Mellékleteink: Unix / Linux | Gamekapocs
Keres
a HWSW bemutatja > BigScreen 2012: Konferencia a televíziózás technológiájának jövőjéről, Cinema City Allee, február 29.

A Compal a világ legnagyobb notebookgyártója

Bizó Dániel, 2009. október 07. 18:05
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A Quanta először idén áprilisban vesztette el szerződéses notebookgyártói elsőségét, a most azonban egy teljes negyedévben maradt alul a Compallal szemben, derül ki a Digitimes által összegyűjtött adatokból.

hirdetés

A tajvani Digitimes elektronikai ipari lap úgy tudja, hogy a Compal szállításai szeptemberben is felülmúlták a Quantáét, ugyanis nagyjából 3,9 millió notebookot adott át ügyfeleinek, míg a Quanta teljesítési mennyisége 3,6-3,8 millió közé esett. Ennek eredményeként a harmadik negyedévet a Compal 10,4, míg a Quanta 9,7-9,9 millió notebook leszállításával zárta.

Hosszú évek óta ez az első negyedév, mikor nem a Quanta a világ legnagyobb notebookgyártója, és több mint egy évtizede megszakítás nélkül a legnagyobb szerződéses gyártó volt. A cég előnye korábban tetemes volt, és magabiztos távolságból pillantott vissza riválisaira. A tavalyi év második felétől követően azonban morzsolódni kezdett fölénye, mígnem az idei év elejére a Compal már a sarkában lihegett, míg áprilisban sikerült megelőznie, akkor még csak átmenetileg.

A Compal előretörését valószínűleg az magyarázza, hogy a vállalat sokkal jobban fókuszált az olcsóbb modellek termelésére, és a válság törést okozott a piaci tendenciákban, hirtelen kedvezőbb pozícióba hozva a Quantával szemben a Compalt, mely harmadával alacsonyabb átadási árakhoz szokott hozzá.

Erre alapozva a cég rengeteg netbook és olcsó notebook legyártására kapott megrendelést, ahogyan a PC-szállítók  növelték az olcsóbb termékek arányát a mixen belül. A Digitimes ismeretei szerint a Compal különösen remekül helyezkedett a Dell és az Acer megrendeléseinél, és ez segítette hozzá a sikerhez.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Egy kis türelmet kérünk, töltjük a kommenteket...

Új komment írásához be kell jelentkezned!

A Fórumos azonosítódat is használhatod.

Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.

Tipp #1: több formázási lehetőséged van, ha a Fórumban szólsz hozzá a témához!
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.