Mellékleteink: Unix / Linux | Gamekapocs
Keres
a HWSW bemutatja > BigScreen 2012: Konferencia a televíziózás technológiájának jövőjéről, Cinema City Allee, február 29.

A tárolópiac csökkenése is lassul már

Bodnár Ádám, 2009. december 07. 10:37
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Az IDC adatai szerint a szerverpiac mellett a külső merevlemezes tárolók piacán is lassul a csökkenés, a harmadik negyedévben az eladások "csak" 10 százalékkal estek éves összehasonlításban. Az év első két negyedévében még kétszámjegyű százalékos volt a forgalom zuhanása.

hirdetés

4,4 milliárd dollárra csökkent a külső merevlemezes tárolók piaca a harmadik negyedévben az IDC szerint, de a második negyedévvel összevetve már 10 százalékkal növekedtek az eladások, ahogyan a szerverpiac is elkezdett némiképp bővülni.

A gyártók rangsorát továbbra is az EMC vezeti, a cég fölénye meggyőző, 24,5 százalékos részesedése majdnem kétszerese a második helyen álló IBM-ének (13,2%). A negyedév nagy vesztese a HP volt, amelynek tárolópiaci forgalma 15 százalékkal esett vissza, a vezető gyártók közül a Palo Altó-i cég szenvedte el a legnagyobb csökkenést, ezzel részesedése 11,8 százalékra apadt. A negyedik helyet 9,3 százalékos részesedéssel a Dell szerezte meg, az ötödik helyen pedig a NetApp állt, 8,7 százalékkal. Az öt legnagyobb gyártó közül a NetApp teljesített a legjobban, forgalma mindössze 3,7 százalékkal csökkent éves összehasonlításban.

A hálózati tárolók (NAS, SAN) forgalma 7,6 százalékkal 3,4 milliárd dollárra esett, a szegmens vezetője az EMC 29 százalékos részesedéssel, a második helyen az IBM állt 12,5 százalékal. Az Open SAN-piacon 16 százalékos csökkenést regisztrált ez elemzőcég, az iSCSI SAN forgalom azonban a recesszió ellenére erőteljesen, 24,7 százalékkal bővült. Az iSCSI SAN piac ura az EqualLogicot lenyelő Dell, részesedése 33,6 százalék volt a harmadik negyedévben. A NAS szegmens 2,2 százalékkal erősödött, a két legnagyobb gyártó az EMC és a NetApp volt.

A rivális Gartner jelentéséből is hasonló tendenciák rajzolódnak ki, az elemzőcég 7,3 százalékos csökkenést és 4 milliárd dolláros tárolópiaci forgalmat jelentett a harmadik negyedévre. A Gartner szerint is az EMC a piacelső 26,7 százalékos részesedéssel, a második helyezett IBM-nek 13,2 százalék, a HP-nak 10,8 százalék jutott. Jelentős eltérés az IDC és a Gartner adatai között a negyedik helyen található, a Gartnernél ugyanis a negyedik legnagyobb tárológyártó a Hitachi Data Systems volt 8,8 százalékos részesedéssel, megelőzve a Dellt és a NetAppot (mindketten 8,6%), illetve a Sun Microsystemset (3,6%). A jövője körüli bizonytalanság nem csak a szerverpiacon, hanem a tárolóknál is rányomta a bélyegét a Sun szereplésére, a cég tárolópiaci bevételei 23 százalékkal olvadtak éves összevetésben.

A gyártók által leszállított tárolókapacitás közben folyamatosan növekedik, a harmadik negyedévben 2661 petabájt volt, ami 21 százalékos növekedés éves szinten - becsli az IDC.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Egy kis türelmet kérünk, töltjük a kommenteket...

Új komment írásához be kell jelentkezned!

A Fórumos azonosítódat is használhatod.

Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.

Tipp #1: több formázási lehetőséged van, ha a Fórumban szólsz hozzá a témához!
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.