Microsoft Windows Longhorn előzetes
A jelenleg elérhető változat még nem béta, és nem is alpha verzió, hanem egy idejekorán kiadott, kizárólag fejlesztők, és egyéb informatikai szakemberek számára készített szoftver, aminek segítségével egyszerűbben megérthető, és kipróbálható a Windows új képességeinek már elkészült része.
Mégsem érdekel? Olvasd el ezeket:
A Longhorn PDC kiadásából ízelítőt kaphatunk abból, hogy miként változik meg az operációs rendszer felépítése, és milyen módszerek állnak a fejlesztők rendelkezésére ahhoz, hogy új szoftvereket készítsenek, vagy meglévő alkalmazásaikat képessé tegyék az új Windows-funkciók használatára. A jelenleg elérhető változat még nem béta, és nem is alpha verzió, hanem egy idejekorán kiadott, kizárólag fejlesztők, és egyéb informatikai szakemberek számára készített szoftver, aminek segítségével egyszerűbben megérthető, és kipróbálható a Windows új képességeinek már elkészült része.
A májusi WinHEC rendezvényen jelentik be a Longhorn várható hardverigényét, és könnyen elképzelhető, hogy a Longhorn lesz az első olyan operációs rendszer, amely DirectX-et hardverből támogató grafikuskártyát fog igényelni. A Microsoft szintén a WinHEC-re ígéri a Longhorn alpha verzióját, amely a vállalat állításai szerint lényegesen gyorsabb és stabilabb lesz, mint a most elérhető kiadás.

A Longhorn felülete
A végleges verzió megjelenésének időpontja továbbra is kérdéses, mivel a Windows XP SP2 és a Windows Server 2003 SP1 előkészületeinek felgyorsításához a vállalat átcsoportosította a Longhornon dolgozó fejlesztők egy jelentős részét. A spekulációk és a vállalat közleményei alapján a megjelenés 2006-ban, vagy még annál is később várható. Ez a csúszás az eredménye annak, hogy a Microsoft elsődleges célja a jelenleg üzemben lévő operációsrendszerek biztonságosságának javítása. A szervízcsomagok fejlesztése a megjelenési dátum eltolásán kívül azt is maga után vonja, hogy a boltokba kerülő Longhorn várhatóan kevesebbet fog tudni, mint amit a Microsoft eredetileg szeretett volna.
A szoftver telepítés után 180 napig használható. Ez a limit a tesztverziók esetében szokásosnak mondható, és mivel a fél év letelte előtt elérhetővé válik a tényleges alpha verzió, ez komoly gondot nem okoz.
- 1. oldal: Microsoft Windows Longhorn előzetes
- 2. oldal: Avalon, prezentációs réteg
- 3. oldal: Az Avalon programozása 1.
- 4. oldal: Az Avalon programozása 2.
- 5. oldal: WinFS, adattárolás
- 6. oldal: Indigo, alkalmazásközi kommunikáció
- 7. oldal: Összefoglalás













