Szerző: Bodnár Ádám

2009. május 5. 12:57

Bárki letöltheti a Windows 7 kiadásra jelölt változatát

Mától elérhető a Windows 7 megjelenésre szánt változata a nagyközönség számára. A Release Candidate verzió nem csak szebb, jobb is a bétánál, több újdonság is helyet kapott benne, amelyek miatt érdemes lehet kipróbálni.

Azon kívül, hogy a Microsoft mérnökei tovább csiszolták a kódot, és az RC gyorsabb és stabilabb lett, több funkcionális újdonságot is hoz az év elején megjelent bétához képest. Ezek közül egyikről, a Windows XP Mode-ról már korábban is beszámoltunk. A Windows XP Mode (XPM) virtualizáció segítségével lehetővé teszi a Windows XP-re írt alkalmazások változtatás nélküli futtatását Windows 7-en, a Microsoft ezzel elhárítja az új operációs rendszer széles körű terjedése előtt álló egyik legnagyobb akadályt, az alkalmazás-kompatibilitási problémákat.

Az XPM lényegében ugyanúgy működik, mintha a Windows 7-et futtató PC-n egy virtualizált Windows XP SP3 is lenne, erre telepíthetők fel az XP-t igénylő szoftverek, azonban ezek a gazda operációs rendszerből, azaz a Windows 7-ből is ugyanúgy indíthatók mint bármilyen más program. Így a felhasználók egyetlen asztali környezetből futtathatják a Windows XP-t igénylő alkalmazásaikat a Windows 7-en natívan működő programokkal.

Az XPM a Windows 7 RC-ben még nem végleges, csak béta állapotú, azonban a Microsoft szerint tesztelni már így is lehet. A komponens egyébként nem lesz része a végleges Windows 7-nek sem, önállóan letölthető és feltelepíthető egység, amely csak a Windows 7 vállalatoknak szánt változataival (Professional, Enteprise), valamint a mindent tudó Ultimate-tel működik -- telepítéskor ellenőrzi az operációs rendszer verzióját.

Újdonság a Windows 7 RC-ben a Remote Media Stream, amely lehetővé teszi a Windows-felhasználók számára, hogy bárhol a világon hozzáférjenek az otthoni Media Centerükön tárolt összes tartalomhoz, és ehhez csupán egy internetre kapcsolt, Windows 7-et futtató PC-re van szükségük. Apróság, de a Windows 7 RC-be bekerült az Internet Explorer 8 időközben megjelent végleges változata, valamint a Windows 7 Upgrade Advisor bétája -- utóbbi a számítógépben található hardverek vizsgálata után megpróbál tanácsokat adni, mely komponenseket érdemes frissíteni a nagyobb teljesítmény érdekében.

Kompatibilitás

A Microsoft várakozásai szerint a Windows 7 minden eddigi Windowsnál gyorsabban terjed majd. Ennek oka részben az, hogy a szoftver a Vista továbbfejlesztett kernelére épül, de megtartja a visszamenőleges kompatibilitást az alkalmazásokkal, így az operációs rendszer megjelenésekor máris számtalan program működik vele. Egyedül kivételt a hardvereket nagyon alacsony szinten kezelő programok jelenthetik (pl. víruskeresők, biztosági szoftverek, lemezkép-kezelők, tűzfalak), de a Microsoft szerint ezen a téren is jól áll a Windows 7, amelyre már a bétateszt időszakában közel tucat vírusirtó érkezett meg.

Azok számára, akik nem biztosak az alkalmazásaik kompatibilitásában, a Microsoft egy rendszeresen frissülő adatbázist működtet, ahol ellenőrizhetik, hogy a népszerű szoftverek melyik verziója kompatibilis a Windows 7-tel. A redmondiak szerint a hardverekkel biztosan nem lesz gond, a ma kapható perifériák 95 százaléka kompatibilis már a Vistával, vagyis a Windows 7-tel is zökkenőmentesen működnie kell. A Microsoft egy ideje nem is bocsát ki Vista-kompatibilitási tanúsítványokat a meghajtókhoz anélkül, hogy a hardvergyártó az adott eszközt Windows 7 alatt ne tesztelné.

Annak ellenére, hogy már a megjelenésre szánt verziónál tart a Windows 7 fejlesztése, a Microsoft továbbra sem nyilatkozik a végleges változat érkezéséről. Egy múlt heti telefonos beszélgetés során Mike Nash, a Windows termékmenedzsere még azt sem árulta el, a karácsonyi ünnepekre boltokba kerül-e a szoftver. Az interneten keringő pletykák és a HWSW értesülései szerint azonban nincs ok aggodalomra, a Windows 7 az ősszel megérkezik, a karácsonyi ajándéknak szánt PC-ken pedig már magyarul is megtalálható lesz.

Fontos tudnivalók az RC-ről

Mit érdemes tudni a Windows 7 RC-ről? A program két változatban tölthető le, 32 és 64 bites processzorral szerelt gépekhez értelemszerűen más-más csomag szükséges. A minimális hardverkövetelmény 1 GHz-es processzor, 1 gigabájt rendszermemória, DirectX 9 gyorsító és 16 gigabájt szabad terület a merevlemezen. Windows Vistáról újratelepítés nélkül, \"helyben\" lehet frissíteni a Windows 7 RC-re, bármilyen más operációs rendszerről azonban a teljesen új installálást javasolja a Microsoft, természetesen az adatok elmentése után.

Azok, akik ma nem jutnak hozzá az RC-hez -- nagy tumultus várható a Microsoft letöltőszerverein -- ne csüggedjenek, az operációs rendszer előzetese még hónapokig elérhető marad az interneten, a feltelepített szoftver pedig egészen jövő nyárig (2010. június 1.) használható marad, bár 2010. márciusától kezdve kétóránként leállással figyelmezteti a tulajdonost, hogy ideje a végleges változatra frissíteni. 2009. június 1-étől a Windows 7 bétája is ugyanezt teszi majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról