Szerző: Bodnár Ádám

2009. április 6. 09:07

Megszakadtak a tárgyalások az IBM és a Sun között

[WSJ/eWeek/HWSW] Bennfentes források szerint eredménytelenül zárultak, de legalábbis megszakadtak a tárgyalások az IBM és a Sun Microsystems vezetése között. A Sun állítólag kevesellte a Nagy Kék által ajánlott, részvényenkénti 9,40 dolláros árat, amely 7 milliárd dollárra tette volna a tranzakciót. Egyelőre nem tudni, lesz-e az ügynek folytatása.

[WSJ/eWeek/HWSW] Bennfentes források szerint eredménytelenül zárultak, de legalábbis megszakadtak a tárgyalások az IBM és a Sun Microsystems vezetése között. A Sun állítólag kevesellte a Nagy Kék által ajánlott, részvényenkénti 9,40 dolláros árat, amely 7 milliárd dollárra tette volna a tranzakciót. Egyelőre nem tudni, lesz-e az ügynek folytatása.

A Wall Street Journal által megszólaltatott források szerint a Sun igazgatótanácsa megosztott volt a felvásárlási ajánlat elfogadását illetően. Jonathan Schwartz elnök-vezérigazgató és néhány társa mellette érvelt, Scott McNealy társalapító, korábbi elnök-vezérigazgató, az igazgatótanács elnöke pedig egyértelműen a Sun eladása ellen foglalt állást. A WSJ úgy tudja, a Sun vezetői hivatalosan is elutasították az IBM felvásárlási ajánlatát és az IBM is visszavonta azt. Más források szerint a két cég tanácsadói továbbra is kapcsolatban állnak egymással.

A neves amerikai gazdasági napilap forrásai arról számoltak be, a Sun számára elsősorban nem az ár volt a kritikus kérdés, hanem hogy az IBM ajánlata túlságosan \"esetleges\" volt, vagyis a Nagy Kék szinte semmilyen garanciát nem adott arra nézve, hogy valóban végrehajtja a felvásárlást. Múlt héten a Sun állítólag azt közölte az IBM-mel, alacsonyabb áron is odaadná magát, amennyiben a Nagy Kék elkötelezi magát az ügylet mellett és akkor is végrehajtja az akvizíciót, amennyiben például az amerikai vagy európai versenyhatóságok monopol-aggodalmak miatt kifogást emelnek ellene.

A Sun szerencsétlenségére a tárgyalásokról szóló hírek még azelőtt kiszivárogtak, hogy az ügylet megköttetett volna, és beépültek a cég részvényárfolyamába is. Március közepén a Sun-papírokat még 5 dollár alatti áron adták-vették, az árfolyam az IBM-mel folytatott egyezkedések hírére 9 dollár közelébe szaladt. Amennyiben az akvizícióról szóló tárgyalások kútba esnének, a Sun vezetői alighanem kínos magyarázkodásba kezdhetnek a részvényesek előtt, miért utasítottak el egy 9,40 (más források szerint 9,10) dolláros ajánlatot. A Yahoo! vezérének, Jerry Yangnek az állásába került tavaly, amiért nem fogadta el a Microsoft ajánlatát -- Redmond a piaci árnál 60 százalékkal magasabb árat kínált.

Persze az is lehet, a mostani huzavonával csak taktikázik az IBM, és végül megkötik az ügyletet. Bárhogy is legyen, a Sunnak valamit lépnie kell, ugyanis a vállalat számára a mostani bizonytalanság hosszú távú kockázatokat is hordoz -- nem a legjobb üzenet a piac felé, ha kiderül egy cégről hogy eladó, de végül senki sem veszi meg.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról