Szerző: Bodnár Ádám

2009. július 3. 12:15

Növekszik a nyílt forrású vállalati alkalmazások elfogadottsága

Több mint 500 nyugat-európai informatikai döntéshozó megkérdezése alapján az IDC azt állítja, egyre növekszik a nyílt forrású vállalati alkalmazások elfogadottsága. Terjedésük letörheti a tulajdonosi megoldások árait is, a harc végső nyertesei pedig a vevők lesznek.

A nyílt forrású szoftverek lassan de biztosan kapaszkodnak felfelé, a szoftverréteg felsőbb, nagyobb értékteremtő képességgel bíró régiói irányába. A Linux elfogadottsága a szerverpiacon ma már nem kérdés, sikeresen behatolt a köztesszoftverek világába is (pl. JBoss) és ma már az alkalmazásréteg felé törnek. A felmérésben résztvevő, ötvennél több alkalmazottal rendelkező cégek 9 százaléka jelenleg is nyílt forrású back-office rendszert használ, 7 százalék pedig nyílt forrású ügyfélkapcsolati rendszert üzemeltet.

Bo Lykkegaard, az IDC vállalati szoftverekkel foglalkozó európai elemzője szerint a vállalati szoftverpiacon, ahol a vezető szállítók 10 százalék körüli részesedéssel bírnak, a 9 és 7 százalékos elfogadottság nagyon magasnak számít még akkor is, ha valószínűleg nem ugyanazokról az alkalmazásokról van szó. \"A nyílt forrású vállalati alkalmazások felhasználói minden bizonnyal valamilyen kereskedelmi szoftvert is futtatnak. Ennek ellenére a felmérés eredményei azt bizonyítják, hogy a nyílt forrású ERP és CRM ma már elérte a kritikus határt és minden gyártónak oda kellene figyelni rájuk, főleg azoknak, akik a középvállalatokat célozzák\" -- vélekedett Lykkegaard.

A nyílt forrású üzleti szoftverek legfőbb vonzereje, hogy bevezetésük nem jár egyszeri licencköltséggel, ami nem mondható el a tulajdonosi szoftverekről, illetve a birtoklási összköltségük is alacsonyabb -- derül ki az IDC felméréséből. A legerősebb távoltartó erő a szoftverek minőségével, illetve a megfelelő támogatással  kapcsolatos aggodalom.

A nyílt forrású üzleti szoftverek mögött álló vállalatok jelentős tökét vonzanak és nem ritkán 20 százalékos vagy annál nagyobb növekedést tudnak felmutatni a recesszió ellenére. Az IDC elemzői úgy látják, az ilyen megoldások terjedésének elkerülhetetlen velejárója lesz az árverseny, amire a tulajdonosi megoldások szállítóit kényszeríthetik a nyílt megoldások, ebből pedig a vevők profitálják a legtöbbet, akik a pénzükért a legtöbbet kapják végül.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról