Az Intel nem sok esélyt ad magának az EU elleni küzdelemben
Az Intel szerint nehéz dolga lesz Brüsszellel szemben, ennek ellenére mindent megtesz, hogy megváltoztassa a Bizottság határozatát.
Mégsem érdekel? Olvasd el ezeket:
"Testhez álló feladatot kaptunk, de remélem, meg tudjuk fordítani az ügyet" -- fogalmazott az Intel tegnap megrendezett éves részvényesi közgyűlése előtt Bruce Sewell, a vállalat vezető jogásza. Sewell úgy látja, széllel szembe hajózik az Intel, mikor megtámadja az Európai Unió múlt hét szerdán hozott ítéletét. Fellebbezését bár benyújtja , várakozásai szerint az Európai Bíróság helybenhagyja az Intelt súlyosan elmarasztaló bizottsági döntést, és nagyon nehéz lesz megváltoztatni erről a véleményüket.
Ahogyan arról a HWSW is beszámolt, a Neelie Kroes biztos által vezetett Versenypolitikai Főigazgatóság hosszas vizsgálódást követően úgy találta, az Intel valóban megsértette az EU versenyjogi törvényeit, mivel visszaélve piaci erőfölényével olyan eszközöket alkalmazott, melyekkel megkárosította a vevőket. Az elmarasztaláshoz 1,06 milliárd eurós büntetés is társult. Az Intel szerint az EU alapjaiban nem értette meg a processzorpiaci realitásokat, ráadásul nem volt hajlandó figyelembe venni olyan érveket és bizonyítékokat, melyek cáfolták volna megállapításait. "Semmiféle kár nem érte a fogyasztókat. Az Intel fellebbezni fog. Nem hisszük, hogy tevékenységünk megsértette volna az európai törvényeket" -- fogalmazott közleményben Paul Otellini, a cég elnök-vezérigazgatója.
A Bizottság szerint az Intel kétféle törvénytelen tevékenységet folytatott a gyártóknak nyújtott kedvezmények kapcsán, melyek létét az Intel egyébként sosem tagadta. A cég egyfelől titokban adott árkedvezményeket és visszatérítéseket azoknak a számítógépgyártóknak (Acer, Dell, HP, Lenovo, NEC), amelyek összes vagy majdnem az összes processzort az Inteltől vásárolták. A cég emellett megegyezett a Media Markt és Saturn üzleteket működtető Media Saturn Holdinggal, amely kizárólag Intel-alapú PC-ket kínált. Másfelől -- állítja a Bizottság -- az Intel lefizetett egyes számítógépgyártókat, hogy függesszék fel vagy legalábbis halasszák el a versenytársak processzorára épülő termékek piacra dobását. Az Intel ezzel megfosztotta az európai vásárlókat a választás lehetőségétől, ez indokolja a büntetést. "Az EU trösztellenes szabályozásának ennyire súlyos és hosszan tartó megszegése tűrhetetlen" -- mondta Kroes.
Cserélje le merevlemezét! (x)
Kingston SSD meghajtók akcióban a Gépbolton - itt az idő, hogy felgyorsítsa rendszerét!Az Intel kedvezménypolitikáját a japán és dél-koreai hatóságok már korábban versenyellenesnek minősítették, tavaly pedig az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság is hivatalos vizsgálatot kezdeményezett az ügyben, ami azt jelenti, a világ legnagyobb chipgyártója a későbbiekben további büntetésekre is számíthat.
Kapcsolódó anyagok
- Milliárd eurós büntetést kapott az Intel
- Tojáshéjakon lépdel a Google
- Júniusban kezdődik az újabb Microsoft-ellenes per az Unióban
- Térdre kényszerült a Broadcommal folytatott szabadalmi harcban a Qualcomm
- Trösztellenes vizsgálatok késleltetik a Panasonic és a Sanyo összeolvadását
- Nem adja meg magát az Intel Dél-Koreában

















