Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
>> Több mint 1000 perc szakmai tartalom > App!mobile: mobiltermék-fejlesztési konferencia november 12-én <<

Áram és gáz is kapható a T-Home-nál

Koi Tamás, 2010. május 05. 14:04
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A magyarországi telekommunikációs szolgáltatók közül egyedülállóan pár napon belül gáz és áram viszontértékesítésébe kezd a Magyar Telekom.

A Magyar Telekom május 17-től lakossági ügyfeleinek egy szűk köre számára teszi elérhetővé a kedvezményes áram- és földgázvásárlási konstrukcióit az E.ON szolgáltatóval kötött együttműködése alapján, melyet a magyar energiapiaci liberalizáció tavalyi lezárását követően gyakorlatilag azonnal tető alá hozott a két multicég. Christopher Mattheisen, a telekommunikációs vállalat elnök-vezérigazgatója egy mai sajtótájékoztatón elmondta, az energiaszolgáltatást éppúgy a Magyar Telekom főbb tevékenységei közé sorolja, mint az internetszolgáltatást, vagy a vezetékes telefonelérést.

55 ezren élhetnek vele

A szolgáltató május közepétől négy nagyvárosban, Szegeden, Székesfehérváron, Szombathelyen, Miskolcon és ezen városok vonzáskörzetében, valamint Budapest XVIII. kerületében kínálja az áram- és földgázszolgáltatást lakossági ügyfeleinek a T-Home termékportfólió részeként. A cég a kis- és középvállalatokat április óta folyamatosan keresi ajánlataival, számukra a T-Systems márka alatt folyik az energiakereskedelem. A vállalat az év második felében határozza meg a további bővítési irányokat, vagyis azt, hogy milyen új településeket kíván bevonni a szolgáltatási területbe.

A lakossági ügyfelek körében a cég az egyetemes árhoz igazodó áram- és gázdíjból számított kedvezménnyel (vagyis olcsóbban mint az egyetemes szolgáltató tenné) értékesíti az áramot és földgázt mindazok részére, akik jelenlegi vagy leendő előfizetői valamely T-Home szolgáltatásnak - ilyen a vezetékes telefon és az internet, a kábeles és műholdas televízió.Az igénybevételhez feltétel, hogy az ügyfélnek ne legyen lejárt számlatartozása a Magyar Telekom felé, valamint "rendezett" számlamúlttal rendelkezzen. A sajtótájékoztatón Pataki Róbert, a cég stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese elmondta, az érintett településeken nagyjából 55 ezer olyan T-Home ügyfelet tartanak nyilván, aki potenciális előfizetője lehet a szolgáltatásnak.

Lakossági és egyetemes szolgáltatásra jogosult üzleti ügyfelek számára a telekommunikációs szolgáltató három különböző kedvezményszinten kínálja energiaszolgáltatását, így az áramdíjból akár 5%, a gázdíjból pedig akár 8% kedvezmény is elérhető. A kedvezmény mértéke az ügyfél energiafelhasználási helyén igénybe vett T-Home alapszolgáltatások számától, illetve a Kapcsolat Programban T-Home oldalon elért kedvezményjogosultsági szinttől függ. A szolgáltató emellett minden, a váltással kapcsolatos adminisztrációt elintéz ügyfelei helyett - a szolgáltatóváltás körülbelül két hónapot vesz igénybe.

A Magyar Telekom kalkulációi szerint egy átlagos gázfelhasználású (1500 m3 éves szinten) háztartás a jelenlegi árakat alapul véve akár 15 ezer forintot is megtakaríthat évente a szolgáltatóváltással, az átlagos áramfogyasztású (2400 kWh évente) háztartások pedig további 5800 forintot spórolhatnak évente - feltéve, hogy a mérőhely címe és a távközlési szolgáltatások telepítési címe egyezik, valamint három telekommunikációs szolgáltatás aktív az adott címen.

Lesz hozzáadott érték is

Christopher Mattheisen a HWSW kérdésére elmondta, a Magyar Telekom kész arra, hogy idővel a telekommunikációs infrastruktúrát felhasználva hozzáadott értékeket is bevezessen az áram- és gázszolgáltatások mellé. Ilyen lehet például a mérőállás távoli, interneten, vagy mobiltelefonon keresztüli leolvasásának lehetősége (Smart Metering), ez az eljárás azonban egyelőre tőlünk nyugatabbra is csak kísérleti fázisban üzemel, a pilot projektek ugyanakkor egy-két, legfeljebb három éven belül a gyakorlatban is megvalósulhatnak.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Egy kis türelmet kérünk, töltjük a kommenteket...

Új komment írásához be kell jelentkezned!

A Fórumos azonosítódat is használhatod.

Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.

Tipp #1: több formázási lehetőséged van, ha a Fórumban szólsz hozzá a témához!
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.