Szerző: Bányai György

2009. március 4. 15:17

A notebookok története: a kezdetek

Új sorozatunk a noteszgépek fejlődésével foglalkozik, végigvezetjük az olvasót a kezdetek behemótjaitól indulva a négykilós szörnyeken keresztülvágva napjainkig. Történetünk első része a legelső hordozható számítógépekkel foglalkozik, a későbbiek pedig a fejlődésen túl a különváló kategóriákat is ízlelgetik.

[HWSW] Új sorozatunk a noteszgépek fejlődésével foglalkozik, végigvezetjük az olvasót a kezdetek behemótjaitól indulva a négykilós szörnyeken keresztülvágva napjainkig. Történetünk első része a legelső hordozható számítógépekkel foglalkozik, a későbbiek pedig a fejlődésen túl a különváló kategóriákat is ízlelgetik.

Ma más idők járnak, mint akkor, amikor az első személyi számítógép, majd az első hordozható számítógép bemutatkozott. A nagyvállalatok hatalmas géptermeiből hazainduló dolgozók nem is álmodtak arról, hogy harminc év múlva egy tenyérben elférő készülék nyújt akkora teljesítményt. Igaz akkoriban arra sem gondoltak sokan, hogy a lyukkártyát, vagy később a mágnesszalagot kisebb, akkori léptékkel mérve észvesztő kapacitású adathordozók váltják majd fel.

A hordozható számítógépek létrehozását a mikroprocesszorok és az ezek által megvalósítható méretcsökkentés tette lehetővé. Ebben a tekintetben is mérföldkőnek számít az 1971-es év, amikor az Intel bemutatta az első mikroprocesszort, mely a 4004 modellszámot kapta. A 4004 a világon elsőként tartalmazta egy számítógép központi egységét egyetlen integrált áramkörben. A 4004 után négy évvel érkezett a 8080-as processzor, melynek több változatát is építették az első laptopokba.

Papírskicc

Az első hordozható számítógépek megalkotása idején a laptop szó olyan kisméretű számítógépet írt le, mely rendelkezik az összes, működéshez szükséges alkatrésszel, beleértve a processzort, a beviteli eszközt és a megjelenítőt is, mely alkotók közös burkolatban vannak. Az első koncepció Alan Kay nevéhez fűződik, aki két évvel azelőtt, hogy a Xeroxhoz csatlakozott volna, 1968-ban papírra vetette a Dynabook vázlatát, mely azonban soha nem érte el még a prototípus-állapotot sem.

A Dynabook kijelzője a mai noteszgépektől eltérően nem volt kihajtható, a gépház aljára tervezett billentyűzet felett, annak síkjában terült el. A gépre Alan Kay ikonos grafikus kezelőfelületet képzelt el, célközönségének pedig kisiskolásokat választotta, úgy érezte, az oktatás terén lehetne a gépet használni. Alan Kay eltökéltségét jól bizonyítja, hogy később aktívan vett részt az OLPC XO fejlesztésében is, ahol a Dynabook számos jellemvonását ültette át a fejlődő országok diákjainak szánt noteszgépbe.

A hordozható varrógép

Vehetjük úgy is, hogy a Dynabook megvalósulására több mint harminc évet kellett várni, ennél jóval sokkal hamarabb, 1981-ben érkezett az első laptop, az Osborne 1, benne az Intel i8080 processzorán alapuló Zilog Z80 lapka 4 megahertzen üzemelt. A 11 kilogrammos Osborne 1 többi részegységének paraméterei ma már mosolyogtatók, 64 kilobájtnyi rendszermemória, két floppymeghajtó és 5 hüvelykes monokróm katódsugárcsöves monitor adta a gerincet. A hordozható gép monitorán maximum 52 karakter jelenhetett meg egy sorban, ennek szűkössége miatt egészen 128 karakternyi hosszig lehetett előre- vagy hátragörgetni a képernyőtartalmat.

Az Osborne 1 1981-ben nem volt olcsó, 1795 dollárért kínálta a tehetősebb üzletemberek számára az adatok hordozhatóságát és a helytől (korlátozottan) független hozzáférés lehetőségét. A varrógéptáska-méretű számítógép üzemi körülményeihez a hálózati konnektor feltétlenül hozzátartozott, akkumulátorral ugyanis nem rendelkezett.

A gép operációs rendszere a CP/M volt, de az összeállítás az operációs rendszeren kívül CP/M segédprogramokat, SuperCalc táblázatkezelőt, WordStar szövegszerkesztőt, Microsoft MBASIC, valamint Digital Research CBASIC programozási környezetet tartalmazott. Az Osborne 1 eladásai túlszárnyalták a várakozásokat, a legjobb hónapban tízezer darab is elkelt belőle. A gépnek utóda is volt, az Executive OCC-2 nagyobb kijelzővel és ventilátorral rendelkezett. Az Osborne 1-hez kiegészítőként egy 300 bit/másodperc sebességű modemet is lehetett vásárolni.

Az Osborne 1 épp egy kicsivel volt nagyobb annál, hogy a repülőgép ülése alatt elférjen, ezért sem volt nehéz dolga a lényegesen nagyobb, 9 hüvelykes megjelenítővel, valamint duplasűrűségű floppyval szerelt, Kaypro II-nek, hogy átvegye a helyét. Az alumíniumlemez-vázas Kaypro II 2,5 megahertzes Zilog Z80 processzorral számolt, 64 kilobájt memóriája volt, és 1595 dollárért lehetett megvásárolni.

