Mellékleteink: Unix / Linux | Gamekapocs
Keres
a HWSW bemutatja > BigScreen 2012: Konferencia a televíziózás technológiájának jövőjéről, Cinema City Allee, február 29.

Ki az érintőképernyős mobilok királya?

Bizó Dániel, 2009. december 01. 12:07
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Az eddigieknél is erősebb mobiltelefonos eladásokat vár a Samsung Electronics, elsősorban az érintőképernyős modelljeinek köszönhetően. A koreai cég elsősorban Európában arat sikereket.

hirdetés

A Samsung az idei 200 milliós várakozásánál is több, nagyjából 210 millió mobil eladásával számol 2009-re, miközben a piac egésze megszenvedi a válság hatásait. A koreai cég a harmadik negyedévben rekordmennyiségű, több mint 60 millió mobilt értékesített, amivel negyedéves szinten piaci részesedése meghaladta a lélektani 20 százalékos küszöböt.

A térnyerést a Samsung nagyrészt az érintőkijelzős modellek sikereire vezeti vissza. Ezek a készülékek leginkább Európában népszerűek, ahol a vállalat eddig több mint 19 milliót értékesített ezekből, de az új iPhone és BlackBerry Storm mellett jól szerepelnek Észak-Amerikában is, ahol az eladások meghaladták a 6 milliót is. Ennek köszönhetően a koreaiak részesedése ebből a két piacból 27,6 százalék volt a harmadik negyedév során, és a trendek alapján ez akár a 30 százalékot is áttörheti a negyedik negyedév során.

A Samsung várakozásai alapján hamarosan eléri az 50 milliós mérföldkövet az összesen eladott érintőképernyős készülékek terén, amivel megelőzi riválisait. A Samsung első próbálkozása az F700 Ultra volt még 2007 elején, a cég igazán azonban csak 2008-ban kapcsolt rá, az iPhone elsöprő sikerét követően. A Samsung gőzerővel dolgozott számos modell fejlesztésén, és rohamos sebességgel dobta piacra az újabb és újabb készülékeket. A Samsung eddig legalább kéttucat érintőkijelzős modellel lépett piacra világszerte, a vállalat legsikeresebb modellje a Star, melyből 10 millió fogyott eddig, a tavaly májusban debütált F480-ból pedig 9 millió.

A számok alapján a vállalat így idén közel 40 millió érintőképernyős telefont értékesíthet világszerte, amivel vezeti a piacot. Összevetésképpen az Apple 2009 első három negyedévében több mint 16 millió iPhone-t adott el, vagyis a legtöbb mobilozó Samsung telefonon ismerkedik meg az érintőképernyő használatával. A teljes piac nagyságát 120 millióra lehet tenni a Strategy Analytics becslése szerint, ami kétszerese a tavalyinak, és a mobilos piac leggyorsabban növekvő szegmensét képezi. A koreai vállalat jövőre további térnyeréssel kalkulál, és 250 millióra tervezi növelni mobiltelefon eladásait, amit természetesen leginkább érintőképernyős modelljeire kíván alapozni.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Egy kis türelmet kérünk, töltjük a kommenteket...

Új komment írásához be kell jelentkezned!

A Fórumos azonosítódat is használhatod.

Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.

Tipp #1: több formázási lehetőséged van, ha a Fórumban szólsz hozzá a témához!
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.