Szerzők: Bodnár Ádám, Bizó Dániel

2010. június 30. 17:09

Frissítve: Red Bull Mobile a Telenor hálózatán

Minden jel szerint megjelenik a Red Bull Mobile Magyarországon is, ugyanakkor korábbi állításunkkal ellentétben nem virtuális operátorként, mindössze márkázási megállapodás jött létre. A Telenor olyan meghívókat küldött ki a sajtó számára, amelyen szerepel az energiaital-gyártó mobilszolgáltatásának logója. A részleteket ma fedik fel a cégek. A megállapodás nem minősül önálló virtuális mobilszolgáltatásnak, mivel az ügyfelek a Telenorral szerződnek majd.

Ausztria és Svájc után

Az osztrák gyökerű Red Bull 2008-ban lépett be az osztrák piacra, ahol az A1 néven szolgáltató mobilkom austria, a Vodafone partnere végzi a Red Bull Mobile csomagok értékesítését, vagyis a lefedettség és a hálózat minősége az A1 szolgáltatásával megegyező. Az osztrák piac mellett a Red Bull Mobile Svájcban van még jelen, noha a nemzetközi, elsősorban a német és a brit sajtó régóta pedzegeti, hogy a cég virtuális mobilszolgáltatóként Európában terjeszkedik majd. A HWSW úgy tudja, Magyarország kezdettől fogva a tervekben szerepelt, a Red Bull az osztrák tapasztalatokat felhasználva akar több országban is terjeszkedni később, így a jövőben további hasonló bejelentések várhatóak.

A harmadik állomás Magyarország lesz, ahol a Red Bull Mobile, elsőként Magyarországon, egy önálló márkaként jelenik meg az egyik hazai mobilszolgáltatónál, jelen esetben a Telenor hálózatán - a HWSW úgy tudja, eleinte a Magyar Telekommal folytak tárgyalások. Szemben a HWSW cikkének korábbi állításával, a Red Bull Mobile nem fog betölteni egy virtuális mobilszolgáltatói státuszt, mivel nem kap önálló jogi entitást, és az ügyfelek a Telenorral szerződnek majd, és a Telenor ÁSZF vonatkozik rájuk. A Red Bull ezzel lényegében a Telenor önállósított djuice konstrukcióját követi, fontos mozzanat ugyanakkor, hogy ezúttal független, külső cég által irányított márkáról van szó, amire a minimalista és gyengén teljesítő Vodafone-Postafon megállapodáson kívül eddig nem volt példa a hazai piacon.

Sokak hiedelmével ellentétben a Magyar Posta csak a Vodafone viszonteladója, és gyakorlatilag totális kudarc, a mai napig alig néhány ezren vásároltak postákon Postafon csomagokat, míg az Enternet kizárólag mobilinternet-csomagokkal jelent meg, és az akkor még Pannonként tevékenykedő Telenor megkötötte a kezét a csomagok kialakításában: klónoznia kellett a mobilszolgáltatóét - a független negyedik, virtuális szolgáltatóra még mindig várni kell. A negyedik fizikai operátor lehetősége egy évvel ezelőtt veszett el, mikor a Nemzetközi Hírközlési Hatóság a válságra hivatkozva hátrált ki a korábbi tenderkiírásából, máig tisztázatlan körülmények és bírósági perek közepette.

Az osztrák tapasztalatok alapján a Red Bull Mobile nem egy univerzális, hanem prémium kategóriában jelenik meg, prémium igényeket elégítve ki. Ausztriában az A1 két Red Bull Mobile csomagot kínál, SimplyAll és SimplyAll+ néven, amelyek multiplay csomagok a telefonjukat sokat használók számára. A SimplyAll havi 1000 percet, 1000 SMS/MMS üzenetet, 100 MB internetezést és Red Bull TV hozzáférést kínál, míg a SimplyAll+ 2000 perc és üzenet, 2 GB internet, és sok tévécsatornát kínál. A csomagok ára rendre 19 és 29 euró. Extraként a cég kialakította saját közösségi szolgáltatását, amely elsősorban sportaktivitásra próbál buzdítani.

És mit adnak nekünk a redbullosok?

Ennek megfelelően a készülékkínálat is szűk és fókuszált. Ausztriában a Red Bull Mobile jelenleg négy készüléket forgalmaz, egy Nokia és két Sony Ericsson modell mellett egy saját márkás androidos okostelefon is elérhető a kínálatban, Svájcban két Nokia és egy Sony Ericsson telefon alkotja a kínálatot a már említett okostelefon mellett.

A Huawei által gyártott RBM2 egy 3,5 hüvelykes (320x480) érintőképernyős készülék az Android 1.5-ös verzióját futtatja. A 3,2 megapixeles kamerával, GPS-szel, HSPA-, WLAN- és Bluetooth-adóvevővel felszerelt  telefont a Qualcomm 528 MHz-es Qualcomm MSM7200A processzor működteti, amelyhez 128 megabájt RAM és 256 megabájt ROM szegődik társul, a memória microSD kártyával bővíthető. Zeneszeretőknek lehet fontos, hogy a fülhallgató-csatlakozó csak 2,5 mm-es, de a készülékhez jár egy 3,5 mm-es adapter. Az akkumulátor 1500 mAh kapacitású.

A Red Bull Mobile által forgalmazott készülékek előre telepített Red Bull tartalmakkal kerülnek a vevőkhöz, ami jobbára a vállalat érdekkörébe tartozó sportokkal (pl. autóverseny, repülés) kapcsolatos háttérképeket, videoklipeket jelent. Ausztriában elérhető egy saját közösségi szolgáltatás is, ahová a Red Bull Mobile ügyfelei a telefonjukról képeket, videókat tölthetnek fel, illetve értékelhetik mások alkotásait. Az RBM2 érdekessége egy olyan "augmented reality" alkalmazás, amely megmutatja, merre találhatók a legközelebbi Red Bull Mobile üzletek, illetve a Red Bull által szervezett, támogatott események.

A Red Bull Mobile egy saját mobilos portált is üzemeltet, amely a célcsoport, vagyis a jómódú városi fiatal felnőttek számára érdekes híreket, információkat tartalmaz, erőteljesen összpontosítva a sportra és a szórakozásra és persze a vállalat által támogatott személyiségekre, eseményekre. Innen Red Bull-lal kapcsolatos tartalmak, például videók és csengőhangok, illetve játékok is letölthetők.

Az MVNO mekkora biznisz?

A telekommunikációs szakma széles körben osztja azt a véleményt, hogy az MVNO (mobile Virtual Network Operator) alapvetően nem egy vonzó üzleti modell, ugyanis hiányzik belőle minden természetszerű megkülönböztető képesség, hiszen egy másik operátor hálózatát használja, vagyis a szolgáltatás minőségében és költségében sem tud versenyezni. Magyarországon hat éve, 2004-ben reppent fel először egy MVNO megjelenésének lehetősége, amely kétségtelenül pezsdített volna a Vodafone elindulását követően állóvízzé alakult hazai piacon, de a kezdeti lelkesedésekből eddig sosem lett semmi.

Beck György, a Vodafone vezére két évvel ezelőtt úgy fogalmazott a HWSW-nek, hogy az MVNO szerepre pályázó cégek nem tudnak életképes üzleti tervet produkálni, mivel rohamosan szűkül az a marzs, amelyben áraikkal mozoghatnak, miközben egy új márka bevezetésének, az értékesítési csatornák és az ügyfélszolgálat kiépítésének költségei hatalmasak. Beck nincs egyedül a véleményével, Anders Jensen, a Telenor vezérigazgatója a HWSW-nek néhány hónapja adott interjújában szintén az életképes üzleti modellt jelölte meg az egyik alapvető feltételként, míg a másikat a hatósági szabályozásban, amelynek lehetővé kellene tenni a szolgáltatók számára az olcsó kapacitásnövelést - de a mobilszolgáltatásban nem érdekelt vállalatok közt is sok vezető látja úgy, az MVNO-k nem termelnek elég pénzt.

A szakma eddig gyakorlatilag egyetlen példát ismert el sikerként, a Sir Richard Branson által tulajdonolt Virgin Mobile-t, amely sikeresen szólította meg a brit fiatalokat egyszerű, alacsony  tarifáival és a Virgin márkával, és mára világszerte további 7 országban jelent meg, köztük az Egyesült Államokban, Franciaországban és Indiában is. Branson állítása szerint a Virgin Mobile márkanevet használó MVNO-k világszerte több mint 15 millió felhasználóval rendelkeznek, ami azt mutatja, hogy képes ügyfeleket toborozni a modell. A jelek szerint pénzt is termel, ugyanis a Virgin Mobile USA-t tavaly 483 millió dollárért vette meg a Sprint Nextel, Kanadában pedig 135 millió dollárt fizetett a helyi cégért a Bell Mobility. Nem mindenhol tudott azonban sikert aratni a Virgin, Szingapúrban például egy év után megbukott.

A Red Bull Mobile és a Telenor megállapodása tovább erősíti azt a benyomást, hogy az ex-Pannon csapat gőzerővel dolgozik azon, hogy megtalálja a kitörési pontot a süllyedő magyar mobiltávközlési piac fogságából, és el tudjon szakadni a kedvezőtlen trendektől. Ezek a trendek évek óta nominális és reálértéken csökkenő távközlési költésekről, és hatóságilag egyre szorosabban szabott mozgástérről szólnak, miközben a fejlesztések költségesek, üzletileg döntő ügyfélmozgás pedig nem látszik a szolgáltatók közt sem. A Red Bull számára az üzlet márkájának szélesebb körű jelenlétében, valamint a bevételmegosztásban rejlik, miközben a kockázat és belépési költség alacsony, hiszen nem szükséges önálló vállalatot létrehozni, értékesítési csatornákat és ügyfélszolgálatot kiépíteni.

A Telenor névváltással együtt teljesen újraindított, a társadalmi középhez tartozó fiataloknak újrahangolt djuice márkát is, a Red Bull Mobile-hoz hasonlóan, csak azt menti meg az MVNO státusztól, hogy a Telenor a teljes marketingszabadság mellett nem adott számára jogilag önálló státuszt, vagyis nem jött létre önálló céges forma, de ha sikeressé válik, könnyedén kiszervezheti azt a norvég telekom. Jensen úgy fogalmazott, hogy ez a lépés nem kizárt, ha értelme lesz, ami kétségtelenül azt jelenti, hogy üzletileg önállóan életképes lesz - ehhez azonban növekedést kell elérnie.

Előbb az Enternet mobilinternet megállapodás, majd a djuice önállósodása, most pedig a Red Bull Mobile megjelenése azt jelzik, a Telenor vezetősége megbarátkozott a gondolattal, hogy kiadják a totális kontrollt a kezükből, és így próbálják meg felborítani a triumvirátus évek óta kialakult erőegyensúlyát - ehhez azonban előbb sikeresnek kell lenniük ezeknek a kezdeményezéseknek, és annyi előfizetőt elcsábítani a Telekom és Vodafone soraiból, hogy az már fájdalmas legyen azoknak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról