Szerző: Bányai György

2008. május 20. 10:33

Kipróbáltuk: Olympus E-3 tükörreflexes fényképezőgép

Megérkezett szerkesztőségünkbe az Olympus E-3 tükörreflexes nagyvas, mely jelentősen különbözik korunk belépőszintű megoldásaitól. Az újdonság tisztességes követője a négy évvel ezelőtt bemutatott, sokkolóan innovatív E-1 gépváznak, mely egyben az első négyharmados szabvány szerint épült megoldás is volt.

[HWSW] Megérkezett szerkesztőségünkbe az Olympus E-3 tükörreflexes nagyvas, mely jelentősen különbözik korunk belépőszintű megoldásaitól. Az újdonság tisztességes követője a négy évvel ezelőtt bemutatott, sokkolóan innovatív E-1 gépváznak, mely egyben az első négyharmados szabvány szerint épült megoldás is volt.

E-történelem

Az Olympus mára több tagot számláló E osztályának történelme 2000 augusztusában kezdődött az E-10 és E-100RS gépekkel, de az "igazi" startot inkább 2003 júniusára tennénk: ekkor jelentette be a gyártó a négyharmados objektívszabvány szerint épülő első tükörreflexes gépet, az 5 megapixeles E-1-et. A váz temérdek újdonságot hozott a fotós világba, a kifejezetten digitális gépeket célzó objektívszabvány mellett például az ultrahangos szenzorportalanító rendszert is. Az E-1 nem tartott ki négy éven keresztül a piacon, diákkedvezménnyel összekötött akcióban már két éve meg lehetett vásárolni az eredeti ár töredékéért, majd szépen, ahogy az lenni szokott, lekerült a webshopok kínálatáról, átadva a helyet a gyártó időközben megérő 300-as, 400-as, majd az 500-as sorozatainak.

Olympus E-3

Fogalmazhatunk úgy, hogy tesztünk alanya, az E-3 késett. Öröm az ürömben, hogy nem egy korábbi fejlesztés került későn piacra, szerencsére a késés a fejlesztéseket is érintette, így az új váz teljesen naprakész, egyszerűen későn kezdtek vele a mérnökök foglalkozni. Nyilván, ha két éve piacra kerül, ma nem tartalmazhatná mindazt, amit beleépítettek. A váz teljesen friss, de nagyon úgy fest, mintha egy soha el nem készült E-2 tervei pár éve a süllyesztőbe kerültek volna.

Az E-1 a külsejét tekintve is formabontó készülék volt, ergonomikus kialakítású, ráadásul az akkoriban megszokott filmes gépvázak elrendezésétől jelentősen különbözött a burkolat szélére tolt optikájával. Sajnos az E-3 a tömegbe olvad, semmi jellegzetesség nincs a készüléken, amely szerethetően egyedivé tenné. Nagy kár érte, hiszen az E-1 után 2004 szeptemberében megjelent olcsóbb E-300 is teljesen egyedi külső jegyeket tudhatott magáénak, joggal gondolhattuk, hogy az Olympus amolyan új utakon járó, stílusos gépépítőként csatlakozik a tükrösvilág ellátóihoz. 2005 októberében aztán jött a pofon, az E-500, amely olcsó gépként szakított a "hagyományokkal", és jellegtelen vonalakkal, szürke egérként ült az akkoriban nagyon kelendő Canon EOS 350D mellé a polcokra. Na igen, sajnos erre az ötszázasra hasonlít az E-3.

Olympus E-3

A trónkövetelő

Az E-3 szerkesztőségünkbe a ZUIKO vadonatúj ED 12-60 mm 1:2,8-4,0 SWD optikájával érkezett, mely a nyolcszáz grammos gépvázat további 575 grammal terheli, és extranagy látószögről induló, 24-120 milliméteres átszámolt gyújtótávolság-tartományt ad a gépnek. Csak összehasonlításképp: a mai belépőszintű DSLR vázak rendre 500 gramm környékén állítják meg a mérleg nyelvét (Canon EOS 400D: 510 gramm, Olympus E-400: 375 gramm).

Olympus E-3

A magnézium ötvözetből készült gépváz amúgy igen strapabíró hatást is kölcsönöz a gépnek, amely mostoha körülmények között is helytáll -- Az E-3 gépváz az összes illesztésénél, illetve az akkumulátor, a kártyahelyek és a csatlakozók fedelénél védett a fröccsenő víz ellen, ezeken a helyeken vékony gumigyűrűk szigetelnek. De hiába a belépőszintű gépekénél jóval ellenállóbb burkolat, túl drága ahhoz, hogy ne figyeljünk rá, mint a hímes tojásra. A közel egy kilogrammos súly sok ahhoz, hogy feltétel nélkül viselje el ha leejtenénk, de ha az E-3 odakoccantódna valamihez, azt nagy eséllyel sérülésmentesen megúszná.

Magán a burkolaton rekordmennyiségű gombot és kapcsolót találunk, ezek száma közel harminc, a lehető legtöbb funkció kapott saját gombot, hogy ne kelljen a menü mélyén kutakodni értük. Az exponálógomb hagyománykövető, nem kétállású -- ahogy azt a legtöbb gép esetén láthatjuk --, benyomáskor egy bizonyos, jól megjegyezhető mélység elérésekor sül el. Ez az olcsó, belépőszintű gépekből hiányzó megoldás 2000-ben már megtalálható volt az E-10 lehetőségei között, illetve később az E-1-ben is. További pozitívum, hogy a váz kellően testes, így a kisujjunk is elfér a markolaton, kényelmes tartani.

Jellemzők

Az E-3 Live MOS képérzékelője az elődhöz képest kétszer annyi képpontból, 10 megapixelből állítja elő a képet és rendelkezik az előd ultrahangos szenzorportalanítójával is, amely minden bekapcsolásnál működésbe lép. A képek az optikai keresőn keresztül, illeve a hátoldali 230 ezer képpontos kijelzőn keresztül is komponálhatóak, mert az E-3 élőkép-üzemmódot is kínál. Ennek a tükörreflexes gépekhez méltatlan üzemmódnak azonban bizonyos helyzetekben mégis örülhetünk, mert a kijelző elforgatható és dönthető is, így tömeg fölül, vagy békaperspektívából is van esélyünk a témát a képmezőbe állítani. A hátoldali főkijelzőt egy, a gépváz tetején található státuszkijelző egészíti ki, amely zöld háttérvilágítással megerősítve jeleníti meg a fontosabb beállításokat és állapotokat. Utóbbit az olcsóbb, és a belépőszintű gépvázakon már nem találhatjuk meg, ezt a gyártók rendre lespórolják. A hátoldali kijelző egyébként kijelzi a státuszkijelző tartalmát is, de természetesen nem az élőkép-üzemmódban.

Olympus E-3

Az élőkép üzemmódnál és a tíz, illetve két másodpercre beállítható időzített felvételnél praktikus segítségünk van a szemünkkel nem eltakart optikai kereső lefedésére, hogy abból fény ne jusson a vázba. Míg más gyártók egy, a vállpántra helyezhető sapkával takartatják el a keresőt velünk, az E-3 az elődeihez hasonlóan a gépbe épített billenőkapcsoló elfordításával zárja ezt el, így nincs mit elhagynunk, elvesztenünk. A fényképezőgép kétfajta flash kártyát is képes fogadni, ezek közül az egyik az Olympus-Fuji gyártói szabvány az xD Picture Card, a másik pedig a profikategória kártyája, a Compact Flash. Az előbbi típus inkább üzleti döntés, a gép utóbbival él igazán, egy gyorsabb CF-kártya beszerzése erősen ajánlott.

Az xD-támogatás mellett a beépített vaku is alacsonyabb osztályba soroltatná velünk a vázat, mert az E-1, illetve más gyártók csúcsgépei nem tartalmaznak beépített villanót, hiszen azok teljesítménye nem áll összhangban a váz képességeivel. Ezt mégsem tesszük, inkább úgy állunk a felnyitható vakuhoz, hogy jól jön a külső megoldások vezérléséhez, ezt ugyanis megejhetjük vele. Egy, a gépváz tetején az objektív síkjában található vakupapucsba csúsztatható külső vaku vásárlása feltétlen ajánlott a géphez, zárt helyen a gép által nyújtott maximumot a beépített megoldással esélyünk sincs elérni.

Olympus E-3

A képminőség ecsetelésekor két rész erényeiről és hibáiról is beszélhetünk, nagyjából fele-fele arányban múlik az a váz és az objektív képességein. Az E-3 hoz kapott 12-60 milliméteres, ED lencsetagokkal is ellátott optika nem a legkedvezőbb árú változat, de nem is kell annak lennie, mert minőségben méltó utóda annak a 14-54 milliméteres ZUIKO objektívnek, melyet az E-1-hez párosítottak szívesen. Hazánk kellően árérzékeny, így adunk esélyt az olcsób optikáknak is, amelyek közül a 63 ezer forintos 14-42 milliméteres optika is erősen ajánlott a japán ZUIKO gyártótól.

Használat közben

Az E-3 képeit ISO 100 és ISO 3200 érzékenységek között fényképezhetjük, jelentős zajnövekedéssel ISO 400-ig nem kell számolnunk, de ISO 800-tól felfele bizony látványos a zajododás. A gép három fokozatban is kínálja a zajszűrés lehetőségét, de ennek aktív állapotában a részletgazdagság mellett a színek élénksége is csorbát szenved. Az nem állítjuk, hogy a piac többi szereplőihez mérten rossz helyen állna a zajszint tekintetében az E-3, azonban ki kell mondanunk, hogy vége a közel zajszegény EOS 300D időszakának... A színek automatikus fehéregyensúly beállítás mellett is meglepően helyesek, talán kissé erőteljesek is, de a szemnek kellemesek. Az E-1-ben sokat kritizált Moiré rácsozódás is jelentéktelen mennyiségre csökkent, csak nagyon ritkán fedezhető fel a sűrűn vonalazott képrészleteken.

Olympus E-3

Az E-3 a gyártó TruePic III képfeldolgozó processzorát kapta és a váz 1/8000 másodperces záridőt is kínál. A zárszerkezetet az Olympus 150 ezer expozícióra méretezte. Sorozatfelvételi üzemmódban az E-3-nak nincs miért szégyenkeznie, másodpercenként 5 RAW fotót képes készíteni, legfeljebb 19 képből álló szériában. A tíz megapixeles szenzor nem viszolyog azoktól a témáktól, amelyek napsütötte és árnyékos képrészleteket is tartalmaznak, ellentétben az E-1 öt megapixeles Kodak CCD-jével, amely bizony hajlamos volt a világosabb részletek beégetésére. Hiába, négy év hosszú idő.

A képérzékelőnél maradva fontos megjegyeznünk, hogy a fényképezőgép menüből kínálja az időközben megjelenő pixelhibák szoftveres kiküszöbölésének lehetőségét. A Pixel Mapping érzékeli a hibás képpontokat, amelyet a körülötte található hibátlan képpontok fényesség- és színértékeinek átlagával ír felül a képeken a mentés során. A technika nem újkeletű, ezt tudta már az ezredforduló környékén is pár gép, példaként ilyen a Nikon CoolPix 950 kompaktja is.


Olympus E-3 próbaképek


Katt az eredetiért!

Éles-homályos-éles

Az E-3 szenzoreltolás elvén működő rázkódásvédelmet kapott, amely jó hatásfokkal tartja élesen a képet. A gép autofókusza a jelenlegi leggyorsabb megoldás, de sajnos igen sok kép életlen lesz vele. Többször fordult elő, hogy egyazon tereptárgyon többször mért élesség esetén más-más távolságba került a fókusz. Ezekről a képekről sajnos csak utólag derült ki, hogy homályosak, a keresőben ezek az eltérések csak nagy odafigyelés árán követhetők és korrigálhatók. Ez a fókuszálási hiba optimális fényviszonyok közepette is jelentkezett, akkor is, ha a tizenegy fókuszpontból fixen választottuk ki a középsőt, ráadásul a tesztfotók készültekor a nap is hétágra sütött. Két dolog lehetséges: túl sok a korábbi hármat váltó tizenegy fókuszpont, vagy egyszerűen eseti hibával találkozhattunk. Utóbbira tippelünk, hiszen egy E-3 nem csinálhat életlen képeket, ha a gyártó alacsonyabb kategóriás vázai erre szinte képtelenek.

Munkára és fotóőrülteknek

Ha feltételezzük, hogy a nálunk járt E-3 hibás, és ezért méri el a szokottnál jóval többször a fókuszt, akkor azt kell mondanunk, hogy a gép az E-1 méltó utódja. Igaz, a srapabíró váz külső tekintetében sajnos a piac többi modellje közé olvad, mintha egy Toyotára néznénk egy dugóban, amelyet keresnünk kell a szemünkkel. Ennek ellenére a belső tartalom mai, a képek meleg tónusú színei szemet gyönyörködtetőek, ráadásul a részletgazdagság is megfelelő. Ajánlható mindazoknak, akik a fotózást igen komolyan gondolják, vagy épp E-1-ről váltanának, annak meglévő optikáit és kiegészítőit továbbhasználva.

Az E-3 ára a belépőszint műanyagburkolatos képviselőihez képest magas, a vázhoz optika nélkül 360 ezer forintért lehet hozzájutni, de készletben a fent említett, külön 260 ezer forintért megvásárolható 12-60 milliméteres optikával -- amellyel a próbafotók is készültek -- már 555 ezer forintos számlát is tolhatnak az orrunk elé a boltokban. Olcsóbb, bár még mindig borsos árú az 501 ezer forintos kit, amely az E-3 váz mellett a jól bevált 155 ezer forintos, 14-54 milliméteres optikát tartalmazza. A fotózás iránt érdeklődő, vékonyabb pénztárcával (pontosabban nem túl vastag) rendelkező hobbifotósok számára azonban a gyártó belépőszintű megoldásai jobb, egyben sokkal olcsóbb választásnak tűnnek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról