Mellékleteink: Unix / Linux | Gamekapocs
Keres
a HWSW bemutatja > BigScreen 2012: Konferencia a televíziózás technológiájának jövőjéről, Cinema City Allee, február 29.

Egyből három új windowsos mobillal támad az LG

Dojcsák Dániel, 2009. szeptember 04. 12:16
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Ahogy közeledik a Windows Mobile 6.5 megjelenése, szinte záporoznak a bejelentések, s mindenki frissíti kínálatát, aki eddig is a Microsoft operációs rendszerére tette voksát. Most az LG-n volt a sor, s a tegnap nyilvánosságra hozott információk szerint a közeljövőben egyből három új modellel erősítik a palettát.

hirdetés

A három telefonnal az LG igyekezett lefedni a szegmentálódó okostelefonos igényeket, így az első készülék, a GM750 egy sima érintőképernyős modell, a második egy szétcsúsztatható Qwerty-billentyűzetes, szintén érintőképernyős telefon, míg a harmadik, a GW550 a Blackberry vonalat követő dizájn. Mindhárom készülék októberben debütálhat, igaz, elsőként csak a kiemelt piacokon, s a globális terjesztés némi csúszással indulhat majd be.

Ahogy az megszokott, egyik gyártó sem hagyja érintetlenül a Windows Mobile saját felületét, s mindenki igyekszik tetszetős shelleket rájuk varázsolni. Ebben az esetben is mindegyik modell az LG saját háromdimenziós S-Class interfészét kapja meg. Továbbá az Opera itt is cserélődik az új Internet Explorer mobil változatára, ami az Adobe Flash Lite egy testreszabott változatát is tartalmazni fogja majd. Sőt, a felhasználók hozzáférhetnek a Microsoft My Phone backup szolgáltatáshoz, amivel könnyedén lehet biztonsági mentést csinálni a telefonban lévő kontaktlistáról és médiafájlokról, vezetékek és külön programok telepítése nélkül.

A három új telefonról ezeken felül sajnos nem sok információ látott eddig napvilágot. A második képen szereplő GM750-ről lehet tudni, hogy a kijelzője 3 hüvelykes, a beépített kamera pedig 5 megapixeles lesz. A kereskedelmi forgalomba október 6. után kerül, s elsőként Németország, Görögország, Olaszország, Spanyolország, Franciaország és az Egyesült Királyságterületén lesz kapható. A másik két modellel kapcsolatban viszont még a start dátuma sem tisztázott.

 

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Egy kis türelmet kérünk, töltjük a kommenteket...

Új komment írásához be kell jelentkezned!

A Fórumos azonosítódat is használhatod.

Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.

Tipp #1: több formázási lehetőséged van, ha a Fórumban szólsz hozzá a témához!
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.