Mellékleteink: Unix / Linux | Gamekapocs
Keres

A Sharp is piacra dobja a 3D-s tévéit

Koi Tamás, 2010. április 12. 11:41
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A televíziópiac egyik prominens szereplője, a japán Sharp is bejelentette, hogy rövidesen piacra dobja első, háromdimenziós képet nyújtó készülékeit.

hirdetés

A szórakoztatóelektronikai gyártók tévéválasztéka az idén mindegyik nagy piaci szereplőnél kiegészül, vagy már kiegészült háromdimenziós kép megjelenítésére alkalmas készülékekkel, elsőként a Samsung és a Panasonic választékában tűntek fel az új korszakot jelentő megoldások. A Sharp mostani bejelentése a riválisokhoz képest kissé későinek tűnhet, egyelőre azonban - tartalom hiányában - amúgy sem számíthatnak átütő sikerre s a 3D-s tévék.

Jövőre várható az igazi áttörés

A Sharp mai bejelentése szerint az első 3D-s tévéket a jövő hónapban jelenthetik majd be, és még a nyár elején piacra is kerülnek, vélhetően először Japánban és az Egyesült Államokban. A cég becslései szerint a nemrég kezdődött, és jövő márciusban záródó üzleti évben a Sharp tévék 5-10 százaléka lehet 3D-képes, az azt követő esztendőben pedig jelentősen, 20-30 százalékra nőhet a térhatású képet adó modellek aránya az eladásokon belül.

A Sharp a 3D-s tévék mellett a hagyományos televíziókészülékek gyártási volumenét is erősíteni kívánja a mostani üzleti évben, bár arról nem szól a fáma, hogy pontosan mennyivel (a cég tavaly tízmillió tévét adott el). A hamarosan a boltokba kerülő Sharp 3D-s tévék a jelenleg piacon lévő megoldásoknál szebb képet nyújtanak majd, illetve megoldják a 3D-s készülékek egyik gyermekbetegségének tekinthető fényerőproblémát is, állítja a cég. A Sharp 3D-s tévéihez egyébként a többi gyártó megoldásához hasonlóan speciális szemüveget mellékelnek majd.

A japán gyártó nem csak saját televíziói, hanem más gyártók számára is készít LCD-paneleket, a 3D-s megoldásokat gyártó üzem azonban egyelőre csak saját célra termel - a cég vezetése szerint még nem született döntés arról, hogy a térhatású paneleket a konkurenseknek is szállítják-e, és ha igen, mikor.

Más szerint is aranybánya

A 3D-s LCD-piac kapcsán korábban több gyártó is ambiciózus terveket közölt. Az LG becslései szerint például idén nagyjából 3,8 millió 3D-s LCD-tévé találhat majd gazdára, jövőre pedig 13 millióra nőhet a térhatású képet nyújtó készülékek forgalma. Várhatóan ebben az évben lendül fel igazán a 3D-s mozik lejátszására alkalmas Blu-ray lejátszók eladása is, valamint ez az év hozhat valódi áttörést a tartalomszolgáltatói ipar számára is, vagyis 2011-ben több 3D-s Blu-ray kiadvány várható, valamint ekkor gyújtják be rakétáikat az első 3D-s tévéadók is. Az LG-nél korábban úgy becsülték, hogy 2012-re ezek hatására már 30 millió 3D-s tévé lesz a háztartásokban.

A koreai gyártó mellett a 3D-s korszak egyik úttörőjének számító Sony - részben az általa gründolt Blu-ray szabvány 3D-s változatával megtámogatva - szintén ambiciózus terveket szövöget: A Sony célkitűzése szerint a 2013 márciusában záródó pénzügyi évben több mint 11 milliárd dollár értékben forgalmaz 3D termékeket, beleértve a tévéket, konzolokat vagy akár Blu-ray lejátszókat, három év múlva pedig a vállalat által értékesített tévék 30-50 százaléka már 3D-képes lehet.

A tévépiac első számú gyártója, a Samsung becslése szerint az idén meginduló 3D-hullám 2012-re csúcsosodik majd ki, amikor is már az eladott készülékek több mint fele képes lesz 3D-s megjelenítésre is. A Samsung már több 3D-s tévét is piacra dobott, valamint a koreai cég nevéhez kötődik a világ első, 3D-s képességekkel ellátott Blu-ray lejátszója is.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Egy kis türelmet kérünk, töltjük a kommenteket...

Új komment írásához be kell jelentkezned!

A Fórumos azonosítódat is használhatod.

Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.

Tipp #1: több formázási lehetőséged van, ha a Fórumban szólsz hozzá a témához!
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.