Mellékleteink: Unix / Linux | Gamekapocs
Keres

Tizennégymillió telefontöltő cseréjét javasolja a Nokia

Koi Tamás, 2009. november 09. 13:53
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Nagyjából tizennégymillió akkumulátortöltőt érint világszerte a Nokia önkéntes csereprogramja, a gyári hibás adapterek burkolatával van baj - közölte mai közleményében a finn gyártó.

hirdetés

A Nokiánál egy rutin minőségellenőrzési vizsgálat során derült ki, hogy bizonyos, harmadik fél által gyártott telefonos akkumulátortöltők esetében fennáll a veszélye annak, hogy az egység műanyag burkolata meglazuljon, majd leváljon. Ha a töltő éppen be van dugva az áramhálózatba, a szigetelés megszűnés áramütést okozhat - hívja fel a figyelmet a gyártó.

Bár cégnél nem tudnak olyan esetről, mely ténylegesen sérüléshez vagy áramütéshez vezetett volna, az összes érintett töltőt - összesen nagyjából tizennégymillió darabot - önkéntes csereprogram keretén belül ingyenesen kicserélnek. A termékcsere program mindössze egy korlátozott számú, meghatározott típusú és időszakban gyártott töltőkre vonatkozik. A hibás darabokat mind idén gyártották, 2009. június 15. és 2009. augusztus 9. között (AC-3E és AC-3U modellek), valamint 2009. április 13. és 2009. október 25. (AC-4U típusok). Európában csak az AC-3E töltő modellt értékesítették, az AC-3U és AC-4U töltők csak Észak-Amerikában és Latin-Amerikában kerültek forgalomba.

A Nokia egy tájékoztató weboldalt is létrehozott a csereprogramhoz, melyen keresztül a felhasználók azonosíthatják, hogy az adapterük érintett-e, emellett elküldhetik csereigényüket is. A gyártó azt ajánlja a felhasználóknak, hogy ne használják többet azt a töltőt, melyet a weboldal hibásnak azonosít.

A programmal kapcsolatban megkerestük a Nokia magyarországi sajtóképviseletét is, ahol lapunk kérdésére elmondták, hogy az ominózus adaptereket elsősorban belépőszintű, alsókategóriás mobiltelefonokhoz csomagolta a gyártó. Információink szerint Magyarországon "mindössze több tízezer" gyári hibás adapter került forgalomba.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Egy kis türelmet kérünk, töltjük a kommenteket...

Új komment írásához be kell jelentkezned!

A Fórumos azonosítódat is használhatod.

Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.

Tipp #1: több formázási lehetőséged van, ha a Fórumban szólsz hozzá a témához!
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.