Kétvállra fektetheti a mobilhálózatokat az iPhone
Egyre több mobilszolgáltató hálózatában okoz problémát az okostelefonok, illetve azon belül is elsősorban az iPhone-ok által generált adatforgalom kiszolgálása.
Mégsem érdekel? Olvasd el ezeket:
Kifeküdtek
A spanyol Telefónica tulajdonában álló O2 december végén kiadott közleményében bejelentette, hogy decemberre sikerült úrrá lenni azon a hálózati kapacitáshiányon, mely az év második felében komoly fennakadásokat okozott a londoni 3G-hálózatában. A szolgáltató szerint a jelenség elsősorban az okostelefonok, így többek közt az Apple iPhone-jai felől jelentkező, hirtelen megnőtt adatforgalomnak volt köszönhető. A cég közleménye szerint az O2 hálózatán bonyolított adatforgalom a 2009 eleji állapothoz képest a tizennyolcszorosára nőtt.
A 3G-s hálózat fennakadásai ráadásul nem csak az adatforgalmi rendszer, vagyis a mobilinternet elérését tették nehézzé, a hívás- valamint üzenetküldő szolgáltatások használata során is jeleztek problémákat a felhasználók. Az O2 idén év végére ezért nagyjából 30 millió angol fontos (több mint kilencmilliárd forintos) beruházással, 200 további bázisállomás létesítésével oldotta meg a problémát - ideiglenesen.
videoverseny (x)
Elindult a Smarter Cities videópályá- zat, a főnyeremény egy Apple iPad! Mutasd meg miként tennéd jobbá a városi életet, a városok működését!Az okostelefonok, illetve a változó felhasználói szokások miatt dinamikusan növekvő adatforgalom-igény kezelése más operátorok számára is problémát jelent: az amerikai AT&T (az iPhone exkluzív tengerentúli forgalmazója) San Franciscó-i hálózatában december közepén volt komoly üzemzavar, ugyanazon a héten a szolgáltató már előrevetítette, hogy a hálózat stabilitása érdekében alighanem az arrafelé korántsem általános forgalomkorlátos konstrukciók bevezetése válhat szükségessé.
Itthon nincs veszély
Itthon gyakorlatilag csak forgalmi korlátos mobilinternet-elérésre lehet előfizetni, bár két szolgáltató (Pannon, Vodafone) is van, amely korlátlannak nevezi a díjcsomagját. Ám míg a Pannonnál a korlátlanság az adatforgalom mennyiségére vonatkozik, a különböző (pl. peer to peer) szolgáltatások korlátozásával, addig a Vodafone-nál éppen fordított a helyzet, azaz a cég hálózatán bármilyen alkalmazást lehet használni az adott forgalmi limit eléréséig (illetve utána is, de jelentős lassítás mellett).

A hazai szolgáltatóknál ennek hatására az előfizetők által generált összes adatforgalom nem nőtt drámai mértékben tavaly: 2008. decemberétől 2009. novemberéig 651 ezer gigabájtról 1,017 petabájtra emelkedett az összes adatforgalom, ami alig több mint másfélszeres növekedést jelent, miközben az ügyfélszám 494 ezerről 865 ezerre bővült.
Itthon egyedül a T-Mobile forgalmazza az iPhone-t, a Deutsche Telekom tulajdonában álló szolgáltatónak azonban nincs korlátlan mobilinternet-elérése, az iPhone-hoz kialakított Ikon tarifacsomagok 1, 2 vagy 4 gigabájt benne foglalt adatforgalmat tartalmaznak.
|
Te mit gondolsz? Mondd el! |
Új komment írásához be kell jelentkezned!
A Fórumos azonosítódat is használhatod.
Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.













