Apple iPhone 3G - I'm too sexy

A világ legszebb okostelefonja. A világ legrondább okostelefonja. A kütyü, amire mindenki vágyik, még az is, aki az ellenkezőjét állítja. Amit nemcsak birtokolni, utálni is divat. A kommunikációs eszközök messiása. Az ördög maga. Kipróbáltuk az iPhone 3G-t.

A T-Mobile közreműködésével itt van Magyarországon, bárki megveheti akár egy ezresért -- majd kifizethet két év alatt legalább négyszázezret a használathoz egyébként nélkülözhetetlen szolgáltatásokkal együtt. Kipróbálhattam, és jellemző, hogy szinte megtisztelve érzem magam, hogy én írhatok róla. Pedig csak egy telefon, ugyebár.

Már a doboza is különleges: kívülről egyszerű, mint a faék, belül mégis a csomagolástechnika egyfajta iskolapéldája. Kicsit olyan, mint a telefon, melyet magában rejt. Töltő, USB-s töltőkábel és headset kerül elő a fekete téglából, emellett egy fekete borítékban a minimalista leírás, törlőkendő. És persze maga a készülék.

Mert ez műanyag

Az iPhone 3G külsőre minimálisan változott elődjéhez képest -- van aki szerint előnyére, mások szerint hátrányára. Az új típus mindenesetre kevésbé szögletes, ezzel együtt az Apple-nél úgy döntöttek, lecserélik a fém hátlapot -- talán ez váltotta ki a legnagyobb zúgolódást, ugyanakkor nem lennék meglepve, ha az alapvetően puha fém helyett alkalmazott műanyag strapabíróbbnak bizonyulna, de legalábbis hosszabb távon jobban ellenállna a karcoknak. Jóllehet egyesek alig pár nappal a készülék piacra kerülése után repedező burkolatra panaszkodtak, elképzelni sem tudom, milyen erőhatás kell a rendkívül szilárdnak és keménynek ható műanyag sérüléséhez. Hátlapból egyébként van fekete és fehér is, a HWSW-hez egy fekete színű, 8 gigabájtos iPhone 3G jutott el -- ezen a típuson talán jobban látszanak az ujjlenyomatok, más praktikus különbség nemigen akad a kettő közt.

A készülék összeszerelése példás, továbbra sem lehet hibát találni az anyagminőségben vagy az illesztéseknél. Az iPhone 3G hátlapja -- akárcsak elődjénél -- nem pattintható le, az akkumulátor nem cserélhető, legalábbis a felhasználó által. Cserébe nem lötyög a fedél, és nem recseg-ropog a készülékház, a telefon olyan látszatot kelt, mintha egybeöntötték volna. A SIM-kártya fiókja is diszkréten megbújik a készülékház felső élén, iPhone-szűzként először nem is értettem, hogyan nyílik, végül szégyenszemre elő kellett venni a leírást, ezután már könnyű volt megtalálni a dobozban megbújó fiókkulcsot, mely szükség esetén bármikor helyettesíthető egy gombostűvel.

Az iPhone 3G-n alig van gomb, a készülék előlapjának alján, középen elhelyezett home mellett a hangerőszabályzó, az altatógomb és a némítókapcsoló épül be tökéletes összhang mellett a dizájnba. Felül a szokásos 3,5 milliméteres jack, alul pedig a régi csatlakozóval fizikailag kompatibilis töltő- és adatátviteli konnektor. Bár a csatlakozóformátum nem változott, a lábkiosztást alighanem megvariálta az Apple, az egyik elektronikai üzletben legalábbis megpróbáltam az iPhone 3G-t csatlakoztatni egy prémiumkategóriás, több tízezer forintba kerülő dokkolóhoz, a telefon azonban udvariasan tájékoztatott, hogy ezzel a kiegészítővel ő bizony nem kompatibilis, úgyhogy a töltésről le kell mondjak. A zene ettől függetlenül szólt, ámbár meglehetősen erőtlenül. Más tulajok az Apple első generációs iPhone-jaihoz készült autós kihangosítókkal tapasztaltak hasonló jelenséget.

Elvarázsolva

Nem kérdéses, hogy az új iPhone-t (és persze a régit) egyrészről a kivételesen jól eltalált design adja el. A nemrég nálunk járt HTC Touch Diamondnál azt írtuk, hogy a külcsín a készülék erőssége -- ez hatványozottan áll az Apple iPhone 3G-re, igaz, az almás telefon akkor villant igazán nagyot, ha bekapcsol a 320x480 pixeles, 3,5 hüvelykes képátlójú érintőkijelző (mely egyébként szintén nem változott az elődhöz képest). Az iPhone 3G ettől a pillanattól fogva képes igazán megigézni a használóját.

A kijelző csak igen mérsékelten tükröződik, fényereje és kontrasztja pedig átlag feletti. Az átlagos hosszúságú, (nagyjából fél perces) bootolási folyamat után bejelentkező főmenü ikonjai informatívak, jól néznek ki, a különböző funkciók közti átúszások gyorsak, akadozásmentesek és összességében nagyon jól mutatnak. A sebesség úgy általában véve példamutató, az érintésre reagáló menük és listák valósággal lefolynak a kijelzőről, az egész környezet olajozott gépezetként működik. A főmenüben egy menülapon összesen tizenhat programindító ikon rendezhető el tetszés szerint, a menülapok közt szabadon váltogathat a használó, az alsó sávba mozgatott maximum négy „gomb” azonban ilyenkor is a helyén marad. Az érintőkijelző jól, megfelelő érzékenységgel reagál a böködésre, a gépelést azonban kicsit szokni kell, főleg portrémódban.

A középső, home gomb ténylegesen is nyomógomb, lenyomva mindig a főmenübe dob vissza a készülék. Nem mintha nagyon el lehetne veszni a funkciók tengerében: egyes, Windows Mobile operációs rendszerre épülő okostelefonokkal ellentétben az iPhone 3G menüje alapvetően egyszerű, bizonyos szempontból egyszerűbb, mint egy közönséges mobiltelefon menüje.

Mindenekelőtt azonban le kell szögezni: a készülék nem tud magyarul. Egyelőre. Cserébe viszont beszéli az összes világnyelvet -- aki ezek egyikét sem ismeri legalább alapfokon, annak nem való az iPhone 3G. Ennél icipicivel nagyobb baj, hogy az alkalmazásokon és az [origo] látványos iPhone-optimalizált oldalain (nem feledkezvén meg a legnépszerűbb magyar szexoldalról, a Goldengate-ről sem) kívül gyakorlatilag semmilyen iPhone-specifikus tartalom nem érhető el a magyar felhasználók számára, azaz elsősorban nincs zeneletöltés és videoletöltés az iTunesből (van cserébe programletöltés, de ez inkább csak odavetett konc) -- ráadásul néhány, a tűzhöz közel álló cupertinói manageren kívül az égvilágon senkinek nincs fogalma arról, hogy mikor indul a szolgáltatás hazánkban. Működő iTunes nélkül márpedig félkarú óriás az iPhone 3G, és bár felvarázsolható a készülékre a meglévő zene- és videogyűjtemény, a csengőhangok feltöltéséhez például már trükközni kell.