Mellékleteink: Unix / Linux | Gamekapocs
Keres

Még időben rúgta ki embereit az SAP

Bodnár Ádám, 2009. július 29. 09:57
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Látványosan visszaesett az SAP negyedéves bevétele a második negyedévben, azonban a cég nyeresége mégis növekedett, ami a költségek lefaragásának köszönhető. A vállalat megkurtította éves bevételi tervét, de nyereségességre vonatkozó előrejelzésein javított.

hirdetés

A vállalatirányítási alkalmazások legnagyobb gyártójánál 40 százalékkal csökkent az új szoftverértékesítésből származó bevétel, azonban a nagy installált bázisnak köszönhetően a teljes szoftverárbevétel, amely tartalmazza a licencdíjakat és a karbantartást is, mindössze 5 százalékkal apadt éves összehasonlításban. Az SAP forgalma 10 százalékkal 2,57 milliárd euróra apadt, nyereségessége azonban a korábban meglépett átszervezéseknek és elbocsátásoknak köszönhetően javult. A cég csökkenő bevétel mellett is 4 százalékkal növelte nettó eredményét, igaz, ehhez az árfolyamok kedvező alakulása is kellett, enélkül 4 százalékot csökkent volna a profit.

Az 1972-ben alapított SAP a recesszió miatt most először kénytelen dolgozókat elbocsátani, a tervek szerint összesen 3 ezer alkalmazottjától szabadul meg a cég. Az SAP a leépítések megkezdése előtt 51 ezer dolgozóval rendelkezett, vagyis a leépítés a létszám 6 százalékát érinti.

Leo Apotheker elnök-vezérigazgató az eredmények kapcsán elmondta, az üzleti környezet továbbra is nehéz, azonban a második féléves kép már tisztul, de az SAP továbbra is a szigorú költségkontrolltól várja helyzetének jobbra fordulását. A vállalat legfrissebb előrejelzése szerint az idei pénzügyi évben a szoftvereladásból és -karbantartásból származó forgalma 4-6 százalékkal csökken, szemben a korábbi kilátásokkal, amelyek legfeljebb 1 százalékos visszaesést valószínűsítettek.

Stephan Wittwer, a német Landesbank Baden-Würtenberg elemzője a Bloombergnek nyilatkozva úgy vélekedett, az SAP eredményei azt bizonyítják, a szoftverpiacon még mindig nehéz a helyzet és a cég továbbra is alulteljesít. Összehasonlításképp: az SAP legnagyobb ellenfele, az Oracle bevétele a legutóbbi lezárt negyedévében 5 százalékkal csökkent, az új licenceladások pedig mindössze 13 százalékkal apadtak, a támogatásból befolyó forgalom azonban 8 százalékkal emelkedett.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Egy kis türelmet kérünk, töltjük a kommenteket...

Új komment írásához be kell jelentkezned!

A Fórumos azonosítódat is használhatod.

Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.

Tipp #1: több formázási lehetőséged van, ha a Fórumban szólsz hozzá a témához!
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.