Úgy eltűnik a Microsoft videomegosztója, mintha itt sem lett volna
A Microsoft végleg feladja a Google elleni harcot a videómegosztók piacán, a YouTube konkurensének szánt Soapbox örök nyugalomra szenderül augusztus végén. A három éve indított szolgáltatás a YouTube árnyékában alig tudott látogatót szerezni.
A YouTube sem nyereséges, de legalább népszerű
A Microsoft augusztus végén leállítja a Soapboxot, a YouTube konkurensének szánt videómegosztót derült ki egy hónappal azután, hogy először szóba került a szolgáltatás leépítése. Az Ars Technica és az eWeek tájékoztatása szerint a felhasználók július 29 után már nem tölthetnek fel újabb videókat az oldalra, illetve a Microsoft arra biztatja a meglévő felhasználóit, hogy aki meg szeretné tartani a feltöltött tartalmakat, az jobb, ha letölti augusztus 31. előtt.
A Soapbox még 2006 decemberében indult el, körülbelül akkor, amikor a Google 1,65 milliárd dollárért megvásárolta a YouTube-ot. A videomegosztók sikere ellenére a Soapboxnak már nem termett babér, a szolgáltatás 2 százalékos részesedésével mindössze az ötödik a Google, a Yahoo, a Hulu és a Fox Interactive mögött. Az első fenyegető hír június 17-én érkezett, amikor a Microsoft egy közleményében tudatta, hogy "jelenleg értékelik, hogy a Soapbox márka mit jelent az MSN-nek és hogyan viszonyul a tartalmi stratégiához". Igaz a közlemény úgy folytatódott, hogy "az online videó kulcsfontosságú része az MSN-nek", de úgy tűnik, a két százalékos eredmény mégsem elegendő ahhoz, hogy életben tartsák a reményeket. A belső egyeztetéseken valószínűleg egymásnak feszült a tartalom színességéért küzdők és az üzleti szempontokat inkább figyelembe vevők véleménye, de az utóbbi hozzáállás győzött.
A válság racionalizál
A gazdasági válság, mint sok más céget, a Microsoftot is arra késztette, hogy újragondolja a vállalati célokat, ami egyben néhány szolgáltatás halálát is jelentheti, de az erőforrásoknak jó helye lesz a következő év zászlóshajóinak, mint a Windows 7 vagy az Office 2010 támogatásában. A Soapbox mellett a redmondi cég meg fog válni a Popfly szolgáltatástól is augusztus közepén. A Popfly a programozni nem tudók számára adott lehetőséget arra, hogy létrehozzák saját alkalmazásaikat. "A Popfly-jal egy egészen új dolgot akart létrehozni a Microsoft, de mint sok más cég esetében, a gazdasági helyzet arra sarkallt minket, hogy újrafókuszáljuk, újraértékeljük a céljainkat, s az egyébként sikeres és népszerű Popfly nem része az újragondolt stratégiának" -- hangzik a szigorú közlemény.
App!cloud, 2012. június 13.
A felhő gyakorlata, konferencia üzemeltetőknek és fejlesztőknek!Hosszú a halállista
Szintén ebben az évben, márciusban hullott el a Microsoft immár 16 éve létező enciklopédia szoftvere is, az Encarta. Ennek magyarázata szintén egyszerű, hiszen 2009-ben semmi keresnivalója nincs egy fizetős, évente frissített, optikai adathordozón forgalmazott, offline tudástárnak a piacon, szemben az ingyenes, online szereplőkkel szemben, mint például a pontosságban már az Encyclopedia Britannica-t is megelőző Wikipedia.
Mit gondolsz? Mondd el! |
Új komment írásához be kell jelentkezned!
A Fórumos azonosítódat is használhatod.
Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.










