bénázások is.

Felejtsd már el a papírt, az is csak egy szimbólum

A hazai közönség is bizonyára befogadóvá válik mire ez kötelező lesz. Ha a készpénzzel kapcsolatos, általában hibás logikát kiégetik az emberek a fejükből, a rossz beidegződést, hogy az a pénz az enyém, ami a kezemben van, elfelejtik, akkor ráébredhetnek, hogy a több napos mulatság sokkal kényelmesebb lehet készpénz nélkül. Ha a hétköznapok legtöbb sallangját otthon hagyjuk a fesztiválok idejére, akkor miért éppen a készpénzt vinnénk magunkkal.

A Sziget Fesztiválon természetesen tovább követjük a Metapay rendszer szárnypróbálgatásait, s részletesebben megvizsgáljuk a látogatók, kereskedők és a pultosok, illetve a szervezők hozzáállását, a későbbiekben pedig bemutatjuk, hogy a nagy rendezvényeken kívül milyen hétköznapi élethelyzetekben tehetné a magyar társadalom életét is kényelmesebbé az RFID-chip köré épített utalványrendszer.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról