Remek évet zárt a VMware, de a válság lefékezi
A VMware némileg ugyan vesztett lendületéből, negyedik negyedéves növekedése így is erőteljes volt, és az elemzői várakozásokat is felülmúlta. A virtualizációs szoftverek piacát vezető vállalat árbevétele negyedével múlta felül az egy évvel korábbit, az egy részvényre jutó nyeresége pedig másfélszeresére ugrott. A cég azonban a a gazdasági bizonytalanság következtében nem lát tisztán a közeljövővel kapcsolatban, és az első negyedévre is rendkívül visszafogott növekedéssel kalkulál csak.
A vállalat árbevétele a negyedik negyedévben 515 millió dollárt tett ki, ami 25 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit. A nyereség üzemi szinten 34 százalékkal 102 millió dollárra emelkedett, az adózott profit 42 százalékkal 111 millió dollárra ugrott, ami részvényenként 29 centet jelent, szemben a 2007 negyedik negyedévében felmutatott 19 centtel. A sikeres működés titka egyszerű: a VMware egy olyan területen piacvezető, amely hatékonyságot javító eszközöket kínál. A virtualizáció kiterjedt alkalmazását bár alapos tervezésnek és beruházásnak kell megelőznie, a befektetés egy éven belül megtérülhet költségszinten, nem beszélve az üzleti igényeket rugalmasabban kiszolgáló IT-tevékenységről. "Az ügyfelek továbbra is stratégiai prioritássá emelik a VMware [termékeit]" -- kommentálta az eredményeket Paul Maritz elnök-vezérigazgató.
Az év egészében a VMware 42 százalékos növekedést mutatott fel, árbevétele elérte az 1,88 milliárd dollárt, amihez 290 millió dollár nyereség társult. Gyors emelkedésük miatt a nemzetközi bevételek már a teljes forgalom 47,5 százalékát adják, ahogyan a vállalat az Egyestül Államokon és Nyugat-Európán kívül is egyre inkább kiterjeszti tevékenységét. Az ESX Server és egyéb szoftverek licencbevételeinek növekedése 30 százalékot, a szolgáltatásoké 67 százalék volt, és rendre 1,2 milliárd és 700 millió dollár körül alakultak. A cég rendkívül erős készpénztermelő képességgel bír, mintegy 800 millió dollárral 1,8 milliárdra növelte likvid állományát.
App!cloud, 2012. június 13.
A felhő gyakorlata, konferencia üzemeltetőknek és fejlesztőknek!A VMware 2009 egészével kapcsolatban nem lát tisztán, és nem is tesz közzé éves előrejelzést. Az első negyedévre 475 millió dolláros árbevételt vár, ami alig több mint 8 százalékos növekedést jelentene a tavalyi első negyedévhez képest. A vállalat fékeződése látványos: 2007 első három hónapjában még 71 százalékkal robogott előre, de még a harmadik negyedévben is 32 százalékos bővülést produkált. Egy olyan környezetben ugyanakkor, ahol a vállalatok nagy része visszaeséssel és akár súlyos veszteségekkel küszködik, bármilyen növekedés erős teljesítménynek számít. A lassulással a VMware új fejlesztésekkel, többek közt a nemrég debütált View 3 desktopvirtualizációs megoldással. A vállalat tavaly 429 millió dollárt költött kutatás-fejlesztésre, vagyis árbevételének 22,8 százalékát.










