Szerző: Bizó Dániel

2009. december 21. 12:29

Lokális közösségi keresőt akar a Google

Az erőteljesen lokalizált keresések irányában mozogva a Google tárgyalásokat folytat az amerikai Yelp felvásárlásáról, közölte le anonim forrásaira hivatkozva a New York Times, megerősítve a TechCruch riportját. A Yelp egy közösségi cégértékelő weboldal, melyért legalább félmilliárd dollárt adna a keresőóriás.

Az ügyet ismerő személyekre hivatkozva a Times azt írja, hogy a Google és a Yelp közötti tárgyalások még távol állnak a megegyezéstől, így még van hely új jelentkezőknek, mint amilyen például a Microsoft. A Yelp célja, hogy teret adjon a helyi üzletek, éttermek vagy egyéb szolgáltatást kínáló cégek kiértékelésének és lokalizált keresésének, vagyis egy specializált közösségi keresőről van szó.

A Yelp által felépített adatbázis révén nem csak könnyen meg lehet találni egy adott városban lévő cégeket, például egy olasz éttermet vagy barkácsboltot, de véleményeket is lehet róluk olvasni, és ez alapján szűrni azokat. A Yelp támogatja a mobiltelefonos felhasználást is, például készített iPhone alkalmazást is, mellyel pontos helyfüggő kereséseket indíthatunk, és a találatokat térképen láthatjuk. A Yelp a maga nemében piacvezető az Egyesült Államokban, és kifejezetten a nagyvárosokban népszerű.

A Yelp üzleti modellje innentől kezdve klasszikusnak mondható, a szolgáltatása mellett megjelenő hirdetésekből befolyó bevételekre épít. Célcsoportja viszont azok a sokszor családi kisvállalkozások, melyek ismeretek hiányában kevéssé alkalmazzák az olyan fejlett hirdetési eszközöket, mint a célzott webes hirdetések - ezt a látens piacot csapolja le a Yelp. Az értékesítési taktika viszont már teljesen különbözik a Google-étől, mely a hiperhatékony online önkiszolgáló rendszerrel nőtte ki magát, ahol kizárólag a legnagyobb költők részesülnek személyes támogatásban. A Yelp házhoz megy a kis cégekhez, hogy elmagyarázza a hirdetési lehetőségeket.

Mivel a Google számára ezek az ügyfelek nem elérhetőek, ezért a Yelp megszerzésével lényegében piacot vásárolna magának, valamint egy később globálissá fejleszthető eszközt további piacok meghódításához. A Times információi szerint az ügylet értéke legalább 500 millió dollár lesz, de a publicitással elképzelhető, hogy mások is beszállnak a licitálásba, köztük akár a Microsoft is, mely valószínűleg el akarja majd kerülni, hogy a Google tovább erősödjön. A keresőóriás pedig láthatóan nagy felvásárlási kampányban van, hiszen 750 millió dollárért vásárolta fel nemrég a obil hirdetésekre szakosodott AdMobot, és megpróbálta megszerezni a Lala zenekereső és lejátszó szolgáltatást is, melyet végül az Apple kaparintott meg magának.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról