Megjelent a Google Chrome 3.0
Lassan valóban utoléri verziószámban a Chrome a Firefoxot, s pár éven belül talán az Internet Explorert is. Azonban a számozgatás nem öncélú, a böngésző valóban fénysebességgel fejlődik. A 3.0 gyorsabb, jobb, stabilabb, mint elődei, ráadásul már egyedi témákkal díszíthető, hogy szép is legyen.
A Google maga is arra figyelmeztet, hogy a Google Chrome verziószámaiból nem kell messzemenő következtetéseket levonni. A Google Operating System blogon Alex Chitu is azt írja, hogy a Chrome 3.0-ás verziószáma nem azért van, hogy "felnőttebbnek" tűnjön a böngésző, mint amilyen, egyszerűen a fő verziószámok a fontos mérföldköveket hivatottak jelezni.
Márpedig a 3.0 számos újdonsággal kecsegtet, s habár a felület nem újul meg jelentősen, erre nincs is szükség, hiszen nem teltek el évek, s nem változott meg a webes környezet sem, hogy erre szükség legyen. Három hónappal az első fejlesztői preview után a 3.0 végre kijött a béta állapotból és helyére lép a korábbi stabil változatnak. Mivel a böngésző automatikusan frissít, sokan valószínűleg észre sem fogják venni, hogy bármi is történt volna, hacsak nem a gyorsabb JavaScript vagy a teljes HTML5 támogatás miatt.
Újdonságok kívül, belül
Ami a látványt illeti, a Chrome 3.0 immáron támogat egyedi témákat is, ami a Gmail-hez hasonlóan kissé feldobja az egyébként egyszerű és kiegyensúlyozott interfészt. Aki szeretné kidekorálni a Chrome böngészőjét (is), az jelenleg 28 téma közül választhat. Az általában kevesebb mint 1 megabájt méretű témafájlok letöltés után automatikusan aktiválódnak, nem kell újraindítani a böngészőt.
App!cloud, 2012. június 13.
A felhő gyakorlata, konferencia üzemeltetőknek és fejlesztőknek!Megújult az "új böngészőfül" ablak is, ettől a verziótól kezdve szabadon lehet rendezgetni a kedvenc oldalak sorrendjét, lehet rögzíteni azokat, melyeket nem akarunk, hogy eltűnjenek, illetve el lehet távolítani azokat, amik méltatlanul kerültek be. Emellett egyszerűsödött a lap felépítése, eltűnt a kereső és az előzmények doboz, ez mostantól egy link alatt érhető el, illetve a könyvjelző eszköztárat is kis lehet kapcsolni, hogy a már megnyitott oldalakon ne, de az új tab oldalon látsszon.

A Chrome 3.0 továbbá már támogatja a HTML 5 audio és video tageket, amire egy jó ideig feltételezhetően még nem lesz szükség. Viszont ahogyan a Firefox 3.5, úgy az új Chrome is magában hordozza a videólejátszáshoz szükséges kodeket, így nem lesz szükség a lassú és megbízhatatlan pluginekre, mint az Adobe Flash. A funkciót egyébként bárki kipróbálhatja a TinyVid.com oldalon, ami egy kísérleti Ogg videofeltöltő szájt, illetve a YouTube HTML5 demo oldalán. A sebesség megszállottjainak lehet fontos, hogy az új stabil 3.0-ás Chrome JavaScript feldolgozási sebessége a legelső béta Chrome-hoz képest is 150 százalékot javult, s a fejlesztők nem tettek le arról, hogy ezt tovább fokozzák.
Nincs nagy tábora
A Google Chrome piaci részesedése továbbra sem éri el globálisan a 3 százalékot, de a Google azt mondja, hogy már azzal is elégedett, hogy egy feszített tempójú versenyt generált a Chrome megjelenése, s egy egészen új elvárási szintet állított be a böngészők piacán, ami az eddigi "karácsonyfa" modell helyett, a sokkal gyorsabb és egyszerűbb kezelőfelületű, kezelhetőbb programok felé mutat.
A Chrome filozófiája az, hogy a webes szolgáltatásoknak az asztali alkalmazások irányába kell fejlődni, ahol a kezelés és a megjelenés sem különbözhet sokban. A Google szerint a Safari 4, illetve a Firefox következő verzióira is hatással van a Google Chrome egyszerűsége. Ennek ellenére komoly rajongótábort mégsem tudott a harmadik generációval sem toborozni.
Mit gondolsz? Mondd el! |
Új komment írásához be kell jelentkezned!
A Fórumos azonosítódat is használhatod.
Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.










