Két perc alatt törte fel a Mac OS-t a PWN 2 OWN hackerverseny első próbálkozója
Kettő perc sem kellett a CanSecWest konferencián rendezett hackerverseny első próbálkozójának ahhoz, hogy feltörje és ezzel megnyerje a díjként felajánlott Apple MacBook Air notebookot, de a Windows Vistát futtató Fujitsu U810 sem maradt érintetlenül, egyedül az Ubuntu Linux állta ki a próbát.
A MacBook Airt törték fel először
A múlt heti CanSecWest biztonsági konferencián a TippingPoint biztonsági cég ismét megrendezte a PWN 2 OWN versenyt, amelynek során a jelentkezőknek eddig még nem dokumentált sebezhetőségek kihasználásával kellett átvenniük az uralmat a kiállított notebookok felett. Az a hacker, aki elsőként sikerrel járt, hazavihette a notebookot, és némi készpénzzel is gazdagabb lett -- az elsőként sikerrel járó versenyzőnek 10 ezer dollár ütötte a markát.
Eleinte a hackerek csak távolról, a hálózaton keresztül próbálkozhattak, azonban egyikük sem járt sikerrel -- ami igaz az igaz, ma már szinte lehetetlen egy rendszeresen frissített asztali operációs rendszert "csak úgy" megtörni, a legtöbb sebezhetőség kihasználásához szükség van felhasználói tevékenységre is. A második nap, csütörtökön már meg lehetett nyitni a gépeken weboldalakat vagy dokumentumokat, ez lett az Apple MacBook Air veszte, amelyet egy weboldalra feltöltött kártékony kóddal két perc alatt tört fel Charles Miller független biztonsági szakértő.
Cserélje le merevlemezét! (x)
Kingston SSD meghajtók akcióban a Gépbolton - itt az idő, hogy felgyorsítsa rendszerét!A korábban a National Security Agencynél dolgozó Miller volt csütörtökön az első próbálkozó, és elmondása szerint azért pont a Mac OS X-zel tett kísérletet, mert a három operációs rendszer közül azt tűnt a legegyszerűbbnek feltörni. Amikor hírét vette a PWN 2 OWN versenynek, elhatározta, hogy benevez: pár nap alatt talált egy sebezhetőséget a nemrég megjelent Safari 3.1-ben, amelyre aztán írt egy kódot. Miller egyébként jól ismert Apple-hacker, tavaly elsőként törte fel az iPhone-t.

Jobb oldalon Charles Miller (Fotó: TippingPoint)
Hogy Miller pontosan miként jutott be a rendszerbe, azt egyelőre nem tudni, ugyanis a verseny szervezői titoktartási szerződést írattak vele alá, és a sebezhetőséget egyből elküldték az Apple-nek, amely már állítólag dolgozik is a javításon. A hackerek csak a gépre előre telepített szoftverek sérülékenységét használhatták ki, Miller alighanem a Safari böngészőben levő biztonsági résen keresztül juttatta el saját kódját a PC-re, így megszerezte a hozzáférést a gépen tárolt összes adathoz, és el tudta olvasni annak a szöveges fájlnak a tartalmát, amely a győztesnek szánt gratuláló üzenetet tartalmazta.
Bár az Apple operációs rendszerét sokan biztonságosabbnak gondolják a Windowsnál, a PWN 2 OWN verseny eredménye cáfolja ezt. Tavaly is az Apple MacBook esett először a hackerek áldozatául, akkor egy QuickTime-sebezhetőséget kihasználva vette át az irányítást a gép felett Dino Dai Zovi. Dai Zovi idén nem indult a versenyen, elmondása szerint "ideje volt, hogy valaki más is nyerjen". Intő jel lehet a Mac-felhasználók számára az is, hogy az OS X előző frissítése összesen 90 (kilencven!) sebezhetőséget javított, a korábbiban pedig 41 sérülékenységet foltoztak be, érdemes tehát résen lenni.
A Flash Playeren keresztül törték fel a Vistát
Pénteken a Windows Vista Ultimate SP1-et futtató Fujitsu U810 noteszt is sikerült feltörnie egy hackernek, aki az Adobe Flash Playerben található sérülékenységet kihasználva vette át az irányítást -- ekkorra már tetszőleges szoftvert fel lehetett telepíteni a gépekre, és azok sebezhetőségeit is ki lehetett használni. Shane Macaulay, Security Objectives biztonsági szakértője az exkluzív kivitelű notebook mellett további 5 ezer dollárral gazdagodott és szintén aláírt egy titoktartási nyilatkozatot, így addig nem nyilatkozik a betörésről, amíg az Adobe nem javítja a Flash Playerben ezt a sebezhetőséget. A három gép közül így mindössze egy maradt állva a versenyben, egy Ubuntu Linux 7.10-et futtató Sony Vaio VGN-TZ37CN.
Kapcsolódó anyagok
- A Microsoft három éve tudott a legújabb Windows sebezhetőségről, mégsem foltozta
- Közel tucatnyi hibát foltoz a Firefox új változata
- A Symantec szerint fertőzöttek lehetnek egyes D-Link routerek
- A Skype üzenetekből is kiszűrhetők a veszélyes linkek
- Preparált Word-dokumentumokkal támadható a Windows
- Biztonság szempontjából mindegy, melyik operációs rendszert választjuk
