A Kaypro II talán túl korán is jött, az Osborne 1 és a közvetlen utóda nem tudta tartani a lépést vele, olyannyira nem, hogy az Osborne Computer Corporation 1983 évvégén csődöt jelentett. A Kaypro II sokak számára volt hasznos társ, nem csak üzletemberek használták, Arthur C. Clarke a 2010. Második űrodisszeia alkotása közben tartotta kapcsolatot a film rendezőjével, Peter Hyamsszel, mely során a Kaypro modeme Los Angelest kötötte össze az író Srí Lankai otthonával.

LCD-panel és akkumulátor

Az Osborne 1, valamint a Kaypro II hiányosságára az Epson adott választ, a HX-20 már rendelkezett beépített akkumulátorral, igaz ennek áldozatául esett a katódsugárcsöves megjelenítő, helyét egy kevesebb információt egyidőben megjeleníteni képes, kisebb méretű LCD-kijelző vette át, mely 4 sorban összesen 80 karaktert tárt a felhasználó elé. A mai mobiltelefonoknál kisebb felbontású, természetesen monokróm LCD mellett egy aprócska nyomtató is került a gépházba, amely pénztárgépszalagra tudta rögzíteni a számítások eredményeit, de akár egyszerűbb grafikát is lehetett vele nyomtatni.

A 795 dolláros HX-20 két (!) processzort tartalmazott, ezek közül egyik a számításokért, a másik pedig a perifériák kezeléséért felelt. Háttértárolóként egy extraként megvásárolható mikrokazettás egység állhatott szolgálatba, amely akkoriban villámgyorsnak számított, ráadásul nem kellett a felhasználónak bajlódnia a szalag csévélésével, a számítógép a keresett fájlhoz tudta tekerni a kazettát. A HX-20 saját, egyedi operációs rendszerrel rendelkezett amelyben BASIC interpreter is helyet kapott, ezeket a 32 kilobájtos ROM-ba égetve tárolta a gép. A HX-20 1981 novemberében, az MS-DOS 1.0 megjelenése után három hónappal érte el a piacot. A konnektormentes üzem akár 50 órán keresztül is tarthatott, a NiCd-akkumulátor feltöltéséhez egy teljes, nyolcórás alvási periódus kellett.

1982 januárjában, talán épp az Osborne 1 és a Kaypro II sikerein buzdulhatott fel Bill Gates és a szintén Microsoft kötelékébe tartozó Kazuhiko Nishi, akik olyan laptop megalkotásáról beszélgettek, mely az akkoriban újdonságnak számító LCD-kijelzőt tartalmazza. A gép iránti igény nyilvánvalóvá vált, ám a kisebb méretek miatt olyan kijelzőt kellett alkalmazni, mely az Osborne 1, illetve a Kaypro II nagy helyigényű monitorát olymódon helyettesítheti, hogy közben a felbontás tekintetében sem marad alul. Kazuhiko később meg is mutatta a Radio Shacknak a prototípust, melyet később gyártottak is.

Az igazi ős

1982-ben látott napvilágot a mai noteszgépek nagyapja, a GRiD Compass 1101, mely először jelent meg a mai noteszekre jellemző, kagylószerűen felnyitható kijelzővel. A notesz megjelenítője 6 hüvelykes volt, körülötte jókora káva szélesítette a felhajtható részt a billentyűzet által elfoglalt méretűre. A gép 320x200 pixel (CGA) felbontású elektrolumineszcens kijelzője 80x24 karakter megjelenítésére volt képes.

A GRiD 1101 egyedülálló volt, ilyen kicsi, ráadásul magnéziumból készült, tehát viszonylag könnyű gépház korábban nem adott ennyi extrát és erőt: a 8 megahertzes 8086 processzor és a 256 kilobájtnyi rendszermemória elismerésre méltó paraméter volt akkoriban. A hordozható gép saját operációs rendszerrel rendelkezett (GRiD-OS) és alig nyomott többet 5 kilogrammnál.

A GRiD Compass 1101 mindezeket nem adta olcsón, több mint 8000 dollárba került, igaz a megrendelők sem az átlagemberek közül kerültek ki. Nagy vásárlónak számítot az amerikai hadsereg, amely a gépet hadszíntereken is meglevegőztette, emellett a NASA is használta az űrsiklók fedélzetén a 80-as és a 90-es évek küldetéseiben. Ha választanunk kellene a mai noteszgépek ősének egy hordozható számítógépet, a GRiD Compass 1101-et jelölnénk meg.

Az első "laptop" néven bevezetett számítógép 1983-ban érkezett a piacra. A Gavilan SC már a Microsoft MS-DOS operációs rendszerét futtatta, 5 megahertzes 8080-as processzor ketyegett benne és szokatlan, 400x64 pixel felbontású felhajtható LCD-kijelzővel rendelkezett, amely alatt egy touchpad-szerű pozícionálóeszköz is helyet kapott. A géphez felárért az MS-DOS operációs rendszeren futó irodai alkalmazásokat (Sorcim SuperCalc, SuperWriter, PFS File, Report) kínált a gyártó. A 4 kilogrammos Gavilan SC minden egyes kilójáért ezer dollárt kellett fizetni, így jóval olcsóbb volt a GRiD-nél, mégse tudott igazán nagy sikerré válni, főleg azért, mert a 80-as évek elején gyakrolatilag nem volt kereslet hordozható számítógépek iránt. A gyártó cég 1986-ban fizetésképtelenné vált, majd csődbe ment és beszüntette a működést.

Következő részünkben már a maihoz hasonlatos külsőben érkező, már megfizethetőbb árú laptopokat vesszük górcső alá, abból az időszakból, melyet hazánban asztalhoz és tévékhez kötötten a Sinclair ZX Spectrum 48k és a Commodore 64 uralt. Hamarosan folytatjuk...

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról