Szerző: Bodnár Ádám

2009. július 9. 13:44

Az EMC veheti meg a Data Domaint

Az EMC sikeresen túllicitálta a NetAppot a deduplikációs megoldásokat fejlesztő Data Domainért folytatott harcban, s így megveheti a céget. Elemzők szerint túl magas az ár.

Az EMC sikeresen túllicitálta a NetAppot a deduplikációs megoldásokat fejlesztő Data Domainért folytatott harcban, s így megveheti a céget.

A Data Domain kötelező érvényű megállapodást kötött az EMC-vel a felvásárlásról, a kialkudott vételár végül 2,2 milliárd dollárt lett, amelyet az EMC készpénzben egyenlít ki. A NetApp még májusban jelentette be a Data Domain felvásárlását, akkor még 1,5 milliárd dollárért, azonban június elején az EMC is versenybe szállt és végül győzött. A vételár az elmúlt hónapok során folyamatosan emelkedett, azonban az EMC lényegében végig előnyben volt, mivel tisztán készpénzt kínált a Data Domain részvényeiért, míg a NetApp részben részvénycserével szerette volna lebonyolítani az ügyletet.

Piaci elemzők nem lepődtek meg azon, hogy végül az EMC-é lehet a Data Domain, a vállalat ugyanis jóval nagyobb mozgósítható tőkével rendelkezik, közel 10 milliárd dollárral. A NetApp első ajánlata részvényenként 25 dolláros árról szólt, amit készpénzben és saját részvényben fizetett volna ki a cég, az EMC ezzel szemben egyből részvényenként 30 dollár készpénzt ajánlott. Később a NetApp is felemelte saját ajánlatát részvényenként 30 dollárra, az EMC azonban hétfőn bejelentette, 33 dollárt is megad a Data Domainért. A Data Domain kintlevő papírjainak több mint négyötöde intézményi befektetők kezében van, amelyek általában a tiszta készpénzes ügyleteket preferálják a részvénycserés felvásárlásokkal szemben.

A Data Domain bejelentette, megszakítja a tárgyalásokat a NetAppal és nem tartja meg azt a rendkívüli közgyűlést a jövő héten, amelyen a NetApp ajánlatát tárgyalták volna. Jay Kidd, a NetApp marketing-vezetője az eWeeknek elmondta, minden licitálásban eljön az a pillanat, amikor már nem akar valaki többet fizetni. \"Nagyon megtisztelő számunkra, hogy az EMC akár 2,2 milliárd dollár is megadna, hogy a Data Domain technológiáját távolt artsa a NetApptól.\" A vállalat részvényesei látszólag pozitívan fogadták a hírt, a bejelentés nyomán a NetApp papírjai több mint 4 százalékot erősödtek.

A deduplikáció az utóbbi idők egyik legfontosabb technológiája adattárolási területen, az eljárás a redundáns adatok kiszűrésével lehetővé teszi a mentéshez szükséges sávélesség és a tárterület csökkentését. Az EMC kínálatában jelenleg is szerepelnek deduplikációs megoldások, amelyek az Avamar 2006-os felvásárlásával kerültek a vállalat birtokába, a DL4000 virtuális szalagkönyvtáron pedig a FalconStortól származó szoftver fut. Ezeket egészítenék ki a Data Domain megoldásai.

Az eWeek által megszólaltatott elemzők szerint a Data Domainért túl sokat fizetett az EMC, a 2,2 milliárdos vételár a tavaly nettó nyereség több mint százszorosa.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról